Lapjárás

Olyan volt a Fidesz háza tája tegnap, mint egy felbolydult disznóól, ahonnan a ganyészag mellől erős sivalkodás hallatszott mélyebb röfögésekkel elegyest. Az EP megszavazta – még kétharmadnál is nagyobb arányban -, hogy kies hazánk ne kapja meg a hónapok óta epedve várt pénzeket, mert nem felel meg a klub normáinak, amit eddig ATM-nek használt. Csak az lepődött meg ezen, aki eddig homokba dugta a fejét, illetve az, aki azt hitte, látszatintézkedésekkel meg lehet felelni a jogállami normáknak, amiről már Varga Judit is sejti, mi lehet az, csak ezt időnként letagadja vagy elfeledkezik róla.

Várható volt mindez, mégis helyzet keletkezett. Bár még semmi nem dőlt el, így az sem volt indokolt egyáltalán, hogy az ellenzék örömében csűrdöngöljön, pedig ezt tette. Mint kitetszik tehát, a hülyeség kettős természetű, ami mutatja, miért vagyunk kilátástalan helyzetben, de ezt már olyannyira megszoktuk, hogy szinte hiányozna is. Egyébként mi választottuk őket jobbról balra meg elölről hátra is, a kassza lecsengett, reklamációnak helye nincs, tessenek oszolni. Annyi maradt, hogy leírjuk a homokos, füves, vizes síkot, majd folytatjuk a tevékenységünket J. A. polgártárs kiábrándult szellemében.

Ha már Varga Judit szóba került, ő volt az első és a leghangosabb, egyszersmind a legtaknyosabb is, amikor hozva az egyre lehangolóbb formáját azzal nyugtázta az EP döntését, hogy jobb, ha meghúzódnak a sarokban, mert nekik nem osztottak lapot. Ez talán így is van, ha a pállott, feudális Magyarország szemüvegén keresztül nézzük a világot, ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy abban a parlamentben választott képviselők ülnek, akiket azonban nem krumplin megvett Mária nénik küldtek oda, ha érthető is, de mégsem elfogadható Varga reakciója, ami egyetlen dologra bizonyíték: hogy mit szarnak le ezek.

Úgy nagyjából és egészéből mindent, amit a demokrácia jelent, mert Varga kibukó lebukása mutatja, hogy világképében az, hogy a többség dönt valamiről, ami döntés aztán a kisebbség – ez esetben a ganyészagú Fidesz – számára is kötelező, elviselhetetlen. Nem létezik. Varga szocializációja a Fidesz működési módszertana, ahol eldönti a dolgot a vezér, az idomított képviselőkkel pedig elbábozzák a megszavazósdit. S ha rámutathatnánk, Varga orra alá dörgölnénk, mint a jogállami norma eme alapja magyarországi hiátusára, lehet, hogy azt sem értené, mi ezzel a baj. Erre utal, hogy az EP működése neki zavart okoz.

Felháborító, mondja. Nekik nem osztottak lapot – hogy a nacsasszony szóhasználatával éljünk, s voltaképp ez adta meg a disznóól alaphangját tegnap, de voltak benne más érdekességek is. Deutsch képviselőt hozhatnánk fel például másodjára, aki mostanában mind közül a leghangosabb, mondhatni, a butaság bátorságával visítozik, mint tegnap is, amikor annyira habzott a szája, hogy keresni kezdtük mellette a félbeharapott szappant. Ő a másik oldalról közelített, és Gyurcsánynéig jutott, mert eddig terjed a horizontja, hogy miszerint a pedagógusok menjenek tüntetni az ő ablaka alá, mert miatta nem lesz béremelés.

Ez egy olyan komplex hazugsághalmaz, ami fölfejtésének nem is érdemes nekilátni, mert minden jóérzésű ember tudja az ellenkező igazat. Hogy mégis ilyen gyakran vonyítják ezt, az csak egyet mutat, hogy a Fideszben, illetve a megszólított emberekben kevés az ilyen jellegű organizmus, jól elvannak egymással a mi kárunkra. Nem panasziroda ez azonban, hanem elbeszélő költemény, amelyben most Navracsicshoz érünk, aki olyan volt tegnap, mint akinek teljesen elment az esze. Amikor kiderült, hogy momentán semmi pénzt nem kapnak, azon örvendezett, de jó, legalább lesz elég idő aláírni a szerződéseket.

Szeretjük az optimista embereket, de ez annál többnek tűnik, a jellegét azonban most nem írnánk le. Bölcs vezérünket azonban igen, aki, miközben kétszázötven kilométerre is a nem is kormánygéppel vitette a seggét, titokzatosan nyilatkozott, hogy tizenhét követelése volt az EU-nak, azokat teljesítettük – épp, hogy nem -, de most előálltak egy tizennyolcadikkal is – mondta. De nem fejtette ki, mi is volna az, s ha elábrándozhatnánk a dologról, akkor az volna az, felkérést kapott, hogy takarodjon a jó francba. Nem valószínű, s ha az lenne, sem tartanák be, mert ők senkinek nem osztanak lapot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum