Nyelvjeltolmács

Ha nem lennék tök hülye, akkor is az volnék.
A beszédet mondó vezetők mögött álló jeltolmács csak bohóckodott végig a Nelson Mandela-megemlékezésen, így Barack Obama mögött is értelmetlenül hadonászott egy ismeretlen férfi – írja az ABC News. „Ide-oda mozgatta a kezét, de nem volt értelmes″ – mondta Bruno Druchen, a Dél-Afrikai Siketek Szövetségének elnöke. Borzalmas volt, kész cirkusz. Senki más nem érti ezeket a kézmozdulatokat″ – mondta Nicole Du Toit hivatásos jeltolmács. Wilma Newhoudt, a dél-afrikai kormánypárt siket tagja is megerősítette, hogy értelmetlenek voltak a jelek. A dél-afrikai kormány azzal hárította el az AP kérdését, hogy egy nyilatkozatot fognak kiadni az ügyben. Az AP szerint még kiderülhet, hogy egy másik értelmes jelnyelven jelelt a tolmács – az biztos, hogy nem a dél-afrikai vagy amerikai jelnyelvet használta.
1358671
Mostan hazabeszélek. Fidesziül.

Már mióta, ide, s tova négy éve keringetik nekünk a kamu nyelvjel (nyelvvel) tolmácst. Kitenyésztett ezek hada, tényleg, úgy szaporodtak, akárha sáskák volnának, ki ide vitt szót, ki oda, röpködtek a mondatok megállíthatatlanul. Sokan vannak, nagyon, és csak úgy ömlik a gané ki belőlük, és az sem zavarja kelmüket, ha a fos belefolyik a galléron át. Mondják a tutit. Pl: itt tartunk házelnökileg. „Kövér László szerint a szétdarabolt ellenzék miatt jelenleg nincs igazán „ellenfele a pályán” a Fidesz vezette kormánynak, de nem árt az óvatosság. A házelnök erről a Fidesz százhalombattai szervezetének meghívására, a Pest megyei városban tartott politikai fórumon beszélt szerda este, írja az MTI. A 2014-es országgyűlési választás lehetséges kimenetelét latolgatva a politikus úgy fogalmazott, hogy a Jobbik nem „partiképes”, a csekély támogatottságú LMP-ről nem igazán tudni, mit képvisel, a három baloldali párt pedig egymással, illetve pozíciókért küzd.
Karaktergyilkosságoktól hemzsegő, aljas, lejárató kampányra kell készülni mondta Kövér, és meglepő módon hozzátette, hogy a jelenlegi kormány szeretné a már megkezdett munkát folytatni már csak azért is, mert rengeteg erőfeszítésbe telt 2010 óta az országot visszahozni annak a szakadéknak a széléről, ahová a Gyurcsány-Bajnai kormányok juttatták.

wekerketelep.hu

wekerketelep.hu


Nem volt mellette nyelvelő ember. Értették amit kimondott a száján. Értették, mert nem előtte, hanem mögötte nyelveltek a nyelvesek. Így megy ez már huszonöt éve, hogy a rendszer változása okán ömlik a gané. A pofánkba, honfibúval bélelt magyarok, baszomalássan.
images
Tenni te tehetsz ellene, cseszdmeg, ha nem, akkor annyi. Éld az életed, amit hagynak neked. Megérdemled, a farhát még megfizethető, holnap már az sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum