Kötcse és Nagy Ferenc lányruhás unokája

Tegnap nagyon izgalmas volt, ahogyan a magyar média loholva az események után tíz percenként számolt be arról, ki érkezett meg Kötcsére, milyen testeket hozott épp a géperejű jármű. Kötcsére akárki nem mehet, aki oda eljut, közelről élvezheti Orbán hónaljszagát, így már valaki, illetve annak hiheti magát. Nagy Ferenc is bebocsátást nyert a belső körökbe, kicsípte magát, farmerből készült bocskaiba öltözött, amelynek gombjai halálfejek, és ebben mondta föl a leckét. Hogy megroppant a valóság, ez is jól mutatja. Itt neve szerint polgári pikniket tartanának évente, de ez nagyon nem polgári és nagyon nem piknik, ez a húsosfazék körüli körözés csupán.

Kötcse csúcspontja, a létezés itt megtalált értelme, amikor a kedves vezető kinyilatkoztat és utat mutat, de, hogy miért várja annyira mindenki, az is nehezen érthető, hiszen tudjuk, nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit csinál. Momentán sokmilliárdos búvóhelyet épít Hatvanpusztán, amely hetekig is ellátást nyújt az ott megbúvóknak saját áramforrással, egyebekkel. Az ilyesmi fölösleges. Minden vár bevehető, egyszer minden víz elfogy, minden kolbász megromlik, és az őrség is átállhat. Kötcsén a beavatottaknak épp azt magyarázta el a kedves vezető, mit kell tenni, hogy a választások után ne legyen muszáj menekülni, de Deutsch összefoglalta az éccát.

Elképesztő gondolati kört írt le a manus, miszerint a baloldal esélytelen, a jobboldalnak sokat kell dolgoznia, vagy győz az esélytelen baloldal, és az esélytelen baloldalt paraszthajszál választja el a jobboldaltól. Mert mindenkinek mondani kell valamit. A média belehajszolja a belső kört az okosságba, hogy ahogyan szállnak ki a géperejű járműből, már tolják a képükbe a mikrofont, várva a megvilágosodást. És az meg is érkezik. Nagy Ferenc, aki ezek szerint már udvari dalnok, a polgári piknikes gondolati magasságban a buziknál tartott még mindig, ennyit sikerült befogadnia az eszmékből, és miután legutóbb a koncertjén a tökeit markolászva üzent nekik, ide is ezzel készült.

Mintegy polgárilag mesélte el Kötcsére érkezésének célját, miszerint az ő unokáját senki ne akarja lánynak öltöztetni, s mondom, mindezt halálfejes farmer bocskaiban, hogy meg kell a szívnek szakadni. Megkérdezték tőle azért, hogy akarta-e valaki valaha lánynak öltöztetni az unokáját, amire azt mondta nem. De még kifejtette a másik biztos ismeretét is, hogy tudomása szerint az átoperáltatottak nem érzik jól magukat. Köszönjük meg Nagy Ferencnek az értékes információt, amivel a nemzet ismereteit gyarapította. Kossuth-díjas, csak tudja az igazat, mint a lovagkeresztes auratisztító, de ez már egyenest Káslerig vezet. Ő is piknikelt tegnap. Őt is kérdezték.

Az egészségügy sikeres, a kórházak sikeresek, a járványkezelés mintaszerű, mondta ez a test megérkezve a szellemi találkozóra, de látszott a szemén, egészen máshol van épp. Voltaképp azonban egyik sem érdekes önmagában, hanem így egy kupacban mind az összes, ahogyan rajzanak a főnök körül, s mondom, aki megérzi a pállott hónaljszagát, aludni se tud az éjjel. Ennyi pincsitekintetet és farokcsóválást maximum egy kennelben lehet látni, és itt, Kötcsén érezni igaz valójában, hogy a gauleiterek, odakint, a valóság egy szeletében élet-halál urai fideszisták milyen apróra mennek össze a főnökük közelében, és úgy köröznek körülötte, mint légycsapat a szar körül.

Egyébiránt mindegyik döglégy azzal akart megfelelni a szellemi elvárásoknak, amit abból fel sikerült fognia. Bányai képviselő, akit Isten százötven napi Covid után újraszült, szintén megérkezett a táborba, a kedves vezető pedig üdvözölte őtet a galeriben megint, mondván: üdv újra köztük, de nem korai-e még a boldogság őt láthatni. Mire Bányai képviselő igazolva, hogy készen áll a harcra ekképp nyugtatta az atyuskát: „Már iszom is, főnök”. Akkor minden rendben van. Unoka lányruhában, kupica a kézben, mint a polgári piknik szellemi nívója, csak az a visszás, hogy ilyen készségekkel úgy szállt ki az összes a géperejű járműből megérkezvén a szeánszra, hogy legott elkezdett levitálni.

Csak a gyomra lehúzta mindet a tyúkszaros porba. Ahogyan az mostanában lenni szokott, ez is, mint minden is a Fidesz körül, paródiába csapott át, ahogyan eltávolodtak a valóságtól a főnök segge melegét üldözve. És ezek a pincsik majd hazamennek, a sarki kocsmában újra fontos emberek lesznek, és majd körülöttük is köröz egy légyraj. Így az egész trágyahalom, aminek Kötcsén van a java, szétterül az egész országban lányruhás unokákkal, már iszok is főnök szervilizmussal. Kötcse a Fidesz tükre, amivé rohadt harminc év alatt. Elhízott, zsíros szájú, pálinkát böfögő csinovnyikok, akik a polgár szó jelentését sem ismerik, de vele takaróznak, mint mindent befedő dunnával.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum