„Olyanok vagyunk, mint a bárányok, amelyek a mezőn játszanak, miközben a mészáros már kiszemelte egyiket-másikat: hisz nem tudjuk jó napjainkban, mily csapást határozott el számunkra bármely pillanatban a végzet – betegséget, üldözést, elszegényedést, elnyomorodást, vakságot, megőrülést, halált.”
(A. Schopenhauer)
Nagyon ver minket mostanában a jóisten. Agyafúrtan teszi, olybá tűnik, mintha nem is ő, hanem valamely rontó szellem volna a felelős a reánk szakadt megpróbáltatásokért, mert a szerető atya csak nem ilyen galád, vélnénk. És dehogynem. Bizonyosan megunta, hogy az ő neve alatt folyik a genya a bokrétás országban, sok mindent elnézett volna, de az már a tavasszal lehúzta megbocsátó pilláit, hogy a szolgaelnökhelyettes édes kis teremtményeit, apró madarakat óhajtana puffogtatni. Reánk küldte hát az özönvizet, ami alattomos dolog. Én magam még elvagyok a saját Ararátomon itt a negyediken, de ha olykor lemerészkedek a világba, a másodikon már halakba botlok, a boltba meg csak Nautilussal indulhatok, annyira büntet minket a mindenható.
Meg a stadionok sorsa is elmélkedésre buzdít engemet. Túlságosan rövid életűnek látszanak, a Ferencvárosé ma vizsgázik élesben, még nem tudható a végeredmény, de biztosan nem tesz benne kárt az a kétezer ember, a víz hatalmáról azonban még sejtéseink sincsenek. Ez a kósza anyag tette szinte teljesen használhatatlanná a felcsúti szentélyt, amelyet még be sem laktak igazán az indiánok, de mindegy volt nekik, tutajon sem futballoztak különbül, mintha labdát rúgtak volna a fövenyen. Ez a játék a jelek szerint máshol van otthon. Viszont a stadionok sorsa, na az is nógatóan elgondolkodtató. Donyeckben a mindenféle etnikai alapú – ki orosz, ki meg nem – háborgások miatt, ec’pec szétlőtték a pályát. Hát ennyit ért. Nem kéne tán magunknak totemoszlopot állítani, de ezt biztosan jobban tudják az okosok.
De már jószívvel inni se enged a mindenható. Felrobbant egy házilag készített pálinkafőző Csöglén, három ember súlyos égési sérülést szenvedett. Az Orbán-kormány, illetve az országgyűlés döntése alapján 2010. szeptember 27-től lehetővé vált „minden 18. életévét betöltött természetes személy számára, hogy lakóhelyén, vagy gyümölcsöse helyén saját tulajdonú berendezésével pálinkát, azaz párlatot állítson elő saját termelésű, vagy akár vásárolt gyümölcséből.”. A törvényi rendelkezés szerint párlatkészítést kizárólag saját tulajdonú berendezéssel lehet végezni. Mi lehetővé tesszük az észelvesztés – amúgy igencsak szükséges – lehetőségét, aztán röpül a szilvamag, mint az atombomba.
Az már e csapások után említést sem érdemel, hogy a világ ebolásként tekint reánk, köszönhetően a vezénylő tábornoknak. Furcsa egy dolog ez. Mivel tudvalévően a bölcsek köve nálunk hempereg, a baj csak rajtunk kívül lehet, és így is van. Schopenhauer így kezdte értekezését: „Die Welt alls Wille, und Vorstellung…”, amivel azt bizonygatta, hogy csak az a létező, ami a koponyáján belül van. Így van ezzel a mi Basink is, csak egy a baj, én úgy érzem, hogy rajta kívül leledzek, és az általa előidézett bajok ebbéli minőségemben sújtanak, de nagyon. És mindegy is, hogy ezt ő okozza, vagy a teremtő, mindenképp elegem van belőle. Unom az elejét, meg a végét.
Vélemény, hozzászólás?