Egy óvodás naplója VII. – Vonúttunka ficsakkal

Aszonta azibojnéni a tennap, hogynagy naplessz avasárnapmer, szavazunkis a migráncsokró. Éneszt má nagyonrégen tudommer a zanyu is aszontahogy szommbatonmeg sétáni megyünka a ficsakka amigráncsok ellen.

Énnem, tudomhogy miaza ficsak, megis kérdesztem a pityutó hogy őtuggyaje, aszonta, hogybisztos a filmesekmer, hogy vanojan hogy ficsak kibeszél. Télleg, emlékszekrá, vótaza babaaki összevisza beszétafilmbe, akkójó, leszha eszt nézzüka sétta közbe.

Denem tuttam, hogylehet sétánimeg közbefilmet isnézni. A kisböskétis kérdesztem, demost is csakaszt tutta válaszóni, hogyott adnake szendvicset ottan, közbemeg méga füleis levesesvót. Mindigcsaka zevés jára fejibe, mindig ijen, őse tutta miaza ficsak.

Montam asztá azibojnéninek, hogyő tuggyae hova megyekén sétáni a zanyuva szombatona a ficsakka. Örütt azibojnéni, hogyaz nagyon széplessz, böcsüjjem megmagamat, asztá hétfőn meséjjekel nekimindent, hogy mivót ott. Izgulokmost nagyon.

kep4Szombatregge má sokka korábbanföl ébrettem, mint a zanyu, éppenmint karácsonykó, mer aszittemhogy, megin a kerittéshöz megyünk migráncsot nézni a ficsakka, mintrégen azibojnénive, aznagyon érdekes vót. Denem. A zanyu amikó főkett, aszontahogy csakdélután megyünk, denem is a kerittéshöz csakide a városba, amikómeg szomoru lettemezé, aszonta a zanyu, hogyde lesz lufiis.

Akkójó, gondottam. Ebédután a zanyu lefürdetett, nemszoktamén ijenkó fürödni, akkó biztos széplessz, ahová megyünkmer a teplomelött is leszokott fürddettni, deott, mindig unatkozok, meg lufise sincsa templomba, demost nemoda induttunk hanem valami térre a kirájhoz.

Kiváncsi vótamhogy mijenegy igazi kiráj, eddigcsak a képeskönyvbe láttamde, amikó odaéértünk atérre, csakegy néni beszétta színpadon, aszonta a zanyu, hogyő az, hogyő akiráj néni. Nemvótneki palástyase koronája. Kérdesztem a zanyuthogy kiez.

Aszonta a zanyuhogy őa ficsaknak a zelnöke, a kiráj néni. Beszétt, de mostse értettem semmitse, éppenmint atemplomba, unatkosztam nagyon. Asztán attak lufit, rávótirvahogy nem. Esztkölött cipeni, meg zászlótmeg ijenrongyokat, amire spréjjel irkátak valamit.

Vonuttunk a zanyuva a ficsakka, hátde máfájta lábammeg melegis vót. Méga templobais, jobbmer ott ülnilehetleg alább, megott hüvössiss van. Asztáegysze aszontákhogy engeggyük ela lufikat, eszátak valahova alufik, denyügös vótammer a dömperemse vótott.

Sírtamismá, de a zanyu fővett és csak othon ébrettemföl. Aszittemcsak álmottam azegészet, de méga szépruhába vótam. Most nemtudom, hogyerről mit fogoka zibojnéninek meséni, hogyez mérvót szép. Majdki talájja úgyiss, megemongya, hogy miaza ficsak merasztmég mostse tudom. Csakhogy egy kirájaz elnökeneki, ezbisztos.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum