Nerikum

Tegnap, megfelelően időzítve, mintegy a buzilobbi képibe vágva hungarikum lett a magyar népmesék rajzfilmsorozat Buga Jakab hangjával. Ezzel is elkülönítve nemzetkarakterológiánkat például Lázár Ervin világától, akinek minden bizonnyal Soros György súgott hőseinek neveiről és jelleméről, míg a Buga Jakab által megénekeltek ősi kipcsak vonásokat hordoznak pöttyel a seggükön. Ám, amint Vlagyimir Jakovlevics Propp mesemorfológiájából tudjuk, voltaképp minden mese egy rugóra jár, hasonló hősökkel, kihívásokkal és kalandokkal, csak a környezet és a nevek változnak. Ezzel a hungarikummá tétellel tehát azt a bűnt követték el a sorozat ellen, hogy besorolták a turulfos kategóriájába.

A hungarikumságból fasiszta nacionalizmus lett Orbánék keze alatt, olyik jelenség pedig már egyenesen nerikum, mint a színészképzés élére kinevezett katona, aki végzi is a dolgát becstelenül: kikapcsoltat, bezárat, lecsukat és fenyegetőzik. Ugyanúgy, mint Dúró Dórika, aki bekattant, és most a színházakból akarja kiűzni a meleglobbit, amely meglátása szerint felettébb agresszív. Hátra van még a zene és a képzőművészet, hogy kilegyen a paletta, és akkor derül majd ki, hogy a terhelt Dórika en bloc a kultúra ellen hadakozik azzal a vigasztaló tudattal, hogy küzdelmében egyáltalán nincs egyedül. Ne tévesszen meg minket azonban: nagy, kerek bociszemei vannak, de nincsenek emberi érzései. A többinek sem.

Ez a hungarikumság olyan már mint a lealjasított kokárda, amely Orbán óta elveszítette a jogát arra, hogy tiszteljük. Minden, amihez hozzáérnek, átértelmeznek, lenyúlják, elveszíti valaha volt jelentését, és egy tisztátalan, formátlan ideológia részévé válik. Egy gőzös trutymó lett az ország feudálfasiszta, nacionalista, primitív gőzökkel. Ahol egy Dúró Dóra a megmondóember és Takaró Mihály az eszmei mérce, az az ország a kultúrnépek számára elveszett. Ez egyébként Ady bánata a piszkos, gatyás, bamba társakkal, a káromkodással és fütyörészéssel. Annyi nóvum van Dórika delirálásában, hogy ezúttal a droghasználathoz hasonlította a homoszexualitás kérdését, és ez több veszélyt rejt, mint ami elsőre kitűnik belőle.

Ez a kriminalizálás óhaja. Nem egyszerűen a megbélyegzésé, hanem a büntethetőségé, és bár Dórika bociszemei ezt nem tudják, a keresztényi édesanya ezzel elérkezett az iszlám világába. Illetve Kádár apánkéba, ahol a melegeket nyilvántartották, s mivel tudjuk, a kedves vezetőnek azzal a rendszerrel nem annak elnyomó jellege miatt volt baja, hanem, hogy nem ő csücsült az ormain, és most is kijelentette, hogy hagyják békén a gyermekeinket, ilyképp Dúró Dóra, Kádár János és a radikális iszlám tanításaihoz egyként igazodik. Vagy pedig egyikhez sem, csak pofázik összevissza a szavazatok maximalizálása érdekében. Ezek itt, Dúróstól, Orbánostól, Takaróstól meg mindenestől elveszítették a valóságot, és egy nerikumos mesevilágban élnek.

Kitűnik ez, amikor mindenhol nyalka huszárok ácsorognak már, akkor is, amikor nagyjaink talpig bocskaiban feszítenek, Semjén belovagol Kézdivásárhelyre, a meccseken meg nélküledet óbégatnak, és telerakják világító keresztekkel az egész nyüves országot. Olyan delíriumos valóságban vagyunk, mintha a mi életünket is Buga Jakab mesélné szakadatlan, és indázó virágok nőnének az orrunk lukából, amivel elérkeztünk a NER fő kérdéséhez, hogy mi a magyar, és ki a magyar. Leginkább a falvédő tudattal bíró, krumplival megvett szolgák. Aki gondolkozni mer, és a szabadság csírája még megvan benne, arra ráküldenek egy katonát rendet rakni. Lásd, SZFE, ami intézmény momentán a pislákoló öntudat utolsó búvóhelye.

Ha nem is tűnik ki egyértelműen, de jó azért tudni, hogy a gondolat legyalulásának nagy művelete zajlik épp kies hazánkban, hozzá téve persze, ezt kevesen veszik észre és még kevesebbeknek fáj. A többségnél nincs mit legyalulni. Bár ügyelek arra rend szerint, hogy Bálint György intelmeit betartsam, miszerint az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk, az ember kénytelen ebbe a bűnbe esni, ha minden más elveszett. Neria jelen állapotában nem lehet mást, csak tagadni. Mindent, amihez ezeknek a legcsekélyebb köze is van, és ezzel arra a dilemmára is megválaszoltam, kivel vagyok hajlandó összefogni az eltakarításuk érdekében. Mint Churchill papa, aki ezt mondta: ha Hitler megtámadná a poklot, akkor ő szövetséget kötne az ördöggel. – Hát, így valahogy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum