Van mit tanulni a magyar ellenzéknek arról, hogyan kell akaratukat átvinni az országgyűlésben. Nem tudjuk, hogyan állnak a népitánccal, de, ha nincs meg a ropni való készségük, sürgősen forduljanak népitánctanárhoz, és a haza fényre derül. A minta és példa Új-Zélandról jön, ahol is fél órára meg kellett szakítani a parlament csütörtöki ülését, mert Hana-Rawhiti Maipi-Clarke ellenzéki képviselő felszólalása helyett széttépte a szavazásra bocsátott törvényjavaslatot, és az ellenzék többi tagjával táncra perdült.
Hakát jártak. Ennek több fajtája létezik, de a legismertebb a Ka Mate, amely egyszere szolgálja az ellenfelek megfélemlítését, kigúnyolását, és a saját harcosok bátorítását. Aki látott már ilyet, tudhatja, hogy elég félelmetesen bír festeni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ottani Kövér László, akinek a nevét ugyan nem ismerjük, azt viszont igen, hogy nem rekesztette be az ülést, nem kapcsolta ki a mikrofonokat, mi több, milliós büntetéseket sem osztogatott. Láthatjuk tehát, nagyon sokféle módon lehet végezni a parlamenti munkát.
Mindemellett azonban a beterjesztett módosítás ellen egy maori jogvédő csoport tíznapos békés tiltakozó menetet is szervezett: a több ezer fős vonulás az ország északi részéről indult, szerdán érte el Aucklandet és tovább halad a főváros, Wellington felé. Ennek eredményeképpen pedig az a törvényjavaslat, ami ellen ily módon tiltakoztak, nem fog átmenni a parlamenten, a foglalkozás tehát elérte a célját. Nos, ehhez képest kell elképzelnünk, ahogyan mondjuk Gyurcsány ropja a kanásztáncot, és semmire nem megy vele.
Ez csak ilyen kis színes volt, hányféleképpen lehetne élni az életünket, de nekünk mindig a rosszabb vége jut. Erre utal az is, hogy az idehaza Orbán nagy barátjaként számontartott, és a patrióták közé belépett Marine Le Pent otthon ötéves börtönbüntetés fenyegeti, mert a párt tisztségviselői és alkalmazottai visszaéltek az Európai Parlament képviselői munkára kiutalt támogatásokkal, és az uniós pénzek egy részét a Nemzeti Front működésére költötték. De felvettek támogatást olyan személyek után is, akik nem végeznek valódi munkát az EP-ben.
Nem kell túlságosan nagy képzelőerő, hogy Le Pen és a patrióta pártja, a Nemzeti Tömörülés működése és üzelmei között és kapcsán hazai párhuzamokat fedezzünk fel, főleg úgy, hogy mint az ismeretes, kies hazánkból is kaptak súlyos eurómilliókat, amiről máig nem tudható, hogy visszafizették-e. A különbség azonban annyi, hogy amiként minálunk lehetetlen volna népitáncolni a parlamentben, úgy az is elképzelhetetlen, hogy a Fidesz gazdálkodását akár csak vizsgálat tárgyává tegyék, mert az ÁSZ mindig mindent rendben talál.
Ellentétben az ellenzéki pártokkal, akiket viszont módszeresen szénné büntet. Itt, a tájékunkon nem az a nemzetbiztonsági kockázat, ha az oroszok a külügy levelezésében mazsolázgatnak, sem az, ha hackerek katonai titkokat lopkodnak a Védelmi Beszerzési Ügynökségtől, hanem egy tüntető tanár jelenti a legnagyobb veszedelmet a nemzetre. Mert és ugyanis pert nyert Koczka István matematikatanár, aki azért nem lehetett önkéntes Ferenc pápa budapesti látogatásán, mert biztonsági szempontból kockázatosnak minősítették.
A büntetlen előéletű tanár azért indított pert a NIK ellen, hogy kiderítse: ki és miért, milyen adatok alapján nyilvánította közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatnak. Most is csak annyit tudott meg, hogy ez jogszerűtlen, de, hogy miért minősült veszedelemnek, azt nem. Olybá vélhetjük azonban, a rezsim számára immár az is nemzetbiztonsági kockázat, ha valaki lájkol egy kormánykritikus cikket, ha meg olyat ír, akkor maga az irtani való veszedelem, nem véletlenül várom már régóta a fekete autót, ami lehet, éppen ott berreg valahol.
Itt éltek, s majd haltok is, ha el nem menekültök, megtagadva a Szózat sorait, bár az a helyzet, manapság már sem az, sem a Himnusz nem nagyon játszik, ott van helyette a Nélküled. Meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely saját hatáskörben állapítja meg, ki a nemzet ellensége vagy barátja, a módszere azonban a rámutatás, azaz, mindenki lehet, ha úgy akarják. Mindebből pedig megint kikerekedik a jogállam és annak bizonytalan állagú fogalma, de, ha már ez beugrott, akkor az asszociáció előhozza Varga Juditot, és a dolgozatnak soha nem lesz vége.
Mondjuk, amúgy sincs, mert tizenegy éve íródik részemről úgyszólván napra nap, amiben az a legérdekesebb, hogy mindig van muníció. Sőt, egyre több, hogy az ember alig is bír válogatni az áradó szennyvízben, hogy annak tartalmából mit énekeljen meg. Mára épp ez jutott a velünk zajló történelemből azzal a tanulsággal, hogy egyáltalán nem akarnánk permanensen sűrű napokat megélni. Hanem csak úgy éldegélnénk szépen, békességben, csöndességben egy olyan idillben, ahol azt sem kell tudni, hogyan hívják a miniszterelnököt. Bili, ujj, belelóg.
Vélemény, hozzászólás?