Nagy Kriszta Tereskova kiállítást abszolvált Orbán Viktorról készített portrékból, és keresett vele hat és félmillió forintot. Ötvenhét darabot adott el a páratlan műalkotásokból. Idáig a tehetséges és jól menő képzőművész szerencsés útja ez, amin semmi kivetnivaló nem található, sőt. Izzadt tenyerünket élénken összeütögethetjük, hogy ez az ország a lehető országok legjobbika, ahol a műértő publikum bőségesen jutalmazza a géniuszba oltott lelket, viszont éppen nem erről van szó.
Hősünk a választások ideje alatt világosodott meg, és vált bódhiszattvává. Annak ellenére vágott bele a festésbe, hogy saját szakmája erősen baloldali beállítottságú, és tartott a jobboldali közönség reakciójától is. Amikor a tévében nézte a választásokat, és látta, hogy kétharmaddal nyert a Fidesz, akkor elhagyta a száját a varázsmondat, hogy „oké gyerekek, Orbán Viktor-képeket kell festeni”. Mindez az égből jött ihlet azonban nem azért sújtott le rá, hogy ecsettel és tollal fejtse meg, mutassa be világunk bonyolultságát és gyönyörűségét, esetleg lángoló lelke rejtelmeit, sokkal prózaibb oka volt annak. Nem sokkal előtte ki kellett költöznie a lakásából, mert nem tudta fizetni az ihletője által mínuszba fordított rezsit, a kétharmaddal viszont élénken megérezte a mammon érintését. Mit mondjak, nem egy Csontváry vagy Derkovits habitus.
Ez sem gond annyira, kurva mindenki lehet, de ha belesilkik a bűnbe, és van benne azért némi lélek, akkor szépen, csöndben meghúzódik a sarokban, és arcát kezeibe temeti. Ő nem, miasszonyunk megideologizálta az alkotás bonyolult lélektani folyamatát, amiben a hírtévé nyújtott segítő jobbot neki egy interjú formájában. Ebben ihletetten nyilatkozott modelljéről. „Olyan változást hozott az életembe, hogy úgy érzem, leszállt a szárnyaival és oltalmazott, kihúzott egy nagyon nehéz anyagi helyzetből.” A műsorvezető, ennél többet akart, azt tudakolta, hogy milyen a viszonya a miniszterelnökkel. Erre Nagy Kriszta nem szívesen válaszolt, mert mint mondta, az már politikai állásfoglalás volna a részéről, ami Magyarországon veszélyes üzem. Az biztos, hogy mire a Godot Galéria-beli kiállításnak vége szakadt, megszerette Orbán Viktort. „Ez az egész egy szerelem” – mondta.
A fellángolt intenzív érzés oly élénken vette be magát a lelkébe, hogy nem tudott szabadulni tőle – meg a lóvétól -, és az Európai Parlament-i választások után folytatta az alkotást. Tudjuk, hogy van ez, ha szólít a múzsa, annak nem lehet ellenállni, az ecsetet nem is a kéz, hanem valami felsőbb hatalom mozgatja, a tudat önkívületi állapotba kerül, nincs mit tenni. Így történhetett, hogy az új sorozat a tizenkét mandátum címet kapta, és nem a lúd kövérsége, hanem a sajátos szimbolika miatt adja immár ezeket a műveket tizenkétezer forinttal többért.
Jó lehet a mi űrhajósnőnknek, gátlások nélkül élni könnyű. Eddig is ezt művelte, ál énekesnői pályafutása szinte magyar Pussy Riottá tette, ez azonban értelemszerűen véget ért a vezértől megérintve. Ma már szakmányban születnek a portrék, a világ pukkasztása oda, és hát miért is ne. Vásárló közönség mint a pelyva. Ha megfogadná a tanácsomat, nem költözne kiállítótermekbe, az túlságosan hűvös és elegáns, ott decens úrinépek vannak véges számban. A tömeg másutt van. A legközelebbi békemenetre kell kitelepülni egy sátorral, ott lehet aratni igazán. Másrészt abban a közegben a szerelem oly foka lenne megtapasztalható, hogy a permanens orgazmusokba beleremegne az egész világ.
Vélemény, hozzászólás?