Kapuzárási pánik

Orbán Viktor észrevette, hogy múlik az idő, és a maga korabeli, hatvanas évei elején járó, öregedő férfiak problémáiról elmélkedett. Az ilyesmit jó esetben a cimboráival beszéli meg az ember, esetleg az asszonnyal az ágyban, a mi miniszterelnökünk viszont egy „MNB Budapest Eurasia Forum” című rendezvényen, nagy nyilvánosság előtt adta elő aggodalmait, ami szokatlannak nevezhető. Viszont amit még emellett ebben a kontextusban hallottunk, az aggodalomra ad okot. Ismét fölmerül a normális-nem normális dichotómia, és valóban nehéz a döntés.

Mielőtt átnéznénk, ebből az alapvetésből hogyan jutott el amúgy sok egyéb mellett Eurázsia dicsőítéséhez a tengeri népekkel szemben, az a kérdés adódik, miért rendeznek ilyen témában konferenciát fővárosunkban, kinek akarnak és mit üzenni vele, de nem leljük a megoldást. Ahogyan majd látni fogjuk, olyan zöldségek hangoznak el, amelyek kizárják, hogy komoly emberek egyáltalán meghallják, de még a gombák számára sem érdekes, mert túl van a farhát által determinált horizontjukon. Tanácstalanságunk tehát teljes.

Mondhatni, tátott szájjal figyelünk, de nem tudjuk sajnálni jó doktorminiszter urunkat a torschlusspanikja közepette, és nem is olyan szórakoztató, mint Örkény hóembere, aki Liszt Ferenc névre hallgat ezzel a nyavalyával. És most, hogy mindent elmondtunk OV állapotáról így általa is bevallottan öregecskén, annyit azért még tegyünk hozzá, hogy más férfiak ebben szenvedve drága autókat vesznek meg fiatal pipiket hajkurásznak, a mi hősünk azonban a világot akarja ha nem is megváltani, de átalakítani a saját szája íze szerint.

Ez azonban nem megy, és erőltetett párhuzamok jönnek ki belőle a nyugat hanyatlásáról, amit elegánsan is meg lehetne oldani Spengler ideája nyomán, jó doktorminiszter urunk azonban olyan földrajzi és történelmi előadásokba kezdett, ami miatt jogos volt a föntebb már egyszer megpendített egyetlen fontos kérdés arról, hogy normális vagy sem, ami dologban nagy valószínűséggel soha nem fogunk dűlőre jutni. Pedig a tartalmak egyértelműek volnának, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy az aljasság is nagy szerepet játszik a történetben.

De most már valóban megmutatjuk az Orbán fejében gomolygó gőzöket, és döntse el ki-ki maga, mi is lehet az igazság a dilemmánkban, ugyanis az elméletek új szintre léptek. Minden különösebb hátsó gondolat nélkül közöljük hát, hogy doktorminiszter urunk szerint miért Eurázsia a nyerő, és miért haldoklik az a nyugat, ahonnan teljes szívével vezetné ki az országot, holott arra sem felhatalmazást, sem megbízást tőlünk nem kapott, így ez is egy új adalék ahhoz, a köztünk lévő ellentét miért antagonisztikus.

Van itt egy „kilencezer kilométer hosszú egybefüggő terület, nagyjából ugyanolyan éghajlattal, amely sokkal kiszámíthatóbb, mint a tengeri népeké”. Ez Orbán első tétele. Aztán még: itt „stabil népcsoportok és államalakulatok vannak, ugyanazokról az államokról és népekről lehet olvasni ezer évvel ezelőttről a könyvekben, amelyek most is megvannak”. És még továbbá: „több civilizáció is itt van egy térségben, amely komoly versenyelőny”. Ezen a ponton bizonyos történelmi és földrajzi kétségek támadnak az emberben, mert ez már Schmitt Mária mélysége.

Mindez azonban nem akadályozza meg hősünket, hogy levonja a konklúziót, miszerint: „Egyszer csak azt látni, hogy többé nem mi vagyunk a legszebbek, nem mi vagyunk a legokosabbak, nem mi vagyunk a legfejlettebbek, és nem mi vagyunk a leggazdagabbak, ezt látni és beismerni nem egyszerű feladat, elegendő, ha a magam korabeli, hatvanas éveik elején járó öregedő férfiak hasonló problémáira gondolunk.” – Innentől ez az egész valami nyüszítő katyvasznak nevezhető újabb delíriumokkal, de nem ismerjük a hallgatóság reakcióit.

Bizonyára hosszú, ütemes taps volt. Viszont túl vagyunk már Ursula (Száz év magány) felsóhajtásán, amit az urához intézett, „ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak”, mert látjuk, doktorminiszter urunk ezt nekünk adja elő csakis, és kétségek nélkül. Főleg, ha még azt is hozzá tesszük, mindezt színesítette a költő azzal, hogy arra intett, jó ütemmel kell kiugrania az országnak bizonyos szövetségekből, s ez innentől fogva már egyáltalán nem tréfadolog. Ennek így ilyen előkészítés szaga van, amit azonban már régóta érzünk.

És ez volna az a pont, ahonnan nézve bármennyire röhejes, de egyáltalán nem mókás, amit ez a mi emberünk előadott. Mert ugyan meg lehetne fogni egy rosszul öregedő organizmus különös sóhajtásaiként is ezt az egészet, akkor azonban, ha mindez – mint ahogyan így van – kormányzati alapvetés, akkor az isten legyen irgalmas árva lelkeinknek. Mert ugyan sokszor mondtuk, de így már végleg időszerű a felszólítás, miszerint állítsátok meg Arturo Uit. De ahogyan régebben, úgy most sem látszik igazán, ezt ki vagy mi tenné meg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Kapuzárási pánik
  1. Yeti szerint:

    Minden gengszterváltás után gátlástalanabb a következő.
    Hatékonyabb eszközökkel bír a tömegekkel elbánni.
    Talán,ha komolyabb utódlási harc tör ki, akkor a bizonytalan körülmények miatt könnyebb túlélni. Vagy nem.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Ezt miből szűrted le? Idáig egy rendszerlopás volt, 1990-ben. Akkor rögtön egy kártékony, urizáló MDF-es tolvaj banda került hatalomra. Az volt még a szerencse, hogy úriemberek voltak, ezekhez az „Ázsiából jöttekhez” képest. A fejletlen demokráciákban a legnagyobb veszély, hogy bűnözők ragadják magukhoz a hatalmat. Amiből aztán diktatúra szokott kialakulni. A gazdaságot, oktatást, infrastruktúrát meg szétqrják, mert a hatalmon lévők jóléte sokkal fontosabb az állampolgárok jóléténél. Ismerős? Ez egy folyamat, ami megállítható, és visszafordítható, csak akarni kellene. :/

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Tegnap a retyó rádión én is elcsíptem a vajdától egy „Ázsiából jöttünk” szófoszlányt, valamelyik hírblokkban. Namost, ha én mondom „ezekre”, hogy Ázsiából jöttek, akkor simán le leszek rasszistázva. Pedig távol áll tőlem. Egy 10-es skálán, egy echte migatyánkoshoz képest -10 az én rasszizmusom.
    De ha a vajda annyira Ázsiához akar tartozni, akkor ki tartja vissza? Menjen, és vigye az egész élősködő pereputtyát is! A magyaroknak nincs szüksége „Ázsiából jött” megmondóemberekre, akiknek a saját naccsaládjuk sokkal fontosabb, mint a magyaroké. A magyarok a nyugathoz akarnak tartozni.
    Amúgy, ezek az Ázsiából jöttek, egymás közt is magyarozzák a magyarokat, meg parasztozzák. Érdekes, hogy ezekről nincs felvétel. Vagy ha van is, nem kerül elő. :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum