Bevételi kormány

A Fidesz, amely ma már egyet jelent a kormánnyal, az állammal, és – sajnos már a nemzettel is, pedig ez de kár, de nagyon kár – egy bevételi tételt oly indokkal próbál negligálni, miszerint az nagyobb társadalmi kárt okoz, mint amennyi bevételt hoz. Ezért aztán egyeztetnek a megfelelő minisztériummal, aztán módosítanak. Az ügy szempontjából most nem is az a lényeges, hogy melyik tételről volt szó. Sokkal inkább amiatt kell felkapni az immár padlóra kényszerített fejet, amit ennek a kijelentésnek – tehát beismerésnek – a filozófiája rejt. Ebben mutatkozik meg ennek az egész rendszernek a mérhetetlen cinizmusa, amely elsőképp a párt (kormány és folyományai, Simicska & Co.) érdekeit nézi, majd ezután tekint a túlpartra, ahol a ’zemberek tanyáznak a hatalom számára arctalanul, de azért ott vannak, valamelyes homályban, amely nem sejlik kifelé, sehogyan sem.
2663070103_004eab75fc_z Ez az alakulat az, amelyet okkal nevezett nemrégiben Para Kovács Imre írásának címében bravúrt bravúrra halmozva így: „A Fidesz nevű bizniszegyház” kitérő után sokkal fontosabbnak tűnik nékem megnézni, hogy mi az a szarkupac, amelyet most el kéne hajtani a halálnak a megszokott szervére, vagy tán arra is alkalmasnak mutatkozik a magyar ember, hogy kimondja azt, neki ebből elég. Vissza hát a gyökerekhez: azt vizsgáljuk, hogy mi a fontosabb nekünk. Neked, nekem, etc.. Nagy bevétel ’ormányunknak, vagy egy darabka élet magunknak. Röhejes, de az egész erről szól: azaz, a parlamentben – bár már rég nem születnek nívós döntések itt – kíváncsiak-e egyáltalán arra, hogy élsz vagy dögölsz, vagy csak egy tétel vagy a listán – kihúzható, helyettesíthető – meg minden ilyen. Azt hiszem, helyettesítenek, tehát darab vagyunk magunk is, ide-oda rakosgatható egyedek. Itt tartunk. Aki abban hisz, amelyet a mostani kommunista párt zúgat az agyába a „közszolgálati” (ezt már feledtem) médián keresztül… Hát ő van ebben a végtelen szarakodásban, de teszek valamit:
szegenyseg „De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak.” Ő Füst Milán volt. No, ez a baj, hogy akárhogy, amikor szólni szeretnék arról, ami éppen, ebben a pillanatban is körülölel, megyek vissza a múltba, minthogyha álom volna, de nem az, csak innen nézve, amikor pofátlanul elveszik tőlem az életem.
Elveszi tőlem a regnáló hatalom. Mert az van, nagyon, amely tételként néz rád is, megéri-e megetetni egy voksért. Ez megy ebben a világban ma. És nem igazán kell. Tán ebben egyetérthetünk, azt hiszem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum