Három ebéd

Part. 1./ Miközben az ország első számú embere – aki csak érettünk él – betért egy lakótelepi étterembe, amelyet előzőleg féregtelenítettek és bombamentesítettek, a panel alatt sátrat vertek a tévéstábok, és alkalmi árusok telepedtek meg. Eközben pedig első számú segítője asztalterítőből partedlit kanyarított a kedves vezető tokája alá a népiesch hatás kedvéért. A műalkotás, amely emberünk ebédjét ábrázolja, gyermeki lelket mutat. A szemek az ételre koncentrálnak, a partedli is a helyén van nagyon, csupán a két kis fülecskét nem látjuk, amint a fenséges nyakhoz rögzítették a textilt. Valószínűleg az ingnyakba gyömték. A pörkütt bőséges, köret alig mutatkozik a tányéron, a húsételt alaposan ellátta erős paprikával a munkás kéz. Villát is használ a beteg, kést nem adtak neki, ezért csupasz baljában nyugszik az ubi. A környezet egyszerű, magyarosch, a háttérben egy nőnemű választópolgár mutatkozik, a kevlárt a partedli jótékonyan eltakarja, viszont TEK és harci jármű nem látszik a fotón, mindettől bukolikus báj terül szét a képen. Az ingujj föltűrve, ahogyan hősünk nekiveselkedik a föladatnak. A stábok ezt az idillt kiküldik az éterbe, és magyarságunk böszmébbik, ámde kisebbik és hangosabbik fele egyből elalél, és rohan a fülkébe forradalmárkodni. Röhögni ér.

Part. 2./ Midőn országunk másik embere – aki majd érettünk él -, és aki ezt az elsőt igyekszik leváltani, betér egy pesti kisvendéglőbe, amelyet nem féregtelenítettek, bombákat meg nem raktak oda, mert minek, a kertek alatt nem települnek meg alkalmi árusok, és stábból is csak egy van, hogy diabolikus voltát megmutassa magyarságunk böszmébbik, ámde kisebbik és hangosabbik felének, hogy hitében őt megerősítse, semmi különös nem történik. A másik ember nem gyöm partedlit a füle mögé, hanem csak úgy van. Az utcára pakolt asztaloknál foglal helyet a vendég, a kép nem népiesch, se nem magyarosch, látszik rajta a Soros keze. Míg az ország első számú embere magányosan zabál, ez itten ketten van, és láthatóan konspirál. A tudósítás szerint nem ez a botrány, hanem, hogy mi várható egy olyan alaktól, aki Budapest egyik legdrágább éttermében bukott le, holott az árakat nem közli a hívekkel. Itt az állítás önmagáért beszél, mint úgy általában, ahogyan máma a propaganda működik. Ettől elalélva magunk a képen migráncsokat is föl vélünk fedezni, akiket ez a másik ember az asztal alatt a tenyeréből etet, és látszik, hogy titokban patája van neki. A tudósítás szétterül az éterben, és az ország nagyobbik, ámde halkabbik fele az asztal alá esik a röhögéstől nagy kínjában.

Part. 3./ Amikor az ország egyik embere – özv. H. J.-né – a tízmillióból, akiért/ből ez az első jelenleg él, a másik meg majd szeretne, ebédhez készülődik, csak a Blöki van féregtelenítve, és kerti budi mellett várja majd a terített asztal, viszont addig meg is kell főzni. Az ország egyik embere tehát szertenéz a nagybüdös spájzban. Az egyik sarokban talál egy marék sárgaborsót, ami életet majd fokhagymával készít el, szerencsére zsír is akad a bödön alján (mázli). Fölteszi ezt a kibaszott borsót, és addig rotyogtatja, míg fölismerhetetlen massza nem válik belőle. A szalonna bőrét már tegnap megfőzte feltétnek, így már csak annyi a feladat, hogy első fogásnak magyarosch köménymagos levest kreáljon, amibe a száraz zsemléből pirít népiesch kockákat, hogy tartalmas legyen. Amint készen van a nagy mű, kiviszi a menüt a budi mellé, mert már csirpolnak a madarak, elmondja magában az asztali áldást, és fogatlan szájához emeli a falatokat. Végezvén az ötszáz michelines tobzódással a maradékot a féregtelenített Blöki elé önti, aki majd ettől lesz anyahordozó. Stábok őtet nem kísérik, csak leveleket kap, hogy állítaná meg Brüsszelt a göcsörtös hátával. Ennyi figyelem jut rá, mert ő nem Bözsi, hanem Jolán, hogy bassza megazisten! Érzelmi reakciót ki-ki a gusztusa szerint produkálhat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum