Kapuzárási pánik

Orbán Viktor észrevette, hogy múlik az idő, és a maga korabeli, hatvanas évei elején járó, öregedő férfiak problémáiról elmélkedett. Az ilyesmit jó esetben a cimboráival beszéli meg az ember, esetleg az asszonnyal az ágyban, a mi miniszterelnökünk viszont egy „MNB Budapest Eurasia Forum” című rendezvényen, nagy nyilvánosság előtt adta elő aggodalmait, ami szokatlannak nevezhető. Viszont amit még emellett ebben a kontextusban hallottunk, az aggodalomra ad okot. Ismét fölmerül a normális-nem normális dichotómia, és valóban nehéz a döntés.

Mielőtt átnéznénk, ebből az alapvetésből hogyan jutott el amúgy sok egyéb mellett Eurázsia dicsőítéséhez a tengeri népekkel szemben, az a kérdés adódik, miért rendeznek ilyen témában konferenciát fővárosunkban, kinek akarnak és mit üzenni vele, de nem leljük a megoldást. Ahogyan majd látni fogjuk, olyan zöldségek hangoznak el, amelyek kizárják, hogy komoly emberek egyáltalán meghallják, de még a gombák számára sem érdekes, mert túl van a farhát által determinált horizontjukon. Tanácstalanságunk tehát teljes.

Mondhatni, tátott szájjal figyelünk, de nem tudjuk sajnálni jó doktorminiszter urunkat a torschlusspanikja közepette, és nem is olyan szórakoztató, mint Örkény hóembere, aki Liszt Ferenc névre hallgat ezzel a nyavalyával. És most, hogy mindent elmondtunk OV állapotáról így általa is bevallottan öregecskén, annyit azért még tegyünk hozzá, hogy más férfiak ebben szenvedve drága autókat vesznek meg fiatal pipiket hajkurásznak, a mi hősünk azonban a világot akarja ha nem is megváltani, de átalakítani a saját szája íze szerint.

Ez azonban nem megy, és erőltetett párhuzamok jönnek ki belőle a nyugat hanyatlásáról, amit elegánsan is meg lehetne oldani Spengler ideája nyomán, jó doktorminiszter urunk azonban olyan földrajzi és történelmi előadásokba kezdett, ami miatt jogos volt a föntebb már egyszer megpendített egyetlen fontos kérdés arról, hogy normális vagy sem, ami dologban nagy valószínűséggel soha nem fogunk dűlőre jutni. Pedig a tartalmak egyértelműek volnának, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy az aljasság is nagy szerepet játszik a történetben.

De most már valóban megmutatjuk az Orbán fejében gomolygó gőzöket, és döntse el ki-ki maga, mi is lehet az igazság a dilemmánkban, ugyanis az elméletek új szintre léptek. Minden különösebb hátsó gondolat nélkül közöljük hát, hogy doktorminiszter urunk szerint miért Eurázsia a nyerő, és miért haldoklik az a nyugat, ahonnan teljes szívével vezetné ki az országot, holott arra sem felhatalmazást, sem megbízást tőlünk nem kapott, így ez is egy új adalék ahhoz, a köztünk lévő ellentét miért antagonisztikus.

Van itt egy „kilencezer kilométer hosszú egybefüggő terület, nagyjából ugyanolyan éghajlattal, amely sokkal kiszámíthatóbb, mint a tengeri népeké”. Ez Orbán első tétele. Aztán még: itt „stabil népcsoportok és államalakulatok vannak, ugyanazokról az államokról és népekről lehet olvasni ezer évvel ezelőttről a könyvekben, amelyek most is megvannak”. És még továbbá: „több civilizáció is itt van egy térségben, amely komoly versenyelőny”. Ezen a ponton bizonyos történelmi és földrajzi kétségek támadnak az emberben, mert ez már Schmitt Mária mélysége.

Mindez azonban nem akadályozza meg hősünket, hogy levonja a konklúziót, miszerint: „Egyszer csak azt látni, hogy többé nem mi vagyunk a legszebbek, nem mi vagyunk a legokosabbak, nem mi vagyunk a legfejlettebbek, és nem mi vagyunk a leggazdagabbak, ezt látni és beismerni nem egyszerű feladat, elegendő, ha a magam korabeli, hatvanas éveik elején járó öregedő férfiak hasonló problémáira gondolunk.” – Innentől ez az egész valami nyüszítő katyvasznak nevezhető újabb delíriumokkal, de nem ismerjük a hallgatóság reakcióit.

Bizonyára hosszú, ütemes taps volt. Viszont túl vagyunk már Ursula (Száz év magány) felsóhajtásán, amit az urához intézett, „ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak”, mert látjuk, doktorminiszter urunk ezt nekünk adja elő csakis, és kétségek nélkül. Főleg, ha még azt is hozzá tesszük, mindezt színesítette a költő azzal, hogy arra intett, jó ütemmel kell kiugrania az országnak bizonyos szövetségekből, s ez innentől fogva már egyáltalán nem tréfadolog. Ennek így ilyen előkészítés szaga van, amit azonban már régóta érzünk.

És ez volna az a pont, ahonnan nézve bármennyire röhejes, de egyáltalán nem mókás, amit ez a mi emberünk előadott. Mert ugyan meg lehetne fogni egy rosszul öregedő organizmus különös sóhajtásaiként is ezt az egészet, akkor azonban, ha mindez – mint ahogyan így van – kormányzati alapvetés, akkor az isten legyen irgalmas árva lelkeinknek. Mert ugyan sokszor mondtuk, de így már végleg időszerű a felszólítás, miszerint állítsátok meg Arturo Uit. De ahogyan régebben, úgy most sem látszik igazán, ezt ki vagy mi tenné meg.