Németh Szilárd interjút adott, meg önmagát. Tulajdonképpen fölmondta a házit – Soros, migráncs, egyebek -, de volt újság is a delírben, ami vagy saját kútfőből fakadt, vagy napiparancsból, mindegy is végül is. Ha így, ha meg úgy, csak kőtaplóságról tanúskodik. Viszont ez sem nóvum. Ha a pártközpont jutott erre, ha a rezsis ember agya veleje folyt ki ekképp, tökmindegy, a lényeg a keresztény szánkók védelme úgyis. De azért nézzük, miből élünk.
„Az újdonság csak annyi, hogy mindegyik ellenzéki párt, a Jobbiktól az MSZP-n, LMP-n, Párbeszéden át a DK-ig, elkezdte a női politikusait maga előtt tolni. A magunk mögött hagyott hét bebizonyította, hogy ezek a főszereplőkké vált hölgyek – Varga-Damm Andrea, Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett, Demeter Márta, Szabó Tímea, Vadai Ágnes –, gátlástalanságban, agresszivitásban, hazudozásban, hataloméhségben simán felülmúlják férfi elvtársaikat.”
Ilyeneket mesélt karácsony alkalmából ez a Németh, és én most zavarban vagyok. Hiszen eddig azt hittem, nőügyekkel nem foglalkozik a Párt, csupán néhány kósza szülés, a töltött káposzta receptje és a vak komondorokkal való kapcsolattartás erejéig. Aztán mégis, mint láthatjuk. Eddig az volt a reakció az említett hölgyekkel kapcsolatban, hogy maga szép lehet, de okos nem, ahogy emlékezhetünk. Sőt, hogy: maga nem merje miniszterelnök úr nevét a szájára venni. Ilyenek is rémlenek.
A keresztényi fideszcsürhe szerint az a feladata a nőnek, hogy verje vissza a fényt. Egyik sem, Németh Szilárd meg pláne nem járt Heigl osztályfőnök úr óráira, mint kitetszik. Ő, amikor negyedikesek voltunk, azzal a tanáccsal bocsátott el minket a nagybetűsbe, hogy „kedves fiúk, a nő nem élvezeti cikk”. És ebben a mondatban nagyon sok minden benne van, olyan mélységek is, amiről ezek a fals keresztények még csak nem is álmodnak.
Viszont térjünk vissza oda, hogy Németh Szilárd milyen is az ő elméjében, amit most csak kicsit forszírozok, mert holnap már karácsony, és nekem is van lelkem, ha nem is dicsekszem vele. Egészen elképesztő, hogy a rezsimacsó, amikor a létét kérdőjelezik meg voltaképp ezek az emberek, akkor a nőt látja bennük és nem a politikust. Persze, mit csodálkozunk, Hadházyban is az állatorvost látták, amikor elment a tévébe rendet rakni.
A rezsimacsó egyrészt rácsodálkozik a világra, hogy jé, ezek nők, másrészt még jobban azon, hogy beszélnek, harmadrészt, meg, hogy miket. Hallatlan a rezsimacsó szerint, hogy „gátlástalanságban, agresszivitásban, hazudozásban, hataloméhségben simán felülmúlják férfi elvtársaikat”. Ezzel egyrészt politikusként sérti meg őket, másrészt pedig nőiségükben, hiszen emberből vannak, mért ne lehetnének ők is gátlástalanok, agresszívek, hazugok és hataloméhesek.
Azon most nagyvonalúan lépjünk túl, hogy ezek a bájos jelzők nem az emlegetett nőkre, hanem épp a fideszcsürhére érvényesek. Mert egyrészt ezt mindenki tudja, ezen kívül pedig a dolgozat célja nem is ennek bizonyítása, hanem annak bemutatása, hogy Németh Szilárd a hímsovinizmuson kívül még eccerű is, bár ez is evidencia. De, ha az ember vérében van a reflexió, akkor kényszeresen mesél.
Most például arról, hogy a rezsimacsó nem csodálkozna ennyire, ha mondjuk hallott volna Boudicáról, a Britanniában valaha élt kelta icenusok királynőjéről, aki Kr. u. hatvan körül annyira bepöccent, mert őt és a lányait a migráncs rómaiak megerőszakolták, hogy porig égette Londiniumot és lemészárolt nyolcvanezer betolakodót. Ő sem volt agresszív és hataloméhes, csak szerette a szabadságot, viszont Néróval állt szemben, a végét tudjuk.
De még csak ilyen messzire sem kell mennünk, említhetnénk Jeanne d’Arcot, avagy Szent Johannát, aki meg a töketlen VII. Károlyt segítette trónra a kardjával, hogy aztán a keresztények elégessék, a végén meg meg szentté avassák (ezeket is megérteni, ehh). Neki sem mondta senki, hogy mért ilyen agresszív, mért nem hímezget, süt-főz. Vagy mesélhetnék a rezsimacsónak épp Lebstück Máriáról, a 48/49-es forradalom és szabadságharc honvéd főhadnagyáról is, ha már.
Neki, amikor a nagy csizmája a sárba ragadt például, s ilyen szorult állapotában rontott rá három császári macsó, kettőt kicsinált, a harmadik pedig elinalt, miután beszart. No most, emlegetett példáink is demonstrálják (és még rengeteg lehetne), hogyha harcról van szó, fölösleges a nembéli különbségtétel, és úriember ilyet nem is tesz. Az egri nők is borogatták a szurkot, Pipás Pista pedig nő létére elsőrangú bérgyilkos volt.
A katarzist ebben az esetben számunkra az hozza meg, hogy tudjuk, a rezsimacsó úriembernek egyáltalán nem nevezhető, csak még korrekt kifejezést kell találnunk az általa képviselt létformára. Mert ebből a megnyilatkozásból sem lehet eldönteni, minek is nézi ez az organizmus a nőket. Sőt, amire leginkább kíváncsi lennék, hogy – karácsonyi interjú lévén – emberünk emlegeti az édesanyját, a feleségét és a kislányát is mindeközben, a kérdésem tehát az: hogyan néz a szemükbe ezek után, és legfőképp, hogy ők meg hogyan néznek vissza rá.
Hogy ők mit látnak benne. Milyen kívánatos férfiállatot, napkeleti bölcset vajon.
Vélemény, hozzászólás?