Ferdeképűek

Hogy áldását adja a finnek és a svédek NATO csatlakozására, Orbán azt követeli a két országtól, hogy hagyjon fel kies hazánk bírálatával. Megfogalmazásában, hogy „hazugságokat terjeszt róla”. Az is elhangzott – vagy leíródott -, hogy a két renitens ország egyfolytában szidja drága (sokat szenvedett, keresztény, Európa védelmezője, etc.) honunkat, most azonban pimaszul szívességet kérnek. Azaz, a helyzet egészen nem egyszerű, és leginkább az orbáni pitiáner és aljas gondolkodás teszi rohadt bonyolulttá, de mit is várhatnánk egy kétszínű és sunyi alaktól. Ennek a vége megint az lesz, hogy kiröhögnek minket. Megutálni már nem fognak, mert ez az érzés velünk szemben állandó és meglehetősen öblös.

Ez az egész követelés röhejes, ha valójában nem lenne mélyen tragikus. A nevetséges oldala az, hogy nem egyebet mond a kapafogú, bibircsókos, sánta, púpos és büdös Magyarország, hogy nevezzék őt gyönyörűnek, különben nem nyitja ki az ajtót, pedig a zsebében a kulcs. Európa és a NATO nagy-nagy baja, hogy ehhez – a kulcshoz – hozzáférhetett a magyar maffia, és ebből az akcióból is kitetszik, nem fél használni. Ha nem vétózgat, akkor másképpen tesz keresztbe. De milyen bazári és dedós követelés már ez, hogy ne bírálják a rendszert, ami másra sem alkalmas, csak a többiek riogatására, illetve Orbán honnan veszi, ha most a finnek és a svédek kijelentik, jó, ezentúl orrba-szájba dicsérünk, ez aztán úgy is marad.

Mert képzeljük el a történelem olyan folyását, amelyben a két ország azt mondja, becsszó, meg naná, eztán nem szidjuk az anyukádat, megkapnák a ratifikálást, a bibircsókos kinyitná úgymond a kulcsával az ajtót, s amint bejutnának a  vágyott szobába, onnan emelnék az ujjukat az orrukhoz billegetve azokat, hogy bebe, megszívtad, mégis hülye vagy. No most, a finnek és a svédek ilyet nem csinálnának, mert volt gyerekszobájuk, Orbán tehát azzal a tudattal követelőzhet, megkapja, amit akar, és ezentúl nem mondják a rendszerére, hogy nem európai, baj van vele jogállamilag és így tovább. Így ezen a ponton megállapítjuk, hogy Svédország bizony nem Magyarország, és a finnek is egészen mások, mint mi vagyunk.

Ők nem állítanak be a magyar földműveshez lelőni annak tehenét, mint ahogyan Semjén vadászgatott arrafelé házi rénszarvasokra, egyáltalán, olyan és annyira más a minőség arrafelé, ami nekünk fáj. De nem Orbánnak, aki ezek szerint jól érzi magát így a bőrében, és egyetlen vágya, hogy ne nevezzék őt pitiáner (nagybani) tolvajnak, fasiszta brigantinak, amiből az következik, hogy itt is a látszat fontos és nem a való, mint amilyen a magyar demokrácia is, amit viszont bírálni szoktak erősen. Mutathatnánk megfontolandót Gogoltól a bagázsnak, aki a revizorban fogalmazott meg egy alapigazságot, miszerint „ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde”, de sokra nem mennénk vele azon túl, hogy tudjuk, nekünk van igazunk.

A fentebb már jellemzett – kapafogú, bibircsókos, sánta, púpos és büdös – Neria belenéz az Európa által elé tartott tükörbe, és a foncsorozással van baja. Mert, és ezt nem árt azért rögzíteni az utókor számára, akármerre tekint is a maffia, csak ez a kép kacsint vissza rá, ami élményt úgy zúdítanak az alattvalókra, hogy nem tisztelik a magyarokat, pedig csak Orbánt nem, mégpedig olyannyira, hogy magányosan szokott bolyongani a Brüsszeli utcákon, míg a többiek nyájasan beszélgetnek egymással, ahogyan ez a szalonokban illik. Orbán azonban mint tudvalévő, ebben a szalonban mindig belehugyozik a zongorába, és most a finnektől, svédektől nem egyebet kér, mint, hogy vágjanak ehhez jó képet.

Ez az esztétikai oldala a dolognak, a morálisat már meg sem merjük említeni, mert milyen ország (ember) már az, aki a vérzivatarban a kollektív túlélést attól teszi függővé, hogy törvényen kívül és felül állhasson. Mert a vétók és most ez a nevetséges követelőzés is voltaképp ezt jelenti, s így egyben olyan képet ad rólunk is, akik ezt az alakot permanensen megválasztjuk, ami másra nem alkalmas, mint a fejek lehorgasztására. Lator állam lator lakói vagyunk, csak az a kérdés, magunk is belepasszolunk-e a képbe, hogy egyek vagyunk-e a trógerségben ezekkel, mert, ha nem, akkor nem ártana valamit tenni ellene. Ha másért már nem is, de az önbecsülésért legalább, ha van bennünk még valami öntudat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Ferdeképűek
  1. repulo szerint:

    És a kiutazó parlamenti bizottság diplomatikusan felhívja a figyelmüket, hogy az apukája simán lenyomja a svédek és finnek apukáját.
    Ha még ez sem volna elég, megmondják az óvónéninek.

  2. Yeti szerint:

    Mi is lenne az a tehető ellene?
    Szavazás, pofázás nem ért semmit.
    No akkor mégis mi?

  3. polyvitaplex szerint:

    A svédek és a finnek csatlakozásával nyilván erősödne a NATO, úgyhogy érthető, ha nem nagyon akarózik befogadni őket. Ha viszont Oroszország vagy Kína szeretne belépni, Orbán rögtön megszavazná. Mindegy, hogy micsoda, csak rosszabb legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum