Haka

Van mit tanulni a magyar ellenzéknek arról, hogyan kell akaratukat átvinni az országgyűlésben. Nem tudjuk, hogyan állnak a népitánccal, de, ha nincs meg a ropni való készségük, sürgősen forduljanak népitánctanárhoz, és a haza fényre derül. A minta és példa Új-Zélandról jön, ahol is fél órára meg kellett szakítani a parlament csütörtöki ülését, mert Hana-Rawhiti Maipi-Clarke ellenzéki képviselő felszólalása helyett széttépte a szavazásra bocsátott törvényjavaslatot, és az ellenzék többi tagjával táncra perdült.

Hakát jártak. Ennek több fajtája létezik, de a legismertebb a Ka Mate, amely egyszere szolgálja az ellenfelek megfélemlítését, kigúnyolását, és a saját harcosok bátorítását. Aki látott már ilyet, tudhatja, hogy elég félelmetesen bír festeni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ottani Kövér László, akinek a nevét ugyan nem ismerjük, azt viszont igen, hogy nem rekesztette be az ülést, nem kapcsolta ki a mikrofonokat, mi több, milliós büntetéseket sem osztogatott. Láthatjuk tehát, nagyon sokféle módon lehet végezni a parlamenti munkát.

Mindemellett azonban a beterjesztett módosítás ellen egy maori jogvédő csoport tíznapos békés tiltakozó menetet is szervezett: a több ezer fős vonulás az ország északi részéről indult, szerdán érte el Aucklandet és tovább halad a főváros, Wellington felé. Ennek eredményeképpen pedig az a törvényjavaslat, ami ellen ily módon tiltakoztak, nem fog átmenni a parlamenten, a foglalkozás tehát elérte a célját. Nos, ehhez képest kell elképzelnünk, ahogyan mondjuk Gyurcsány ropja a kanásztáncot, és semmire nem megy vele.

Ez csak ilyen kis színes volt, hányféleképpen lehetne élni az életünket, de nekünk mindig a rosszabb vége jut. Erre utal az is, hogy az idehaza Orbán nagy barátjaként számontartott, és a patrióták közé belépett Marine Le Pent otthon ötéves börtönbüntetés fenyegeti, mert a párt tisztségviselői és alkalmazottai visszaéltek az Európai Parlament képviselői munkára kiutalt támogatásokkal, és az uniós pénzek egy részét a Nemzeti Front működésére költötték. De felvettek támogatást olyan személyek után is, akik nem végeznek valódi munkát az EP-ben.

Nem kell túlságosan nagy képzelőerő, hogy Le Pen és a patrióta pártja, a Nemzeti Tömörülés működése és üzelmei között és kapcsán hazai párhuzamokat fedezzünk fel, főleg úgy, hogy mint az ismeretes, kies hazánkból is kaptak súlyos eurómilliókat, amiről máig nem tudható, hogy visszafizették-e. A különbség azonban annyi, hogy amiként minálunk lehetetlen volna népitáncolni a parlamentben, úgy az is elképzelhetetlen, hogy a Fidesz gazdálkodását akár csak vizsgálat tárgyává tegyék, mert az ÁSZ mindig mindent rendben talál.

Ellentétben az ellenzéki pártokkal, akiket viszont módszeresen szénné büntet. Itt, a tájékunkon nem az a nemzetbiztonsági kockázat, ha az oroszok a külügy levelezésében mazsolázgatnak, sem az, ha hackerek katonai titkokat lopkodnak a Védelmi Beszerzési Ügynökségtől, hanem egy tüntető tanár jelenti a legnagyobb veszedelmet a nemzetre. Mert és ugyanis pert nyert Koczka István matematikatanár, aki azért nem lehetett önkéntes Ferenc pápa budapesti látogatásán, mert biztonsági szempontból kockázatosnak minősítették.

A büntetlen előéletű tanár azért indított pert a NIK ellen, hogy kiderítse: ki és miért, milyen adatok alapján nyilvánította közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatnak. Most is csak annyit tudott meg, hogy ez jogszerűtlen, de, hogy miért minősült veszedelemnek, azt nem. Olybá vélhetjük azonban, a rezsim számára immár az is nemzetbiztonsági kockázat, ha valaki lájkol egy kormánykritikus cikket, ha meg olyat ír, akkor maga az irtani való veszedelem, nem véletlenül várom már régóta a fekete autót, ami lehet, éppen ott berreg valahol.

Itt éltek, s majd haltok is, ha el nem menekültök, megtagadva a Szózat sorait, bár az a helyzet, manapság már sem az, sem a Himnusz nem nagyon játszik, ott van helyette a Nélküled. Meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely saját hatáskörben állapítja meg, ki a nemzet ellensége vagy barátja, a módszere azonban a rámutatás, azaz, mindenki lehet, ha úgy akarják. Mindebből pedig megint kikerekedik a jogállam és annak bizonytalan állagú fogalma, de, ha már ez beugrott, akkor az asszociáció előhozza Varga Juditot, és a dolgozatnak soha nem lesz vége.

Mondjuk, amúgy sincs, mert tizenegy éve íródik részemről úgyszólván napra nap, amiben az a legérdekesebb, hogy mindig van muníció. Sőt, egyre több, hogy az ember alig is bír válogatni az áradó szennyvízben, hogy annak tartalmából mit énekeljen meg. Mára épp ez jutott a velünk zajló történelemből azzal a tanulsággal, hogy egyáltalán nem akarnánk permanensen sűrű napokat megélni. Hanem csak úgy éldegélnénk szépen, békességben, csöndességben egy olyan idillben, ahol azt sem kell tudni, hogyan hívják a miniszterelnököt. Bili, ujj, belelóg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum