Nemrégiben a meghívott kamerák kereszttüzében bizonygatta a rezsim, hogy ő milyen becsületes. Érdekes. Történt, hogy ünnepélyes keretek között adták át a háromezredik földbérletről szóló szerződést, amelyet – mit ad Isten – egy Zala megyei állattenyésztő nyert el. Szép ez, legfőképpen az utóbbi idők horrorisztikus történéseinek tükrében, amikor boldog-boldogtalan óbégatott, hogy a fideszközeli brancs kiválasztottjai zsebelik be ezeket, amely állítás aztán feketén-fehéren be is bizonyosodott.
Nem véletlenül oligarcházott mindenki, akinek nem volt köze a hatalomhoz, mivel ők voltak többségben, és egyben vesztésben is. Nem mindenki lehet Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, aki – ugye – pillanatok alatt vált új földesúrrá, így három év alatt került be a leggazdagabb magyarok közé a maga gázszerelő szakmájával, de ez mellékszál. Ismerjük a történetet, mint ahogyan sok más mutyis földszerzést is.
A baj az volt fideszék szerint, hogy épp emiatt már túl sokat pofáztak a népek, s mivel az ellenkezőjét meglehetős nehéz lett volna bizonyítani, ki kellett gondolni valami frappáns dolgot, cáfolat helyett butító kirakatot. A következőt sikerült prezentálni: meghívták a sajtót – jó bőven, sok kamerával – mert így illik ez egy ilyen nagy napon, meghívták a szerencsés kiválasztottat, akinek a kezébe nyomtak valami díszes mappát, amely azt volt hivatott tanúsítani, hogy neki most milyen jó, aztán a helyére küldték. De csak ezután jött a java. Mintha misén lett volna az ember, a szószékről szólásra emelkedett valami mostani mezőgazdasági főhülye, karjait széttárta, és a szerencsétlenre mutatott, mondván: azt mondják ránk, hogy mi az oligarcháknak osztjuk a földet. Hát uraim és hölgyeim, itt az emlegetett oligarcha, aki a saját faluja határában termelhet ezután takarmányt az állatai számára. Nézzék!
Ekkor buktak le végleg és teljesen. Harapni lehetett a csöndet a teremben, gondolom az elfojtott röhögések miatt. A kamera hosszan időzött az élő cáfolaton, aki köpni, nyelni nem tudott, szerintem azt sem tudta hol van épp, és hogyan került ő ebbe a megalázó helyzetbe. Cipollai mélységek voltak ezek a pillanatok, az ember már várta volna, hogy valaki elborult aggyal nekimegy ennek a sátánnak, de semmi sem történt. Megszoktuk már. Igaz, ez egy újabb bugyra volt a cinizmusnak és annak, hogy a hatalom mindenkit hülyének néz, de ennyire mégse kéne azért. A „mészároslőrincek” halkan vihogtak, Ángyán a fogát csikorgatta a távolban, és a világ vígan haladt tovább a maga Fidesz által kitaposott útján.
Állítólag a sorszám nem volt jó. Éppen egy oligarcha lett volna a háromezredik, mire a fő illetékes elvtárs kiadta az ukázt, hogy valaki mást keressenek helyette, olyat, aki komilfó a rohadt fröcsögő ellenzék és sajtó szemében. Aztán így is lett. De hogy a szerencsétlen zalai gazda most miképp érezheti magát, azt én nem tudhatom. Ha úgy van, ha nem, most már az Isten nem mossa le róla, hogy na, ez is benyalt nekik. Nem lennék a helyében.
Vélemény, hozzászólás?