Lehetett volna ezt cifrábban is fogalmazni, egyértelműbben, azonban nem hiszem. Unom, ez volna a lényege. Nem kívánnám harsonaszóval ismételni magamba zuhanásom lényegét, amely a körülölelő világban leledzik, de hát mi tegyek, ha benne van? Mint máskor sokszor, most is a jó öreg katonához fordulok, aki képes volt rá, hogy hülyére vegye a világot, nem azért, mert előnye jutott volna belőle, hanem mert azt csak így lehetett elviselni. Aztán sikerült neki, ami jó volna, ha a mai gyakorlatba is bekerülne, – ’hetne. Bár ez csak ábránd, ám nem minden tanulság nélkül való, hogy a jó Jozef miképpen fingatta az aktuális hatalmat, ahogyan nekünk is kéne.
„Dub hadnagy felindultan nézett a derék katona gondtalan arcába, és dühösen megkérdezte:
– Ismer maga engem?
– Alázatosan jelentem, hogy ismerem a lajtnant urat.
Dub hadnagy szemei forogtak egyet, a lába nagyot dobbantott:
– Én pedig azt mondom, hogy maga még nem ismer engem.
Švejk megint ugyanazzal a gondtalan nyugalommal válaszolt, mintha raporton volna:
– Alázatosan jelentem, hogy ismerem a lajtnant urat, a mi menetzászlóaljunknál tetszik lenni.
– Maga még nem ismer engem – kiáltotta megint Dub hadnagy -, lehet, hogy a jó oldalamról ismer, de majd meg fog ismerni a rossz oldalamról is! Én veszedelmes ember vagyok, mit képzel maga, én megríkatok mindenkit. Nahát, ismer vagy nem ismer?
– Ismerem, lajtnant úr.
– Utoljára mondom magának, hogy nem ismer, maga szamár. Van magának testvére?
– Lajtnant úrnak jelentem alássan, hogy van.
Dub hadnagy végképp dühbe gurult Švejk nyugodt, gondtalan tekintetétől, és magánkívül ráordított:
– Biztosan az is olyan nagy marha, mint maga. Mi volt civilben?
– Tanár, jelentem alássan. Aztán őt is behívták, és letette a tiszti vizsgát.
Dub hadnagy úgy nézett Švejkre, mintha át akarná fúrni. Švejk méltóságteljes nyugalommal állta Dub hadnagy gonosz pillantását, úgyhogy a beszélgetésük egyelőre véget is ért, ezzel a szóval:
– Abtreten!
Mindegyik ment a maga dolga után, és mindegyik azt gondolt magában, amit akart.
Dub hadnagy azt gondolta, hogy szól a kapitány úrnak, hogy csukassa le Švejket. Švejk pedig azt gondolta, hogy ő már sok hülye tisztet látott, de az ilyen, mint Dub hadnagy, mégiscsak ritkaság az ezrednél.”
Vélemény, hozzászólás?