Orbán felköp, és alááll

A másfél, kétmillió Orbánbasi-hívőnek azért nem ártana főpapjuk – illetve istenük, mert már imádkoznak is hozzá – mélyen gyarló emberi oldalát megismerni. Persze ez reménytelen, de sohase lehessen tudni, karcolgassuk meg tehát kicsinyt a faszi márványszobrát. Mindjárt itt van neki a Gyurcsány-fóbiája, amiről azt hihettük, azért alakult ki, mert Fletó kétszer is fölmosta vele a padlót. Kiderül, nem. Kisebbségi érzése van Viktorunknak, ezt igyekszik kompenzálni:

„Egyetlen ember van a KISZ-esek közül, akit én ismerek, akit komolyan kell venni, ha az ember tárgyal vele, mert az próbára teszi az ember képességeit, az a Gyurcsány nevű ember.”
(1989)

Szép vallomás, mára a képességet próbára tevő ember démonná vált, és fejrángatózásokat okoz. Annyira próbára tehette már ’89-ben Gyurcsány, hogy kialakult benne az idea az emberről, aki soha nem hazudik. Ezzel is küzd, és rendszeresen alulmarad. Így indított a lelkem:

„A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja: a modern, XX. század végi liberalizmus.”
(1990)

„A populizmus élő klasszikusai szájában a „liberális” szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet. Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához.”
(1990)

„Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül. Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen. Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az idegengyűlölettel.”
(1990)

Figyelem, már hull alá a köpet.

A határon túliakról:

„A radikális jobboldal nemzetiségi politikája patetikus magyarkodásban, hazafias frázisokban merül ki. Visszaélnek a nemzeti retorikával, valójában nemzetellenes politikát folytatnak. Csak olyan liberális pártok érdemlik meg, hogy talpon maradjanak ebben az országban, amelyek képesek választ adni arra a politikai kihívásra, amelyet a határainkon kívül élő magyarok iránti felelősség jelent. Ugyanakkor egyetlen magyar kormány sem érezheti felhatalmazva magát arra, hogy a kisebbségek iránti politikai felelősséget átvállalja a határainkon kívül élő magyarok politikai szervezeteitől.”
(1994)

Az egyházról:

„Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában.”
(1991)

„Az új magyar kormány az állam és az egyház szétválasztása helyett sokkal inkább az állam és az egyház együttműködésére helyezi a hangsúlyt.”
(1998)

A kampányról:

„Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF.”
(1994)

Most találja arcon a saját turhája:

„Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél.”
(1993)

Elég volt? Ha nem, tömörítve összefoglalom:

Soros alapítványának köszönhetően kommunista ifjak szövetségi tagból cionista támogatással oxfordi libsi kisdiák, aztán az I. Cesarius Minimusból a bukás után a bécsi pszichiátriai renoválás ellenére is egyre jobban tikkelő keleti nyitó, magának is ellentmondó oroszbarát oligarcha lett. Most itt tart. Kemény lehet ezt így a hívőknek magukban megmagyarázni és elfogadni, de ahogy a mai helyzet is mutatja, csak megy azért nekik.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum