Ferdeképűek

Hogy áldását adja a finnek és a svédek NATO csatlakozására, Orbán azt követeli a két országtól, hogy hagyjon fel kies hazánk bírálatával. Megfogalmazásában, hogy „hazugságokat terjeszt róla”. Az is elhangzott – vagy leíródott -, hogy a két renitens ország egyfolytában szidja drága (sokat szenvedett, keresztény, Európa védelmezője, etc.) honunkat, most azonban pimaszul szívességet kérnek. Azaz, a helyzet egészen nem egyszerű, és leginkább az orbáni pitiáner és aljas gondolkodás teszi rohadt bonyolulttá, de mit is várhatnánk egy kétszínű és sunyi alaktól. Ennek a vége megint az lesz, hogy kiröhögnek minket. Megutálni már nem fognak, mert ez az érzés velünk szemben állandó és meglehetősen öblös.

Ez az egész követelés röhejes, ha valójában nem lenne mélyen tragikus. A nevetséges oldala az, hogy nem egyebet mond a kapafogú, bibircsókos, sánta, púpos és büdös Magyarország, hogy nevezzék őt gyönyörűnek, különben nem nyitja ki az ajtót, pedig a zsebében a kulcs. Európa és a NATO nagy-nagy baja, hogy ehhez – a kulcshoz – hozzáférhetett a magyar maffia, és ebből az akcióból is kitetszik, nem fél használni. Ha nem vétózgat, akkor másképpen tesz keresztbe. De milyen bazári és dedós követelés már ez, hogy ne bírálják a rendszert, ami másra sem alkalmas, csak a többiek riogatására, illetve Orbán honnan veszi, ha most a finnek és a svédek kijelentik, jó, ezentúl orrba-szájba dicsérünk, ez aztán úgy is marad.

Mert képzeljük el a történelem olyan folyását, amelyben a két ország azt mondja, becsszó, meg naná, eztán nem szidjuk az anyukádat, megkapnák a ratifikálást, a bibircsókos kinyitná úgymond a kulcsával az ajtót, s amint bejutnának a  vágyott szobába, onnan emelnék az ujjukat az orrukhoz billegetve azokat, hogy bebe, megszívtad, mégis hülye vagy. No most, a finnek és a svédek ilyet nem csinálnának, mert volt gyerekszobájuk, Orbán tehát azzal a tudattal követelőzhet, megkapja, amit akar, és ezentúl nem mondják a rendszerére, hogy nem európai, baj van vele jogállamilag és így tovább. Így ezen a ponton megállapítjuk, hogy Svédország bizony nem Magyarország, és a finnek is egészen mások, mint mi vagyunk.

Ők nem állítanak be a magyar földműveshez lelőni annak tehenét, mint ahogyan Semjén vadászgatott arrafelé házi rénszarvasokra, egyáltalán, olyan és annyira más a minőség arrafelé, ami nekünk fáj. De nem Orbánnak, aki ezek szerint jól érzi magát így a bőrében, és egyetlen vágya, hogy ne nevezzék őt pitiáner (nagybani) tolvajnak, fasiszta brigantinak, amiből az következik, hogy itt is a látszat fontos és nem a való, mint amilyen a magyar demokrácia is, amit viszont bírálni szoktak erősen. Mutathatnánk megfontolandót Gogoltól a bagázsnak, aki a revizorban fogalmazott meg egy alapigazságot, miszerint „ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde”, de sokra nem mennénk vele azon túl, hogy tudjuk, nekünk van igazunk.

A fentebb már jellemzett – kapafogú, bibircsókos, sánta, púpos és büdös – Neria belenéz az Európa által elé tartott tükörbe, és a foncsorozással van baja. Mert, és ezt nem árt azért rögzíteni az utókor számára, akármerre tekint is a maffia, csak ez a kép kacsint vissza rá, ami élményt úgy zúdítanak az alattvalókra, hogy nem tisztelik a magyarokat, pedig csak Orbánt nem, mégpedig olyannyira, hogy magányosan szokott bolyongani a Brüsszeli utcákon, míg a többiek nyájasan beszélgetnek egymással, ahogyan ez a szalonokban illik. Orbán azonban mint tudvalévő, ebben a szalonban mindig belehugyozik a zongorába, és most a finnektől, svédektől nem egyebet kér, mint, hogy vágjanak ehhez jó képet.

Ez az esztétikai oldala a dolognak, a morálisat már meg sem merjük említeni, mert milyen ország (ember) már az, aki a vérzivatarban a kollektív túlélést attól teszi függővé, hogy törvényen kívül és felül állhasson. Mert a vétók és most ez a nevetséges követelőzés is voltaképp ezt jelenti, s így egyben olyan képet ad rólunk is, akik ezt az alakot permanensen megválasztjuk, ami másra nem alkalmas, mint a fejek lehorgasztására. Lator állam lator lakói vagyunk, csak az a kérdés, magunk is belepasszolunk-e a képbe, hogy egyek vagyunk-e a trógerségben ezekkel, mert, ha nem, akkor nem ártana valamit tenni ellene. Ha másért már nem is, de az önbecsülésért legalább, ha van bennünk még valami öntudat.