Lánczi ruhapénze meg a Nélküled

Voltaképp morális és kulturális fertőről volna szó, ami összegezve kiad egy ideológiát. Mielőtt belevágnánk, röviden annyit, az euró volt már négyszázkettő forinton is tegnap, hanyatlása töretlen, azaz, igaznak bizonyult Orbán minapi kijelentése, miszerint a pénz romlását ő megállítani nem tudja (nem akarja). Viszont azért oda tud hatni, hogy a fizetések növekedjenek, ezzel pedig bejelentette az infláció felpörgetését. Ami húsba fog vágni.

Minden, amit most és ez után elmondok, csak nyavalygás. A Lánczi fizetéséről szóló szavakat, a Nélküledet játszó útról majd alant következő mondatokat nem lehet megenni, de nem vagyunk azért még agytörzsi lények, hogy a determinált táplálkozás, levegővétel, ürítés szentháromságtól vezérelve éljük a nyomorult életünket. Bármennyire is ezt szeretné a magát NER-nek becézgető rezsim, amelynek mára egészen más név is adható volna.

Megtettük ezt már sokszor, ezért ma épp nem megyünk át tankönyvbe, hanem az életről beszélünk, ami az akciós farháton és a választási ’acskó krumplin túl van, most már valahol az Óperenciás tenger partjainál. Lánczi elvtársról már sokat értekeztünk ezeken a hasábokon, létezésének igencsak féregszerű és fölöttébb káros voltáról, amellyel egyre nagyobb pofával vezeti a mai ÁVH-t, amit az Unió is vizsgál annyi sok más mellett. Jogosan.

Támadják mintegy az ország szuverenitását óvó Lánczi szuverenitását, dupla csavar, szimpla élvezet, most azonban azt nézzük meg, mégis mennyire fontos ez az alantas hivatal Orbánnak, és kitetszik: nagyon. Ha másból nem, abból kiderül, mennyi közpénzzel tömi őt Orbán azt a csavaros helyzetet állítva elő – mint a propagandában is -, hogy a mi pénzünkből dolgozik ellenünk, magunk fizetjük tehát a hóhérunkat, ami delikát.

Mi mindannyian, ön is tehát nyájas olvasó, a befizetett tenger adójával hozzájárul ahhoz, hogy Lánzci Tamás az alábbi ellátmányt kapja teljesen felesleges, ámde annál veszedelmesebb, nyomorult életének tengetéséhez: 5 483 520 forint/hó, 500 000 forint/év ruhapénz, 411 885 forint/év SZÉP-kártya-juttatás, állami vezetőknek járó Skoda Superb gépkocsi hivatali és magánhasználatra. Ennyiért már lehet lelkes a manus, ennyiért összevérezheti a kezét.

Amúgy egyre növekvő stábjának minden tagja nagyon jól fizetett alkalmazott, nem soroljuk fel tételesen, mint ahogyan nem tesszük a számok mellé azoknak a millióknak a keresetét sem, akik amúgy az országot működtetik, adójukkal fenntartják, s akiknek nem telik kalácsra. Szemben ezzel a rezsimszolga bagázzsal. Mellőzzük a demagógiát tehát, s azt sem írjuk le újólag mi az, amire nem jut, szemben más, teljesen fölösleges dolgokra meg igen.

Túl vagyunk már az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, a nyugdíjak és a nyugdíjasok, a családi pótlék és még oly sok minden kínjainak sorolásán, mert eddig sem mentünk vele semmire, és nem is fogunk soha már. Olybá tűnik, népünket egyáltalán nem érdekli a saját nyomora, csak az, hogy Gyurcsány vissza ne jöjjön, Magyar le ne tarolja a Fideszt. Népünknek ez a status quo megfelel, innen nézvést pedig a magunk évtizedes ténykedése is fölös.

No de, amint Füst Milán bácsi tanít minket: „Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú éltem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz”. A valami kis igaz pedig lassacskán már csak ez, hogy az ember az olvasó képibe mázolja, amit immorálisnak (Lánczi) tart, aztán innentől fogva rájuk bízza, mit kezdenek vele. A gondolkodás és a cselekvés tárháza úgyszólván végtelen, mert van szabad akarat.

Éppen ezért, ilyen megfontolásokkal, amikor azt hiszik, ennek semmi köze a Lánczi fizetéséhez, viszont magam meg azt állítom, dehogynem, mélázásra teszem például azt, hogy a 21-es út egy szakasza a gyanútlan autósoknak a Nélküledet játssza, mint zenélő út. Itt egy kis zavar támad az erőben, mert ez a giccs volna a NER új himnusza, ami hallatán föl kellene állanunk, vigyázzban viszont autót vezetni bajos. De erre is elcsesztek egy halom pénzt.

Az egész sztoriban az a szép, hogy már autózás közben is zajlana az alanyok ideológiai befolyásolása, a delikvens gyanútlanul vezet, és ezt kapja a képébe(fülébe), ha akarja, ha nem, ugyanúgy, ahogyan Lánczit is, szintén kéretlenül. Kitetszik, voltaképp valaha volt kies hazánk egy nagy átnevelőtábor, ujgurok lettünk a kipcsakok földjén, a lelkünket is akarják, amikor a vérünk már rég elfogyott. Ez tisztára Shakespeare lett.

No de, mindegy is már. Végezetül, de nem utolsó sorban megosztom az én nyájasaimmal azt, ami a Lánczi ruhapénzéről elsőre beugrott, hogy mire kell neki, netán csak nem fekete bőrkabátra, hogy stílszerűen hasonlítson elődjére, akit Péter Gábornak hívtak. Annyit, hogy az ő rémuralma is véget ért, el is ítélték, egyebek, csak, hogy lefessük a Lánczi számára általunk ideálisnak tartott jövőt. Jó lenne, ha szem előtt tartaná ezt, miközben számolgatja a millióit.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Lánczi ruhapénze meg a Nélküled
  1. Yeti szerint:

    Akkor már inkább determinált szent kétség(telen), zabáljon de ne szarhasson.

  2. hj szerint:

    Én kifejezetten örülök, hogy összedobhatunk havi 42 rugót Lánczinak arra, hogy neki még véletlenül se kelljen egy szál lyukas zokniban luxusjachtoznia „hölgyek” társaságában. Az olyan snassz lenne.

  3. polyvitaplex szerint:

    Azokon a budapesti és vidéki utakon, amelyeken én járok, nem a Nélküled szól a kerekek alól, hanem egy kevésbé ritmusos, mégis folyamatos hangzavar a kisebb-nagyobb kátyúk, toldozások-foltozások, a borzasztó útfelületek miatt.
    Ez a kaotikus zene nem annyira fennkölt, mint a Himnusz, viszont végtelen hosszúságú. A Nélkülednek legalább megvan az az előnye, hogy rövid.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum