Hajlamok és blokkok

Hogyha nem Pártunk és kormányunk, akkor az általa kitermelt (pénzelt) hátország gondoskodik arról, hogy megtudjuk, milyen degenerált és aljas világban élünk, amely létrehozásában ezek közösen és hathatósan működnek együtt. Napról-napra látjuk, mennyire nem vagyunk már Európába való civilizált nemzet, s ahogyan a Fidesz (ennek tagjai és prominensei) nem győzik ezt

Read More…

Posted in Egyéb

Ideje van a távozásnak

Az oroszoktól tanulhatta Nacsa Lőrinc (KDNP) a vörös vonalat meg a határ átlépését, mert ő is ezzel kezdte. Mint emlékezhetünk és tudjuk, a háború kitörése óta a Kreml és annak idióta csinovnyikjai számos vörös vonalat jelöltek ki, amit, ha Ukrajna (a nyugat a NATO) „átlép”, akkor ők ledobják az atomot

Read More…

Posted in Egyéb

Ha eljő Donald Trump

Mint a gyerekek a Jézuskát decemberben, úgy várja Orbán Trump eljövetelét, amitől viszont nem tudjuk – tán még ő maga sem – mit remél. Miben bízik a nagy magyar hatalomtechnikus, ami ettől neki jobb lesz, mert az előrejelzések és elemzések szerint az országnak egyáltalán nem lesz az. Viszont ránézve a

Read More…

Posted in Egyéb

Bástya elvtársat meg akarják gyilkolni?

A hét végén valahonnan előkerült Alekszandr Vulin, szerb miniszterelnök-helyettes, aki egy orosz lapnak adta elő vízióját arról, hogy Orbán Viktor ellen merényletet terveztek. Nem mondta, kik, így marad a feltételezés, hogy a tuggyukkik lehettek (vagy lehetnek) minden bizonnyal, ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy a balkáni Semjén is az oroszokkal üzenget

Read More…

Posted in Egyéb

Szijjártó és a RIA Novoszty

Kamala Harris, aki jó eséllyel (de minimum ötven százalék) az Egyesült Államok következő elnöke lesz, az ott zajló kampányban interjút adott, amelyben a magyar miniszterelnököt elhelyezte a történelem egy polcára. Ezt a helyet bízvást nevezhetjük szemétdombnak, de Harris voltaképp semmi újdonságot nem mondott, csak azt, amit az Európai Parlementben is

Read More…

Posted in Egyéb

A nagy lingam-leleplezés

A legnagyobb gondot két dolog okozta, amikor majd’ egy napig tűnődtem azon, érdemes-e ezzel a sztorival foglalkozni, ami voltaképp Magyar Péter farkáról szól. Nincs ezen mit szépíteni, eufemizálni, az úgynevezett kormánypárti sajtó és holdudvara ugyanis teljes mellszélességgel és még nagyobb hanggal „elemezte” Magyar zsebben lévő kezét, azt, hogy vajh, ott

Read More…

Posted in Egyéb

A kör közepén állnak

A kiskőrösi tanyavilág egyik lakója tegnap a biciklijével igyekezett haza, ámde megállították őt szigorú fogdmegek egy vasúti átjárónál. Tíz kilométert kellett volna kerülnie, hogy elérje a célját, ezt nem tette meg, inkább legyintett és visszafordult. Rohadt nagy az az Alföld, így a tanyalakó eddigi élete során biztosan nem tapasztalt még

Read More…

Posted in Egyéb

Cicaharc

Ami történt tegnap az Európai Parlamentben, az voltaképp várható volt, így nagy meglepetést nem hozott. Mindösszesen újólag, és koncentráltan láttuk meg Orbán jellemét, ami fölbugyogott belőle akkor, amikor kénytelen volt végighallgatni, mit gondolnak róla Európában, mire tartják, s mit tennének vele szívesen. Egy bizonyos Terry Reintke képviselő egyenesen úgy fogalmazott,

Read More…

Posted in Egyéb

Lerohasztás

Rókaképű Navracsics elvtárs sajtótájékozott tegnap arról, pártunk és kormányunk a jövőben hogyan akarja elszedni az önkormányzatok pénzét. Az akció fedőneve a „versenyképes járások”, mert mindenre lehet szép köntöst adni. Annak idején, amikor ömlött az uniós pénz, volt a „modern városok” program, amivel körbehaknizták az országot, s mindenütt olyan és annyi

Read More…

Posted in Egyéb

Lánczi ruhapénze meg a Nélküled

Voltaképp morális és kulturális fertőről volna szó, ami összegezve kiad egy ideológiát. Mielőtt belevágnánk, röviden annyit, az euró volt már négyszázkettő forinton is tegnap, hanyatlása töretlen, azaz, igaznak bizonyult Orbán minapi kijelentése, miszerint a pénz romlását ő megállítani nem tudja (nem akarja). Viszont azért oda tud hatni, hogy a fizetések

Read More…

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum