Múúkodik!

Múúkodj! – Kiáltotta Tállai András sámánhelyettes, és egy hatalmasat odabaszott a varázsdobjára, amitől minden múúkodott, leginkább a „Gyere haza fiatal” nevű program. Ezt a főpap találta ki, de még a sámánhelyettes sem tudta, mivégre. Olyan jól hangzott. A vadászokat etették ezzel a maszlaggal, akik nem átallottak kétségbe esni, hogy amikor megvénülnek, és már jártányi erejük sem marad, nem lesz, aki leterítse a vadat, és nemes egyszerűséggel éhen fognak dögölni.

Amúgy is vészterhes idők jártak. Még hosszú évekkel ezelőtt a főpap kijelölte a vadászmezők határát, egészen egyszerű, a görényektől ellesett módon. Körülhugyozta a területet, amelyet az eljövendő minimum húsz évben uralni akart, és boldogítani lakosait. Nem egészen az összeset, csak azokat, akik, amikor esténként világítani kezd a Hold, helyet foglalhatnak a nagy tábortűz és a bödönök mellett. Erre unortodox módokat talált ki Kajlaszem névre hallgató cimborája. Nem tudta senki, ez mi a búbánatos jóistent jelent, de olyan klafán csengett, volt valami felkent bukéja a beléje csavart tébolynak.

sámánA fiatalabb harcosoknak azonban nem tetszett a rendszer, egyre többen fogták az íjukat, és elindultak más, idegen törzsekhez szerencsét próbálni azzal az indokkal, hogy ott a vadnak még a püspökfalatját is megkapják. Özönlöttek a pisálós vonalon túlra, ami ugyan a főpapot nem nagyon zavarta, a helyben maradt vadászok azonban erősen morgolódtak, tehát ki köllött találni valamit, hogy befogják a rohadt pofájukat. Ez volt a „Gyere haza fiatal” nevű projekt. Erről köllött most dicshimnuszokat zengeni, mert egészen különös dolgok történtek.

A húggyal megjelölt vonalat egyre több lerongyolódott alak lépte át. Csak az ágyékkötőjük volt mindenük, azt állították, hogy a saját törzsük kannibáljai elől menekülnek csecsszopós kisdedjeikkel a karjukon, de ez a főpapot nem hatotta meg egyáltalán. Kihegyezett karókat veretett le fennhatóságának határára azt képzelve, ezzel megakadályozza az ágyékkötősöket az ő nagy vonulásukban. Így e téren jól végezve dolgát úgy vélte, el köll magyarázni az ő együgyű népének, hogy a betolakodókat már elzavarta, sőt, eltévelyedett bárányait meg egyenesen visszacsábítja, és a haza fényre derül.

Semmi sem volt drága, hogy a nagy terv sikerüljön. Mint a sámánhelyettes elbeszéléséből kiderült, már másfél milliárd pénzt költöttek a píárra, ami fölöttébb hasznosnak bizonyult. Igaz, saját bevallásuk szerint háromszázezer, a suttogók szerint fél-, a bérrettegők károgásában meg egyenesen egymillió fiatal harcos hagyta oda a húggyal körülölelt területet, de az elkúrt vagy csak úgy egyszerűen zsebre vágott lóvé soha nem látott eredményeket hozott a nagy hazacsábítási akcióban. Ahogyan a sámánhelyettes beszámolt róla, egészen pontosan tizenegy fiatal harcos már vissza is tért, hogy a nemzeti színűre mázolt kókuszdiót majszolja.

tábortűzHogy ez az amúgy statisztikailag amúgy szinte kimutathatatlan mennyiség sok vagy kevés? Minden viszonyítás kérdése. Amióta a főpap agya végképp elborult, és egyre-másra irtatta ki a dzsungelt iszonyatos pénzekért, hogy pálmalevelekkel borítva azokat fedett sportlétesítményeket alakítson ki, mindent futballban számoltak, lévén ez minden öröm kezdete és vége. Legalábbis a főpap szerint, aki nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy ez a láblabda játék az igazi kultúra. Így, amikor megkérdezte a sámánhelyettest, hogyan is állnak a hazacsábítós játékkal, ő már készen is állott az adekvát válasszal.

Egy futballcsapatnyi már visszatért fenség. – Ettől a főpapot elöntötte a végtelen boldogság, további pénzeket különített el dzsungel-irtásra, és elégedetten paskolta meg egyre nagyobb hasát, vakargatta csüngő valagát, röfögött szinte. A sámánhelyettes pedig végképp megnyugodott, kilépve a főnöki sátorból megtért varázsdobjához, és éktelen módon püfölni kezdte határtalan jókedvében. Akkora volt a hangzavar meg a káosz, hogy azt sem vette észre, amint a mennyekből aláereszkedik egy lepedőkbe burkolt alak, és azt suttogja: itt pedig épüljön kisvasút, miközben egy pálmalevelekkel frissen befedett területre mutatott. A főpap épp arra csörtetett, ment a budijába. Kerek volt, egy volt a világ.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum