Orbán rezsije

Kíváncsian várjuk Anikó asszony írásbeli válaszát arról, mennyi rezsit fizet Orbán Viktor, mert ő nem tudja. Viszont ígéretet tett, hogy „a feleségem írásban fog erre válaszolni önnek”. Innentől tehát a momentumos Bedő Dávid, aki Orbán rezsijéről érdeklődött (Cinege utca, Felcsút, Hatvanpuszta), várhatja a postást Orbán nejének levelével (…én írok magának). Ilyen levél persze érkezni soha nem fog, Bedő nagy valószínűséggel nem is reméli, mert úgy hiszi, jól megszorongatta Orbán tökeit, és az előadás véget is ért. Nem egészen így van azonban, mert az a párbeszéd, ami a parlamentben zajlott, több irányú és eltérő mélységű, sőt messzire is mutató következtetéseket rejt magában.

Legelőször is a „boldog karácsonyt” egy újabb változatát láttuk. Ezek azok az élethelyzetek, amikor doktorminiszter úr legszívesebben függöny mögé bújna, mert burokban töltött életének ez az a veszélyes terepe, amikor kérdésre hasonlító dolgokkal találja magát szembe. Repertoárja azonban nem túl bőséges: boldog karácsonyt, nőügyekkel való nem foglalkozás, függöny mögé bújás, amelyek mind arra bizonyságok, ha kiesik a komfortzónájából (kérdés nélküli kinyilatkoztatások válogatott közönségnek), nyüszíteni kezd a kis cukorfalat, a szokásosnál is jobban hebeg és nyalogatja a száját. Látszik, hogy rosszul érzi magát, és mi taktikailag nyugtázzuk, lám, milyen kevés elég ehhez.

Ebben a válaszban másik oldalról a tajparaszt macsó rejtekezik, aki az otthonával (vö.: család) annyit sem törődik, hogy tudja, mibe kerülnek abban a dolgok, mert a számlák befizetése legalább annyira az asszony dolga, mint a szülés és a fakanál. Férfiember meccsre jár, disznót öl és böfög, esetleg szotyizik. Ezen az ösvényen is messzire lehetne jutni, de nem indulunk el az úton, ugyanis fontosabb dolgunk is akad. Nos, azt hihetnők a fentiek fényében, hogy doktorminiszter úr azért nem foglalkozik ilyen apróságokkal, mint a rezsi, mert folyamatosan valami nagy dologban ügyködik, megment minket, ilyenek, de ez irányban is csalódnunk kell, a jelek szerint Orbán Viktor azt sem tudja, hol is él.

Bedő képviselő nyaggatta még egy kicsit ugyanis, s mint majd idézetünkből kiderül, amelyet hebegve adott elő, sőt, némi indulat is érződik a szövegben, Orbán Viktor nincs tisztában azzal ki is ő, hogy került oda, ahol van, és a reá osztott társadalmi szerepben milyen kötelmeknek kell megfelelnie. Amikor az itt mindjárt következő idézetet olvasni tetszenek, kérem, tegyék ezt úgy, hogy a férfit, aki ezt előadja, maguk elé képzelik, a hadarós kappanhangját, ajkai nyaldosását és rókatekintetét is. Nos, a rezsi témakörében még ez a mondandója volt Orbán Viktornak: „Nem ön fizeti a szállásomat, nem ön fizeti a lakásomat, és nem ön fizeti a rezsimet, mert a magánlakásomban lakok, és úgy élek a feleségemmel, ahogy akarok”.

Bedő erre nem ütötte le a magas labdát, kénytelenek vagyunk hát helyette megtenni mi. Nem is oly rég támadt a doktorminiszter úrnak az a tévképzete, hogy ő is bérből és fizetésből él, ezért osztozik népének sanyarú sorsában, de már akkor sem világosította fel senki állításának igaztalan voltáról. Ugyanígy e kijelentés kapcsán sem árt tisztázni, és ezt nem ártana Orbánnal is közölni, ha már elfelejtette, hogy ő egész nyomorult életében az adófizetők (én, te, ő, mi, ti, ők) pénzéből él, ha úgy tetszik tőlük kapja a fizetését, következésképp a rezsijét is legalább annyira fizeti Bedő képviselő, mint Mária néni a sparhelt mellől, tehát nem ártana visszavenni a túlságosan nagy arcból. És ez az első tétel.

A második mindezek után tán meg sem említhető, mert aki az első értelmezésére képtelen, ezt a következőt nagy valószínűséggel fel sem fogja. Ez pedig az volna, hogy egy ország miniszterelnökeként szerepelve igenis van közünk ahhoz, hogy ő abban a lakásban hogyan is él a feleségével, mert a magánéletnek is lehetnek olyan momentumai, amelyek méltatlanná teszik vagy tehetik a magas hivatal betöltésére. Bár tudjuk, hogy ez Magyarországon nem játszik, mint más konvenciók sem, amelyek a világ jobb tájékain természetesnek tűnnek. Neria, kies hazánk ezért annyira egyedien tulok hely a civilizáltak között, s innen nézvést az is igaz, nem nagyon van helyünk a kultúrnépek között. Azért is, mert ezt hagyjuk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum