Zárj! Merazé!

Ez már tényleg a közröhej tárgyába tartozik. A delmagyar.hu tanúsága szerint már az is baj, ha nem zárja be a ‘zember a kocsiját. Lássuk, mi a tényállás:
„Tízezer forintra büntették a rendőrök azt a 72 éves szegedi férfit, aki nem húzta fel a kocsija ablakát, és elfelejtette bezárni az autót, írja a delmagyar.hu. Negyvenöt éve vezetek, de ilyen még soha nem történt velem. Azt mondták a rendőrök, nem kell megijedni, csak tízezer forintra büntetnek” – mondta a férfi, akinek az autójában egy kiskutya is volt. A megyei rendőrség szóvivője szerint szabálysértés történt. Szenti Szabolcs elmondta: a szegedi rendőrkapitányság járőrei az érintett áruház parkolóját ellenőrizték, amikor azt tapasztalták, hogy egy járművet tulajdonosa úgy hagyott őrizetlenül, hogy az ablakokat nem húzta fel, a járművet nem zárta le. A rendőrök bementek a plázába, bemondatták a rendszámát, és megkérték a tulajdonost, hogy fáradjon az autójához. A férfi nem sokkal később meg is érkezett. A rendőrök felhívták a figyelmét, hogy az értékei megóvása érdekében legközelebb ne hagyja nyitva az autóját, tette hozzá a szóvivő.” – ennyi a hír, s újra hozzáteszem forrásom az index.
Nos: ha felhúzva hagyja az ablakot, akkor állatkínzásért kap egy maflást, ha lehúzza, akkor meg azért, mert nem volt rajta sapka. Tipikus, és innentől már nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, amit már néhányan a cibertérben szóvá is tettek, hogy minden, a közlekedéssel kapcsolatos jogszabály – vagy annak álcázott dolog – nem azért van, hogy kordában tartsa a valóban eszetlen ön-, és közveszélyes forgalomban részt vevő egyedet, hanem sokkal inkább azon okból, hogy be lehessen szedni a lét az utastól büntetések formájában.
Erre a feltételezésre a napokban kibukott új szabályozások miatt jó oka is van annak, aki szerencsétlensége, és a mostani benzinárak mellett is arra vetemedik – pusztúna meg -, hogy autózik. Napvilágot látott ugyanis az a rendelet, amely szerint van – a közlekedésben – három olyan szabálysértési forma, amelyeknél nem kell semmilyen bizonyíték a vétségről, elég a rendőr bemondása is, és máris röpködnek kifelé a zember pénztárcájából a tízezresek. Szóval a rendőr megaszondja, a kliens pedig szív, nem tud mit tenni, szava sem lehet.
Mindez annyira új volt még a rendőrök számára is, hogy sebtiben továbbképzést kellett tartani nekik arról: mi a fene van itt.
Ezek már orwelli mélységek, meg aztán melléje tehetjük a tízmillió spicli országát, lásd a ’44-es éveket, amikor a németeknek semmit sem kellett tenniük, mert a magyar tálcán kínálta a szomszéd fejét, vagy egy évtized múltán, Rákosi alatt a megbízható házmesterek históriáját és súlyos szavát, aminek folyományaképp eljött a fekete autó.
Mindez álom. Minden a képzetem szülötte, mint Schopenhauernél (Die Welt als Wille und Vorstellung) a mellbeütő nyitás: A világ a képzetem. Itt tartunk. Azaz nem egészen, mert ez még nem egy rendszerbe foglalt utópia.
Csak annak a kezdete.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum