Bözsi nénnye mint fényes jövőnk záloga

Ha eddig nem tudtuk volna, most már igen, hogy ugyan még létre sem jött a gazdasági csúcsminisztérium – amelynek élére az éles eszű Nagy Mártont szánja a belé valami ismeretlen ok miatt szerelmes Orbán -, de már működik. Vezetője pedig özv. Kovácsné, az ismerősöknek, rokonoknak csak Bözsi néni. Mert mint kiderült doktorminiszter urunk pénteki szózatából, addig nem látnak neki az általa kreált „semleges” gazdaságpolitikának, amíg arra özv. Kovácsné rá nem bólint. Belőle nyeri majd az erejét az idea.

Amúgy a nemzeti konzultációról lenne szó, amely jogosságát indokolta ekképp jó doktorminiszter urunk. Egészen pontosan azt delirálta az újabb levelezésről, hogy a következő nemzeti konzultációval kell megvetni a „fundamentumait a gazdaságpolitikának”, még bővebben és még kabarésabb módon: „Magyarország ki fog lőni, el fogunk tudni lépni ebben a versenyben, föltéve, ha az emberek is megerősítik ezt a nemzeti konzultációban”. – Mondjam azt, hogy delikát? Nem, túl vagyunk ezen már, mint minden jón és rosszon.

Ugyanakkor nem árt elmélázni azon egy kicsit, mi lenne, mi is történhetne, ha népünk ezen a konzultáción bölcsen azt jelentené ki, nem tartja helyesnek Orbán semlegességről szőtt elborzasztó álmait. Mert a mondatban, amit fentebb idéztünk, ott van, hogy az amúgy magát a Kánaánt elhozó gazdasági semlegesség startra kész, de, beindításának feltétele a nép egyszerű gyermekének jóváhagyása. Ha azt mondja (mondják) nem, akkor nem, arról azonban nem szólt a pénteki szózat, ilyen esetben mi a „B” terv, illetve van-e egyáltalán.

Vagy pediglen jó doktorminiszter urunk annyira biztos a bávatagok jóváhagyásában, hogy más eshetőségre nem is gondolt, s ha Bözsi néni azt mondja, nem, akkor ő lesz a hibás, mint aki nem engedte megmenteni a nemzetet. Gyurcsány válik Bözsi néniből, elmúlt nyolc év meg Brüsszel, netán Soros is, aki minden rossz oka. Ilyen veszély azonban nem fenyeget, mert ismerjük a nemzeti konzultációk metodikáját és technikáját, miszerint a levelek még ki sem mentek, de már kész a végeredmény. Ilyen körülmények között pedig hibázni nem lehet.

Viszont van egy következő csontunk is, az pedig maga az amerikai nép. Amely, ha nem lesz elég bölcs ahhoz, hogy Trumpot válassza meg, akkor Orbán fiókjában marad a „békeköltségvetés”, ami megint csak elodázza az emlegetett Kánaán eljövetelét, amire amúgy tizenöt éve van ígérvényünk, csak mindig közbejött valami. A konjunktúra idején a tolvajlás, a mostani pénzhiányban meg majd az, hogy a jenkik nem tudnak helyesen választani, így a texasi Bözsi néni tesz keresztbe Orbánnak. Vagy nincsen semmi a fiókjában.

Ez lehet amúgy az igaz. A legérdekesebb azonban, hogy jó doktorminiszter urunk, miután ezt a két alapvető feltételt megemlítette, mint a fényes jövő eljövetelének zálogait, egyből túl is lép rajtuk egy karakán aktussal, s mintha mi sem történt volna, úgy bocsátkozik jóslásba. Helyesebben nem is jóslás ez, hanem állítás, megcáfolhatatlan kijelentés, amikor azt böffenti bele a mindet elbíró éterbe, hogy „a jövő évben megindulunk”, „Magyarország ki fog lőni”, meg még pluszban, hogy „lesz nagy csodálkozás”. Ziher és hullaszag.

Hogy logikai ellentmondás leledzik az egész dumában a feltételes fényes jövőről, az őt egyáltalán, minket pedig már semennyire nem érdekel, hiszen szokva vagyunk ehhez. A hasbaakasztáshoz úgymond, ami azonban kicsit zavar most a delirálásban, annak nyelvezete, mert az embernek olyan benyomása támad, mintha valami rossz képregénybe tévedt volna annak minden lingvisztikai leleményével. Egy pillanat választ el már csak tőle.

A jelszavakat megszoktuk, a köztudatba bedobott nagyformátumú dumát a gazdaságról, amely elrugaszkodik meg ilyesmiket tesz, most azonban már mintha a kockák kedvenc szókészlete kezdene alakulni. Egy lépésre vagyunk az Orbán mint szuperhős ábrázolástól, s mellette a fttttyú, bangggg, zzzssss – és más hasonló hangalakok, amelyek érzékeltetik, ahogyan kilövünk, és mellettünk az univerzum csíkká áll össze a megfoghatatlan sebességtől. Így valahogyan, és ezzel el is mondtuk a lényeget. Alig is érne többet.

Csupán azért szentelünk neki még egy bekezdést, hogy rámutassunk, ha nem is annyira feltűnően, de jó doktorminiszter urunk újabb mélységekbe érkezett el. Oda, ahonnan már nincsen visszaút, és akkor még meg sem említettük a monológ egyéb elemeit, amelyek szintén úgy kapcsolódtak a valósághoz, mint ez a gazdaságról szóló fejezet. Azaz, sehogy. Mindez azonban csak egy dolog miatt érdekes: ha összevetjük Orbán delíriumát a rögvalóval, látjuk, semmi közük egymáshoz, így ezek után csak a diagnózis kellene. De azt is tudjuk.