Bábuk és bábkormányok

Amikor Orbán Balázs pár hete kijelentette, hogy „ők” (Fidesz, kormány etc.) nem állnának ellen az oroszoknak, hanem bölcsen átadnák nekik az ország kulcsait, akkor meghatározta a másik Orbán (a nagyobb és szélesebb) ünnepi beszédét is. Azt, amit kaptunk tegnap, hogy magáról az ünnepről, az eseményről, amelyre emlékezni hivatott lenne ez a nap, voltaképp alig is essen szó, mert jól kijönni abból azok után már nem nagyon lehetett.

A nagyobbik Orbánnak persze nem kell a szomszédba mennie azért, hogy bármely alkalmat – még a nemzeti ünnepet is – uszításra használja. Nagy gyakorlata van ebben, így ebből a szempontból nem is meglepő, ami tegnap történt, a fröcsögő hangvétele azonban már egy kicsit elgondolkoztató, ami arra enged következtetni, a széles ember most kezdi fölfogni, hogy akár még ki is kaphat a következő választáson, ami maga volna a tragédia. Neki.

Tulajdonképpen ez a beszéd volt az, amely 2026 tavaszáig meg fogja határozni a Fidesz és csatolmányai kommunikációját, erre lesz felfűzve a minden bizonnyal iszonyú kampány, ami már tegnap megkezdődött. Illetve, mint tudjuk, soha véget sem ért 2010-óta, permanensen tart, pörögnek mindig a harc dobok, a gépezet százmilliárdokból permanensen forog, amibe már rág beleszédült az ország. Kóvályog most is, esik és kel.

A varázsszó pediglen, amit a kedves vezető kiválasztott, a „bábkormány” volna, amit Brüsszel Magyar Péter képében a nyakunkra akar ültetni. Az a sugallat tehát, hogy Orbán – most már számokkal alátámasztott – legnagyobb és veszedelmes kihívója idegen hatalmak szolgálatában áll, a Brüsszel névre hallgató megfoghatatlan szörny általa tör a magyar nemzet életére. Veszélyes beállítás ez, mert a végén mondjuk polgárháborút tételez.

Azért mégpedig, mert ezek szerint Magyar áruló, beépített ügynök, aki ellen – és a hívei ellen is – minden eszköz megengedett, s ennek a jelei mutatkoztak már tegnap is, midőn bájos Orbán hívek készültek a beléjük táplált gyűlöletet tettekké váltani. Az egyik ellentüntetőnek maga a kormányszóvivő mondta a híradások szerint: menjen onnan kicsit távolabb, mert a végén még agyonverik. Szép kilátások, főleg úgy, hogy nem az agyonverni készülőt igazították helyre.

Hogy is nézett volna ki, hiszen ő magyar, míg viszont, mint szintén egy tegnap született videó szerint Orbán (a szélesebb) egyik gombája fejtette ki, hogy Magyar nem méltó a magyar névre, mert nem magyar. És azt hitte mindezek után, milyen szellemes, de senki nem mondta meg neki, világosította föl arról, hogy nem igazán. Mint ahogyan Orbán képibe sem dörgölte senki, hogy amit elkezdett a „bábkormánnyal”, annak is rossz vége lehet. Rá nézve is.

A legveszedelmesebb ebben a bábkormányos sugallatban, hogy a kedves vezető annak a felfogásnak kezd megágyazni, hogy ha és amennyiben 2026-ban Magyar a „nyakába ül”, az valami államcsíny lesz, és nem egy olyan választás eredménye, amit ő vezényelt le. Benne van ebben a választási vereség el nem fogadása (a’la Trump), a hívek utcára vezénylése, és végén más egyéb szörnyűségek is, hiszen Magyar nem győzni fog, hanem bitorolni a hatalmat.

Amit külső segítséggel kaparintott meg. Nagyon veszélyes vizekre kezd evezni Orbán a lehetséges vereség miatti nyüszítésében, s mivel tudjuk, a hatalom megőrzése miatt mindenre képes, nem lesz rest azt bármilyen eszközzel megtartani. Erről szólt az „ünnepi beszéd”, amely amúgy nem nagyon lógott ki a sorból, csak ez az új beállítás okozza bennünk azt az érzetet, hogy kemény választás lesz majd, és kilátástalanok lesznek a következményei is.

Azt meg már csak ezek után egy félmosollyal jegyzi meg az ember, hogy ezen kívül doktorminiszter urunk aktuálisan is mekkora öngólt lőtt, hiszen a népek joggal jegyezték meg, ő maga nem egyéb, mint Moszkva magyarországi helytartója, azaz, ne nagyon bábkormányozzon, sőt, azt is megjegyezték, ha már választani kell, akkor inkább Brüsszel uralmát részesítik előnyben a Putyinéval szemben. Mondhatni, öngól bement.

Mindezek ellenére, bár ezen jól elgöcörészik az ember, helyzetünk és a reánk váró jövő egyáltalán nem rózsás, sőt, nagyon terhesnek mondható. Mert, ha kicsit is pesszimista szemüvegen át nézi az ember a dolgokat, akkor az sejlik fel: iszonyú lehet, ami elkövetkezik. A legrosszabb pedig, hogy ezek szerint akkor is, ha Magyar, de akkor még inkább, ha Orbán győz. Ha csak addig valahogyan meg nem állítjuk Arturo Uit magát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Bábuk és bábkormányok
  1. Yeti szerint:

    Polgárháborúhoz polgárok is kellenének, úgyhogy ez itt errefelé nem lesz.
    Akik pedig holmi megállítósdit emlegetnek a neten, azokat elviszi a TEK!
    A belgák hová álljanak is tisztázódott, a falhoz!
    Airsoft jószágokat is pont olyan veszedelmes tartani, mint az acélmagvasokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum