A magyar létforma

Rétvári Bence egy spanyolországi gyilkosságról értekezett nemrégiben, nem tudni mi okból. Kies hazánkban is történnek ilyen sajnálatos esetek, hogy a magyarok (sőt, mimagyarok) erős felindulásból, előre eltervezve, vagy csak úgy kioltják a másik magyar életét, de még soha nem hallottunk egy spanyol államtitkárt sem megszólalni ilyen ügyekben. Sőt, igazság szerint

Read More…

Posted in Egyéb

Kereszt Bicskéig

Húszmilliárd forintba kerül a Citadella felújítása, első megközelítésből két érdekességgel. Mészáros és Garancsi urak cégei végzik azt olyan szerződéssel, hogy a munkák alatt folyamatosan az inflációhoz igazítják a költségeket. Itt érdekes volna betekintést nyerhetni abba, a valós pénzromlást veszik-e figyelembe, vagy a KSH adatait, mert nem mindegy, és nem is

Read More…

Posted in Egyéb

Száz rakétát, ezeret

Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a bajai rakéta-, és űreszközkésztő táborban örömét fejezte ki amiatt, hogy kies hazánkban „már a tizenéves korosztály is egyre több lehetőséget kap arra, hogy önállóan építhessen rakétákat”. Felhőtlen a boldogságunk, főleg azért, mert az is kiderült, az utóbbi években a rezsim megötszörözte befizetéseit az

Read More…

Posted in Egyéb

Tenger mormolása

Amolyan vihar előtti csend van. Mintha az olimpia záróünnepére készülnének csattogós protkóikkal a fideszisták, hogy megint teleordítsák majd annak kapcsán a levegőeget a hanyatló nyugattal, a család, a kisjézus és a szuverenitás fenyegetésével, azzal, hogy gyermekeink – úgy is mint közjószágok – szemeit be kell fogni azon rontás elől, ami

Read More…

Posted in Egyéb

Magabíró családok

Hogy a Fidesz embertelen, azt régóta tudjuk, és számos bizonyságát is adta már, amióta Orbán másodszor hatalomra került. Nevezhetnénk ezt érzéketlenségek, a szolidaritás és empátia teljes hiányának, de ez több annál. Nem emlékszünk, melyik hangzott el előbb, ám a lényeget tekintve mindegy is, ám még a rezsim igazi tombolása elején

Read More…

Posted in Egyéb

Parázs a lukunkba

Most képzelje el a nyájas olvasó az alábbiakat. Ha önnek tetszett az olimpia megnyitója, felfedezte annak kultúrtörténeti, történelmi és netán esztétikai értékeit, pláne talán elégedetten és elaléltan csettintett a látottak miatt, akkor iszonyú sors vár (vagy várhat) testére és lelkére. Feltéve, ha Vincze Minya István református esperes úr, illetve az

Read More…

Posted in Egyéb

Operett

Hogy pénzért lehet venni mindenféle (ezredes és alezredes) rendfokozatokat a minisztériumtól, annak az a célja állítólag, hogy a „magyar társadalom és a magyar honvédség kapcsolata erősödjék”. Nem tudjuk belátni, miért kellene cimboráknak lennie e két halmaznak, s ez hogyan valósulhatna meg, hogy elmennének-e sörözni így ketten, lányok után kajtatni, vagy

Read More…

Posted in Egyéb

Békegalamb 2.0

A belpolitika, jelesül a SZUH és Lánczi et. nem elterelte a figyelmünket, csak épp fontosabbnak tűnt róla morfondírozni tegnap, mint Iránról, Izraelről és Szijjártóról, de mára eljött ennek is az ideje. Ez az érdekes, hogy a futsalos mennyire gyakran kerül címlapra minálunk, amit viszont nem az indokol, hogy milyen hasznosan,

Read More…

Posted in Egyéb

A választói akarat meg a Fidesz

A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZUH), élén a sokak által méltán gyűlölt és megvetett Lánczi Tamással, nem akarja békiben hagyni az Átlátszó lapot, az oknyomozó portált, amely élen jár a Fidesz korrupcióinak leleplezésében. Az Átlátszó egyszer már fityiszt mutatott Lánczinak, és hosszan, pontokba szedve, jogi érveléssel magyarázta el neki, miért nem működik

Read More…

Posted in Egyéb

Brüsszelpornó

MCC Feszt volt Esztergomban. Mint az közismert ez az MCC (Mathias Corvinus Collegium) a Fidesz janicsárképzője annyi súlyos milliárdokkal kitömve, hogy a kórházak csak álmodozhatnak róla. A feszt pedig az ő bulijuk ekképpen közpénzen. S hogy milyen jellegű is, arra bizonyítékunk van, mégpedig az, hogy a legjobban várt sztárfellépő Szijjártó

Read More…

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum