Húr, ha pattan

Amikor ez embernek begyulladnak az izmok a hátán, és alig viselhető fájdalom mellett úgy húzódnak össze, hogy levegőt is alig kap, akkor egészen más szemmel nézegeti a kajla világot. Azért is, mert ülni ettől nem tud, hanyatt feküdni sem, csak oldalvást, hogy ne nyüszítsen és jusson valami éltető oxigén a tüdejébe. Ez az az állapot, amikor a test készül legyőzni a lelket és a tudatot, következésképp a szenvedő megismeri a gombák nézőpontját és beszűkült tudatállapotát, így tanulmányútnak is nevezhető a saját kis Golgota.

Nincsenek jó hírek róla. Másfelől, ha Örkény a groteszk látásmód lényegét abban mutatta meg, hogy mintegy fejre állva szemléljük a világot, ez az oldalsó nézőpont nem hoz derűt a kiábrándító valóságba, hanem inkább felerősíti azt, hogy csak a leghangosabbak szűrődjenek át a szenvedés ködén. Most jelesül Menczer és Kocsis Máté elvtársak. Azon tűnődik az ember, hogy szintet léptek-e, s velük együtt a Fidesz, vagy csupán a mélyben eddig meghúzódó ős-fideszösztön tört belőlük felszínre most kiábrándító-veszélyesen.

Az emlegetett két úr a köztörvényesség határát súrolva, vagy már át is lépve azt méregeti, meddig tűr az ember, mikor pattan el a húr Magyarban és úgy általában mibennünk, hogy aztán, ha ez megtörténik, két kézzel mutogassanak ránk, és teli pofával ordítsák az agresszív baloldalt, mint akik veszélyt jelentenek a nemzetre, Mária nénire és a NER-re. Egészen egyszerűen gyalázva cukkolnak minket, s hiába tartjuk magunkat Störr kapitány apukájának intelmeihez (Füst M.: A feleségem története), miszerint „légy nagyvonalú”.

Illetve nem is hiába, hanem nagyon nehezen. Mert hogyan is lehetne viszonyulni Kocsis Máté felméréséhez, amelyben a híveit arról szavaztatja, ha „libsi” újságíró vetődik valamely rendezvényére, vagy menne rá, akkor egyszerűen tiltsa ki, verőemberekkel dobassa ki, vagy elég lesz simán lincshangulatot teremteni, hogy maguktól meneküljenek. Ez utóbbi amúgy a Fidesz egész, mostani másfél évtizedes működésére jellemző, tehát ezért nem olyan nagy nóvum, de így szó szerint nem mondta ki a sok utcai harcos. Ám most ez is megtörtént.

Túl azon viszont, hogy Kocsis hangulatot kelt és gyűlölködik szokás szerint, ebben a szavazósdiban, mintegy felhívásként benne van az uszítás a csőcselék számára, akárha 2006, hogy az öklükkel – nem mint akkor megszerezzék -, hanem mint most, megvédjék a hatalmat. Ilyképp Kocsis nem tesz egyebet, mint sunnyogva és göcögve (mert azt hiszi humoros) ágyaz meg egy lehetséges polgárháborúnak. Vagy, ha annak nem is, mert magyarok vagyunk, egy jófajta utcai zavargásnak, amikor a karhatalom most majd az ő oldalán áll.

Viszont az egész azért elképesztően és kiábrándítóan aljas, mert olyan, mint amikor a rab állatot a ketrecben bottal böködik, cukkolják mintegy, tudva azt, hogy a rács védi őket. Menczer viszont ennél is sokkal tovább megy, ő egyszerűen azt akarja Magyar Péterből kiprovokálni, hogy üsse meg, fejelje le, boruljon el teljesen az agya, amit aztán szintén teli pofával ordítva lehetne mutogtani, hogy lám, ez a Magyar milyen agresszív, a Jucus is elmesélte Hajdú Péternél, s íme, itt a bizonyság reá. Lehangolóan átlátszó ez egész.

Ennek ellenére hatalmas veszélyeket rejt magában, hiszen nem tudható, mi lesz a bővebb folyománya annak, ha elpattan egy húr. Magyar egyelőre még elegáns, s miután ez a Menczer Pécsen megcsinálta az ordenáré cirkuszt, csak annyit kérdezett, hogy ez már a beígért szakmai vita-e, vagy valami más. Magyar ösztönösen tartotta magát Störr kapitány intelméhez, és csendesen nagyvonalú volt, csak az a kérdés, ezt így meddig lehet ép ésszel és idegekkel bírni. Kitart-e a fegyelem 2026-ig, vagy eredményes lesz az ordenáré aljasság.

De ugyanezek a kétségek merülnek fel a többség számára is, akik rendszerváltást akarnak, és a hatalom minden elképzelhető módon mocskolja őket. Téged is, én nyájasom. És ugyanígy az is a homályos jövőbe vész, hogy a gombák, moszatok, utcai harcosok átmosott és föltüzelt agya mikor jut olyan állapotba, amikor azt a parancsot kapja, hogy ütni kell. Már vannak erre utaló jelek, mocorognak az indulatok, hogy menni kell megvédeni a vezért, az ő hatalmát, az egész kiábrándító NER-t. (Savas bácsik, esernyős nénik.)

Ilyeneket látott az ember oldalvást fekve ebben a pár napban, és azon gondolkodott mindeközben, mi a rosszabb. Csöndben és nyögdécselve szenvedni a test szorításában, vagy a megmaradt tudattal látni azt, az ország sincsen sokkal jobb állapotban, mint a fulladozó beteg. Tehát, hogy kint sem jó, de idebent sem, és csak egy kérdés maradt: mikor lesz már ennek vége. A fájdalomnak is, meg az ország gyalázatának is, a meg sem kezdődött télnek, az ordításnak és a mocsoknak, de most az a rossz hír, hogy olybá tűnik, sohasem.