Az ő buldózerük dönt

Kicsit még nem tudjuk elengedni Menczer kommunikációs igazgató kezét. Nem széles jókedvünkben vagy szerelmes vonzódások miatt, hanem, mert az ordenáré hangzavar mellett, amit mostanában kavar, mintegy fű alatt olyan alapvetéseket fogalmazott meg, amelyek nagyon messzire mutatnak. Mint tudjuk, a Fidesz országot jár éppen, szorgosan kábítja az ő gombáit, és bármerre is járnak meg kelnek mindeközben, kinyilatkoztatások is születnek a házisajtó számára miheztartás végett.

Amikor igazgató elvtárs Kecskeméten járta az országot, és nem Pécsen ordította le Magyar Péter fejét a jobboldali szellemi és morális fölény nevében, olyat sikerült mondania, ami megmutatja az elmúlt tizenöt évünket, és a hátra lévő mintegy százat is, ha 2026-ban megint győznek. Eddig sem volt jó nekünk, ezután meg még ennyire sem szabad számítanunk. Most is kuss van mindenkinek, de még inkább az lesz, mert mint igazgató elvtárs kijelentette: „Magyarország sorsáról, valamint a legfontosabb kérdésekről és ügyekről csak mi dönthetünk”.

Delikát. Főleg azután, hogyha belegondolunk abba, amúgy mit jelent az ezerszer sárba taposott demokrácia választással és népképviselettel, ami ezzel az egy mondattal fényesen suhogva szállt olyan messzire, hogy a nyomát sem leljük. Eddig sem voltak kétségeink, hogyan képzeli a Fidesz az ország irányítását, de mint látjuk, éppen így. Csak ők dönthetnek, és mindenki másnak kuss van. Viszont az az újdonság ebben a megfogalmazásban, hogy ezek szerint nem csak az ellenzéknek, hanem senkinek nem osztanak lapot ebben a játszmában ezek szerint.

Ebben a kontextusban a választó is arra való, hogy a szavazatával hatalomba segítse – vagy ott tartsa – a galerit, utána pedig csak annyi a szerepe, hogy elviselje, amit a sorsáról a Fidesz határoz. Illetve belegondolva a Párt működésébe, hogy még arról is maga Orbán Viktor dönt, ki finghat a mancsaftban és ki nem, itt áll előttünk feketén-fehéren a diktatúra maga, amelyben „Magyarország sorsáról, valamint a legfontosabb kérdésekről és ügyekről” ő dönt. Menczer részéről ez egy szerelmetes vallomás volt, de senki még csak föl sem kapta a fejét.

Bár miért is tette volna, amikor tizenöt év köznapjai támasztják alá a hatalom efféle gyakorlását, amire Menczer elvtárs, mivel költői kedvében volt, még egy képet is alkotott nekünk. Ugyan a Magyarral folytatott vita kapcsán sikerült ez neki, de kiterjeszthető általános érvényűvé is, amikor igazgató elvtárs arról ábrándozott, hogy „a mi buldózerünk az erősebb”. És máris itt áll előttünk feketén-fehéren a lehangoló kép, midőn a Fidesz gépezete mindent és mindenkit takarít el az útjából, simára gyalulva a világot.

Ezen a ponton pedig teszünk egy kis kitérőt Szijjártó helikopterezéséhez. Nem öncélúan, hanem nagyon is a történetbe illőn, mikor is arra utalunk, megint napvilágra került, hogy a külügyesünk nyolcmillió forintét röpködött kies hazánkban egy olyan úton, amit biciklivel is be lehetett volna járni. Ez önmagában nem érdekes és nem nagy újság, hanem az igen, milyen diagnózis fakad ebből arra nézvést, mire tartják ezek az országot és benne önmagukat, hogy miről döntenek ők csakis és kizárólag teljesen nélküled. Maguknak.

Az, hogy külügyminiszterünk, ha úgy tartja úri-huncut kedve, a házához rendel egy helikoptert, azt mutatja meg nekünk, porbafingóknak, hogy az országot szőröstöl-bőröstül a magukénak vélik, minden eszközét, az összes pénzét és kimerülő forrásait, de még a benne élő embereket, azok sorsát is csak annyiban tartják érdekesnek, amennyiben a saját javukra használhatják. Nagy valószínűséggel erről nem számolnak be az országjáráson, hanem verik a brüsszeli tamtamot és Magyarral riogatnak, mert már csak ez maradt nekik. Igaz, ez sem kevés.     

No most, ide kívánkozik még az is, hogy Magyar ilyen körülmények között hívta vitára megint Orbán Viktort, aminek a politikai hasznát érteni véljük, ugyanakkor mindenki számára egyértelmű, hogy a dolog reménytelen. Meg is kapta Magyar, hogy vele mint pszichopatával kegyelmes urunk szóba nem áll, ez rangján aluli, az ilyesmire tartja a menczereket (összefoglaló néven mind a hasonszőrű degeneráltakat), akik pedig kijelentik, jönnek a buldózerükkel, és véghezviszik, amiről döntöttek. De már ránk se mutogatnak hivatkozásul.

Itt a megszokás szerint kellene valami feloldozás, katarzis a görcsbe ránduló gyomor kigubancolásához, ilyen azonban nincsen. Hanem csak annak a belátása, milyen messze van még 2026 tavasza. Ezzel együtt tudomásul vétele annak is, mi vár még ránk, mi lesz itt, ha úgy érzik a buldózeresek, hogy netán szorul a hurok a zsíros nyakuk körül. Hogy milyen járművük van még esetleg lánctalpakkal, amit nem lesznek restek használni, ha rajtuk kívül más is bele akarna szólni az ország sorsába. Mert ez nem hagyhatják, mint föntebb láttuk.