Kupleráj a laktanyában

A Semmelweis Egyetem rektora interjút adott a prostisrácoknak, amelyben pajkosan kifejtette, hogy a kórházi ágyak felszabadítása hadgyakorlat volt. Magam inkább mindenfajta okot, indokot, észszerűséget, erkölcsöt és empátiát nélkülöző, ógörög tragédiákkal övezett aktusnak látom testvér-, és anyagyilkossággal, plusz még nemzethalált vizionáló romantikus festménynek. Különös idők a mostaniak. Minden napunk ilyesmikkel van tele, az ember szíve nehezen bírja, olykor meg is szakad. Úgy kell megstoppolni, összeöltögetni, hogy verdessen, kalimpáljon még kis időre.

A katona lényegénél fogva, mintegy a szubsztanciájából fakadóan csörtet, csattog a talpa, eltipor gyerekjátékokat, handabandázik, ütemre énekel meg ordibál. A katona nem épít, hanem elfoglal, rombol és birtokba vesz, a katona nem gondolkodik, hanem cselekszik, a katona nem ember, hanem gép. Hogy rektor úrnak szervilizmustól verdes a nyelve, az az ő egyéni nyomora, hogy a kórházakat hadgyakorlati terepnek tartja, az meg a miénk. Ebbe fogunk beledögleni, hogy a kedves vezető valami perverz, infantilis vágyaktól irányítva és vezérelve katonásdit játszik, s közben szuszog.

Régi mániája ez, csak most látta elérkezettnek az időt, hogy szabadjára engedje az ösztöneit, sőt, megszerezte hozzá a korlátlan és fékek nélküli lehetőséget is, amitől konszolidáltabb helyeken már nácinak tartják. S ha másutt épp nem is annak, de elborzasztó tankönyvi példának, hogy látod, Jürgen, mivé fajulhat demokrácia hiányában egy ember. Sápítoznak, és pénzelik, miközben a csürhe a képükbe köp. Hogy ez meddig mehet, az is hangszórót érő kérdés, ha megérjük egyáltalán. Háborúban ugyanis meg szoktak halni az emberek, mi pedig harcban állunk, bár nem tudjuk, kivel.

Operatív törzs, kórházparancsnok, cégtábornok, egyenruhások mindenütt, meg az Orbán lázáros agyában. Szép ez a permanens harsonaszó, főleg, ha már valami eredményét vagy hasznát látnánk, olyan viszont nincs neki. Amihez érnek, szarrá megy, hajfestőkesztyűt küldenek beteggondozásra, élőhalottakat hajítanak ki az utcára, fertőzött öregeket küldözgetnek vissza a kórházból, miközben folyik a féktelen, gát nélküli gyalázkodás. Mert a veszélyhelyzet értelmezésükben arra való, hogy megbüntessék a nem fideszes polgármestereket, s rajtuk keresztül az engedetlen lakosságot.

A katonai fegyelem erre szolgál. Hogy az egész úgy nagyjából egy kuplerájt takar, azt a Mária néni úgysem látja, ha meg esetleg igen, akkor ki nem szarja le. Amiben flottul mennek a dolgok a harsonaszóban, az a szerzés. A dobozos vállalatot állami felügyelet alá vonták, egy nap múlva fideszesek irányították, és megtehetik akármivel, csak odabiggyesztik, hogy nemzet meg érdek, s már viszik is. Olcsóért adnak a cimboráknak, drágán vesznek tőlük, Orbán beszerzője a saját apjától rendel ötmilliárdért maszkokat, ami pénzt einstandolnak a járványra hivatkozva, futballistáknak adják.

Jó, cserébe fehérrel világítják meg a Puskás Arénát az egészségügyben dolgozók tiszteletére, akiket viszont Kásler Romániába küldene dolgozni. Ez még köznapokon is vérlázító, vészhelyzetben viszont nemzet elleni bűntett, s ha már háborúsdi, akkor tudjuk, mi szokott az ilyen vége lenni. Egyébként mindenki teljesen meghülyült az ágyúdörejben. Kies városom polgármestere is élen akar járni a szabályok diktálásában, és olyat sikerült összehoznia, hogy a Főterükön kötelező a szájmaszk használata, viszont a fagyizók nyitva lehetnek. Hát, nyaljuk azt a kurva fagylaltot a vásznon keresztül.

Ilyen dolgok sikerülnek, ha az ember nem gondolkodik, csak parancsokat osztogat. De nem bántom ezt a mi polginkat, jószándékú, csak a jelek szerint kissé bávatag, szemben viszont Orbánnal, aki pedig gazember. Végeredményét tekintve még azt is mondhatnám, mindegy, de akkor tévednék. Ezzel a mi kisfőnökünkkel esetleg lehetne beszélni, míg a nagyméltóságú úrral meg nem, mert nála van a bölcsek köve. Legalábbis úgy érzi, s ha valaki netán kétségbe vonná, azt a tábornokai (meg a közlegények) szépszerével kiiktatják. Ezért van szükség háborús vészhelyzetre és nem másért.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum