A valamely különös ok miatt külügyminiszternek nevezett futsalügyi szakember önelégülten jelentette be, hogy hajdan ordibált Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkárral, mert nem tetszett neki a ténykedése. Nem szép dolog ez, hölggyel nem szokás üvöltözni – bár vak komondoros időkben ki tudja -, másrészt pedig diplomáciai körökben amúgy sem komilfó az ilyesmi. De ezt honnan is tudhatná ez az éretlen ember, ugyanis nem volt neki gyerekszobája, és egyetlen érdeme a hűség.
Különben is, a világ valamennyi nagykövetét magához rendelte már, a létező összes külügyminisztert kioktatta, mert azt véli, hogy a hivatal, amit a főnökétől kapott, így működik Pedig nem. Nincsen egyedül ezzel a kiskakas-mentalitással – amely a kőbunkó eufemisztikus változata -, élénken él emlékezetünkben, amint épp prime minister O. V. hívta ki a budi mellé vasvellázni Andre Goodfriendet, ekképp: „Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít!”. Nem véletlenül vagyunk Európa hülyéi.
Tudta ezt már 2002-ben Váncsa István is, aki ekképp jellemezte a jelenleg a hatalomban tobzódó új „elitünket”: „Leegyszerűsítve azt mondja a Washington Post, hogy befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába.” Vagy Márai, aki ezek szerint jövendőmondó is volt: „És, ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok.” Most ennek legalizálását várják a hozzájuk hasonlatos Trumptól.
Ez a nagy hang, ez az ordibálás már a bölcsőben is megvolt, amikor – anélkül, hogy pálfordulásokra fókuszálnék – egy fiatalember csak úgy beleüvöltötte a légbe, hogy „Ruszkik haza!”, vagy épp: „Csuhások térdre, imához!”. Erre az egészre nem kéne annyira büszkének lenni, akkor sem volt már tétje a parasztságnak, mint ahogyan a mainak sincsen különösebben sok, amikor Európát ordibál egyfolytában a szemétdombjáról. Mindezzel csak Váncsa és Márai bölcsességét erősíti, és fasza hírünket a kerek világban.
Viszont máma ez kormányzati politika, s ennek következtében az egész ország is ilyenné vált, nem csoda, hogy rosszul érzi magát benne az ember. Ellenben több is van ebben a handabandázásban, mint csupán suttyó szájkarate. Belátható, hogy a természetes kiválasztódás folyamata a vége felé közelít – és egyre inkább bezárul a visszaút -, hiszen ilyenek ezek minden szinten. Államtitkártól a tankerületi igazgatóig és vállalatvezetőig. Fölépült a rokonok kies világa, a legjobb példa erre Tiborcz úr, a nevezetes vej.
Ő a fordított Noszty Feri, az antidzsentri, aki elnyerte Tóth Mari kezét Récsöl alakjában, s azóta neki mindent lehet. Leugatni taxis fejeket „Tudja, ki vagyok én?” fenyegetéssel, és tévéstábot hajtani el a jó francba „Mi köze hozzá!” önelégültséggel, de a nép aranya az dől hozzá dögivel. Ilyen az új „elitünk” nekünk, aminek nem lesz jó vége. Mert amíg Szakhmáry Zoltánban vagy Kopjáss Istvánban volt annyi úri böcsület, hogy kicsinálják magukat, ezek csak felkapaszkodott parasztok, akik csattogó foggal tépik a véres koncot, és eszük ágában sincs szépszerével odébb állni. Édes néném, így élünk mi Hunniában.
Vélemény, hozzászólás?