Törvények törvénye

Nagy Károlyt III. Leó pápa 800 karácsonyán császárrá koronázta, ezzel óhajtva a pápaság intézményét megerősíteni Konstantinápoly ellen. Ebből az a következtetés fakad, amit Thomas Mann ad József gondolatai közé a róla és testvéreiről írott regényében, hogy állam és egyház leginkább ugyanannak a dolognak a két megjelenési formája, de erről majd máskor elmélkedünk. Mert most ez a história Vejkey Imre KDNP-s képviselő kapcsán jutott az eszünkbe, és nem azért, mert Amenhotep istenfogalmáról volna vitánk vele, hanem az emberi társadalmak törzsi berendezkedéséről, ami a magyarság esetében 800-ban még erősen fennállott, ha egyáltalán. Valahol az Urálon túl.

Ha nem lenne világos fönnakadásunk, mintegy meghorkanásunk oka és indoka, idéznünk kell Vejkey képviselőt, akinek mondandójáról egy kommentelő frappánsan jegyezte meg, hogy azt hittem, ma már nem olvasok Farga Tominál hülyébb embertől egetverő baromságokat, de ezt nem láttam jönni. És mégis jött, de, hogy mit is mondott a túlművelt képviselő, tudjuk meg magától tőle. Mielőtt azonban megismerkednénk az egetverő baromsággal, említsük meg, hogy természetesen brüsszelezett, mert brüsszelezni jó, amikor azok ott távol egyfolytában rimánkodnak, hogy magyar, ne lopj, mert nem adunk pénzt. Ez volt Vajkay képviselő origója, és az alábbiakra jutott.

„Nagyon érdekes, hogy ma Brüsszelből éppen azok támadnak bennünket a jogállamisággal, akik akkor, 1222-ben talán még törzsszövetségi szinten sem voltak, mi pedig már, ugye, egy alkotmánnyal bírtunk”. Ugyehogy nem véletlenül jutott eszünkbe Nagy Károly és az aktuális pápa, a császárság és a törzsek, ami időpontok és társadalmi berendezkedések úgy kavarognak Vejkey képviselő fejében, mint valami fura massza, csak az a baj, hogy kilotyog. Ismerjük a NER sajátos történelemszemléletét, bár innen nézvést tán már az is nagy eredmény, ha a honatya nem keverte bele az adott korba Dózsa László 1942-őt, bár ő mindenhová beleillik, ha jól meggondoljuk a manus illékony igazságtartalmát.

És most, hogy megvan a kiinduló tételünk, ne legyünk restek bővebben is megismerni a magvas gondolatokat, amelyekkel Vejkey képviselő arra akart utalni a maga módján, hogy Brüsszel nekünk jogállamról ne ugasson, a magyarok már akkor is loptak, amikor ők még dinoszauruszokra vadásztak, és nem ismerték a tüzet sem. Ezt nevezik nacionalista gőgnek, amivel a képviselő bőven ki van tömve, de másképp a NER-ben nem vinné semmire. Miként akkor sem, ha nem a butaság bátorságával nyilatkozgatna, és ne lenne rá rohadt büszke, pedig az. Hogy mennyire, az a továbbiakból tűnik ki, mert mindez persze nem volt elég, kaptunk még gondolatokat, hogy Vejkey et. elsüllyedjen a bávatagság mocsarába.

„Sok mindent hallottunk itt ellenzéki képviselőtársaimtól a felszólalások során, ezért felhívom a figyelmüket, hogy ne feledjék azt, hogy az Alaptörvény több mint egy törvény, a törvények törvényéről van szó. Ne feledjék, hogy az úgynevezett húsvéti Alaptörvény által hazánk 2011-ben újra visszatért az organikus jogfejlődés útjára! Ne feledjék azt sem, hogy a magyar nemzet legfontosabb jellemvonása közé tartozik az alkotmányosság szeretete.” – Törvények törvénye, delikát. A krónikásnak támadt volna arra kedve, hogy erről meséljen kicsinyég, de nem fűlik hozzá a foga, a tovább gondolást mindenkire megára bízza, mert mindenkinek megvannak az elborzasztó élményei ezzel kapcsolatban.

Fő az, hogy a törvényességben organikusan fejlődünk újra, ami rég kezdődött, csak a libsik elcseszték ezt is. Az alábbiakból megtudjuk, ha nem jönnék rá magunktól, hogy a Fidesz alaptörvénye organikusan bimbózik ki az Aranybullából akkor, amikor nyugaton még hordák éltek. Lássuk tehát újra és teljes egészében Vejkey képviselő nagyívű gondolatkísérletét: „Nem véletlen, hogy a II. András királyunk által éppen 800 éve kibocsátott Aranybulla, mely vetekszik a Magna Chartával időben és tartalomban, 1222-ben bocsátatott ki. Nagyon érdekes, hogy ma Brüsszelből éppen azok támadnak bennünket a jogállamisággal, akik akkor, 1222-ben talán még törzsszövetségi szinten sem voltak, mi pedig már, ugye, egy alkotmánnyal bírtunk”.

Nincs igazán mit kiegészítésül hozzá tennünk, hacsak nem a már idézett kommentelő frappáns gondolatait azzal a toldással, hogy ilyenek ülnek a parlamentben dögivel, és ilyenekre szavaz kies hazánk decens választópolgárainak zöme abban a tudatban, hogy majd neki ettől jó lesz a nyomorult élete. És az a megdöbbentő, hogy nagy valószínűséggel ez így is van. Néz egymásra ez a két halmaz, és böfögve röhög a nyugaton, akik ezer éve is mögöttünk kullogtak, mint ahogyan ezeknek az a meggyőződése, hogy most is. Aztán, hogy mégis utol akarjuk őket érni nagy szuszogva, ez az az ellentmondás, amibe nem gondolnak bele, mert igazából belegondolni sem tudnak. Így döglünk meg mindahányan

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum