Kovács Zoltán sajtótájékoztatót tartott tegnap. S mint kiderült utóbb, és a világhálón terjedő képek is mutatták, jórészt üres székeknek, de az ilyenen már nem igazán lepődik meg az ember. Az üres székek nem provokálják kérdésekkel a hatalom bábjait, nem kell zavartan hallgatni, egészen másra felelni mint ami az érdeklődés volt. Egyáltalán, az üres szék az ideális újságíró a NER számára. A belső körök megkapják a kész írásműveket, a többi pedig egyáltalán nem érdekes.
Ezért van az, hogy az ember csak később tud elképedni, és módja sincs megkérdezni a magasságos hatalmat, mégis, mi a rossebeket hazudozik össze, és miért tesz magasról a magyar lakosságra járványügyileg, mert Kovács Zoltán ilyesmiket adott elő az üres székeknek. Hogy a CÖF, tagjai és az általa megvezetettek átírják a múltat a saját szájuk íze szerint, ha meg nem is bocsátható, de némiképp azért érthető. Valahogyan igazolni kell a létezésüket, megszolgálni a milliárdokat, a munkát el kell végezni.
S ha mindeközben túllépnek a valóságon, legyint az ember az ilyen csizmadiákra és friczekre, magában mosolyog, ahogyan a sorban elől halad az ötös számú tagkönyv és Széles, aki állítólag legyőzte a gravitációt. Idegesítő a bagázs nagyon, ám az ember egy bölcs Buddha nyugalmával, Micimackó türelmével és Jézus megbocsátásával visszafogja magát, hogy pofán ne vágja őket. Node, hogy állami szintre emelődik a tébolynak tűnő hazugság, az már csak megkarcolja az ember kicsi szívét.
Hogy a CÖF bejelenti, együtt ünnepli (gyűlölködik) október 23-án 1956-ot és 2006-ot, még az is a szíve joga, viszont, hogy állami hivatalból állami telefonon toboroznak békemenetelni, az már egészen nem az, mert ezen a ponton elkezdenek vészesen összefolyni a dolgok, és Kovács Zoltánba torkollnak, ahogyan az üres székeknek előadja azt, amit előad. És amikor kinyitja a száját, az ember akkor döbben rá, jó oka volt arra, hogy kukacoskodó zsurnalisztákat meg nem hívott. De a plafon sem szakadt le.
„Ami 2006. október 23-án előfordult, az még egyszer nem fordulhat elő” – állt elő a farbával Kovács Zoltán, megtoldva a történetet azzal, hogy „a békés emlékezőket és ünneplőket brutális rendőrrohammal verték szét”. Erre is reflektál az állami rendezvény – hangsúlyozta Kovács, aki egyben 2006. október 23-át a „modernkori magyar történelem legszégyenteljesebb” napjának nevezte. Ezzel az utóbbival nem igazán kell foglalkozni, csípőből mondhatnék szégyenteljesebb eseményeket dögivel.
No, de, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő, az erősen kétséges. Sőt, állíthatom és biztosan tudom, dehogynem. Elég csak hozzá tavasszal az ellenzék győzelme, aztán Orbán kérésére Kubatov egyetlen füttyentése, és máris az lesz, ami 2006-ban, azaz nem békés tüntetők, hanem tomboló vadállatok lepik el az utcákat és tereket. Mert, hogy el ne feledjük, amit békés tüntetésnek nevezett Kovács az üres székeknek, az gyújtogatás volt, kockakövezés, borogatás és rablás, amire a meccseken dresszírozott had készen áll.
Mindig és minden időben, ugyanez volt kicsiben az előválasztási sátor elbarikádozása, ugyanezek az ellenzéki gyűléseken való atrocitások, amire a békés tüntetők egyfolytában készen állnak, és amire mindig kaphatók. Hogy gyalázatos, amit 2006-al és annak kapcsán művelnek a filmjükkel és a permanens hazudozással az akkori történésekről, az aljasság, a tragédia viszont az, hogy ezzel voltaképp a polgárháborúnak ágyaznak meg, mert a hatalmat meg kell tartani mindenáron. Erről szól ez az egész.
A békemenet is a harci kedv szinten tartását szolgálja, voltaképp a permanens gyurcsányozós kampány, Gyurcsány démonizálása és 2006 levert forradalomként való beállítása mind ezt szolgálja, hogy tavasszal – vereség esetén – égjen az ország, ami ugyanúgy az alkotmányos rend megdöntését hivatott szolgálni, mint a 2006-os hergelés, ami miatt a felelősöket bíróság elé kell állítani. A NER – most épp Kovács előadásában – nagyon veszélyes vizek felé evez. Szabad kezet készül adni a csürhének.
Ezt szolgálja, hogy járványügyi megkötések most sem lesznek, augusztus 20-án, az eucharisztikus őrület, a vadászati gyalázat alatt sem voltak, aztán jön advent, karácsony szilveszter, amikor szintén nem lesznek. Hogy hullik a magyar esetleg, nem érdekes. Ám, hogy így mi szükség van a járványügyi veszélyhelyzet – vö: rendeleti kormányzás – fenntartására, ezek után kevés magyarázatot igényel. Nehéz és veszélyes időknek nézünk elébe, amit az október 23-i állami tomboláson már érzékelni fogunk.
Vélemény, hozzászólás?