Egy csiga kalandjai

Csak említés szintjén, mert bennünk van az a dakota vér, amely tiszteli a szellemi fogyatékosokat, nos, sajnálatosan így kell, de egy skicc erejéig mégis meg kell emlékeznünk a fülre, szemüveg mögé applikált szalvétáról. Németh Zsolt, Fidesz alapító igyekezett ezt divatba hozni Tusványoson, mutatva a kiállást Trump mellett, és behajolva egyben Orbán seggéhez, amit a jólnevelt szalonokban szervilizmusnak neveznek. Vagy így, vagy úgy, de az elmebaj egy különös esetével állunk szemben, amire a jelek szerint gyógymód nincsen.

Elkezdte ez a Németh a szalvéta dugdosást, amire egyébként az volt írva: „Hajrá Magyarország”, és segített értelmezni a dedót, hogy ezzel ő az eszkaláció – mármint a politikai erőszak eszkalációja – ellen küzd, pedig úgy nézett ki, mint egy szerencsétlen ló a szemtakarójával. A legszebb az egészben, hogy amikor a többiek látták mindezt, nem kérdezték meg tőle, hogy hülye-e, meg, hogy mit csinálsz Zsolti, hanem gyömték ők is a szalvétát a fül mögé, hogy ne legyen meg az eszkaláció. Kabaré viszont igen.

Nézegetve ezeket a tébolyodottakat, az ember azon tűnődött, sírjon-e, de már efféle érzelem sincsen benne, mert a megvetés mindent elnyom, s ez nem talaja a könnyek hullásának. Röhögni lehetne leginkább ezen a nívón, de ennyi év NER után már cserepesek az ember ajkai, úgyhogy ez is felejtős. Marad a csendes nézgelődés. Hogy erre mért volt szükség, az is egyértelmű. Ugyanilyen eszkalációs indokkal akartak a patrióták vitatkozni az EP-ben, de ott azt mondták nekik, kuss van. Tusványos meg hazai terep.

Jöhet hát, ami a csövön kifér. Egy ilyen pörformansz után az ember már meg sem lepődik azon, hogy Németh Zsolt, ez a túlművelt külügyes milyen hasonlatokkal operál, hogy kies hazánk sanyarú helyzetét lefösse. Azt delirálta a nagyközönségnek, s így óhatatlanul nekünk is, hogy „Amikor elefántok ütköznek, akkor soha nem tudjuk, hogy épp harcolnak vagy szeretkeznek. De a csiga szempontjából, aki ott mocorog közöttük, ez mindegy is”. Tessenek ezen mélázni kicsit, annyi támpontot adok, hogy a csiga mi volnánk. Kies hazánk.

A látványos képet a fültapaszos Németh annak ábrázolására alkotta meg, hogy bemutassa a Fidesz (Orbán) által olyannyira tarthatatlannak vélt „tömbösödő” világot, a bipoláris világrendet. S bár nem így akarta, mégis ekképp sikerült, ezzel a csigás hasonlattal ráhibázott Magyarország súlyára a világban, ami azonban szöges ellentétben van azzal a sugallt és szajkózott képpel, hogy ebben az egyedüli megváltó csak Orbán lehet. Sőt, a képből fakadóan Orbánt is „lecsigázta” úgymond, így szerintünk nem lesz ennek jó vége.

Mindemellett a tusványosi cirkusznak ezek csak a bevezető számai. Már peregnek a dobok, hogy színre lépjen maga „Ő”, akitől szintén megszoktuk, hogy hasonló nívójú előadásokkal szórakoztatja a megjelent nagyérdeműt és az egész világot. Bár, ahogyan – csigaként – momentán állnak a dolgai, egyre kevésbé érdekel akárkit is, hogy miket hőbörög, végleg a helyére került olyan pestisesként, mint akivel szóba sem érdemes állni, mi több, ajánlatos még az országát is messzire elkerülni, mert az a gonosz téboly birodalma.

Tusványos, a Fidesz, annak tagjai és rajongói, a behajoló ellenzékiek (vagy csak annak látszók), s maga Orbán Viktor is elérkezett arra a kietlen pusztaságra, amikor elkezdenek önmaguk karikatúrája lenni. Amikor már régen nincs semmi mondanivalójuk – igaz, régebben sem volt túl sok -, és ilyen csigás dolgokkal, nemzeti színű szemellenzőkkel operálnak, voltaképp ostoba emberek hülyítik egymást látványos asszisztencia mellett. Úgy nagyjából többet nem ér ez az egész, mert ide kellene tenni, hogy ezidő alatt mi történt a csigával.

Nem sok jó. Fizetési felszólítást küldött az Európai Bizottság a mimagyarok kormányának, hogy fizesse be azt a kétszázmillió eurós büntetést, amit az Európai Bíróság szabott ki rá. Ha nem teszi, levonják a nekünk járó apanázsból, amit amúgy sem kapnánk meg, mert a legújabb jogállamisági jelentésben megint nagyon súlyos kritikákat fogalmaztak meg velünk (a Fidesszel) szemben, s azt is, hogy semmit nem teljesítettünk (jó csigához méltón) abból, amit e téren ígértünk. Nagy valószínűséggel már soha nem is fogunk.

Ugyanakkor vissza kell utalni arra, hogy a kedves vezető annak idején erről azt nyilatkozta: „Most nagy büntetést kell fizetni. Töröm a fejem, hogy hogyan oldjuk meg úgy, hogy az nekik jobban fájjon, mint nekünk”. Azóta kiderült, kik is azok a „nekik”, akiknek mindez fáj, s azok mi vagyunk, a nekünk járó pénzt szabadságharcolja el egyetlenünk, mert a csiga így jár. Lehetne szót ejteni még tegnapról Szijjártó, Varga Mihály, Lázár kapcsán is, akiknek szintén voltak különös kalandjaik, amit úgy összegezhetnénk: nem megy a kormányzás.

No most, az az érdekes helyzet állott elő mégis, hogy ugyan recseg-ropog az ország minden eresztékében, s épp összedőlni készül, mégis, valami különös mágiából fakadóan senki nem arra figyel, ezt hogyan lehetne megakadályozni. Senkinek eszébe sem jut, hogy a lényeges dolgok egészen máshol vannak, mint ez a levitézlett Tusványos, és mégis mindenki lihegve várja, mikor lép színre a vezér és mit mond majd, mert ez a Németh (meg a többi) csak előzenekar volt a még nagyobb ökörségekhez. Most már biztos, hogy megdöglünk.