Marci Hevesen

Elnézve most már Nagy Márton miniszter urunk létformáját, arra kell rádöbbennünk, hogy akárha egy duci óvodás, a permanens Jézuska-várás állapotában leledzik. Az ilyesmi decemberben és óvodás körökben elnézhető és megszokott, miniszterként és éveken át nem annyira, de nekünk ezt dobta a gép. Az örökös jövőben élünk, mint Camus Sziszüphosza, aztán mindig lebunkóz a jelen. Elkészült a „békeköltségvetés”, de nem igazán látni, mi köze van hozzá Trump győzelmének, mert így ránézvést semmi sem.

Álmok és reménykedések gyűjteménye, ugyanis Nagy M. miniszter urunk szíves közlése szerint fordulóponthoz érkezett a magyar gazdaság, mégpedig úgy, hogy szeptemberben elérte a mélypontot. Mindezzel kizárólag az a baj, hogy nem tudjuk, melyik mélypont az igaz, vagy pedig mindig van lejjebb, ugyanis jól emlékezhetünk rá – ha nem, akkor megidézzük -, mintha hallottunk volna már ilyet tavaly tavasszal is, amikor az első negyedévi GDP adatok kapcsán mondta ugyanő ugyanazt, mint most, így össze vagyunk zavarodva teljesen.

Tehát 2023 elején jó miniszter urunk ezt írta, amit azóta nagy valószínűséggel már elfeledett, hogy aszongya: „a kormány várakozásai szerint a gazdasági teljesítmény mérséklődése ezen a szinten elérte a mélypontját”, míg másfél év elteltével most szeptemberben megint megtette ezt. Nagy M. ezért nem volt rest csűrdöngölni egy pöttyet, s ahogyan ropta, kijelentette azt, már a mostani utolsó negyedévben növekedést vár, ami nagy valószínűséggel addig tart, amíg arról is ki nem jönnek az adatok, és akkor a jövő évről még nem is beszéltünk.

Az pedig maga lesz a csoda. A kilövés meg elrugaszkodás, hogy olyan szavakat használjunk, amit kormányunk, és az élin doktorminiszter urunk midig is az elmúlt száz éve legsikeresebb tíz esztendejében, miközben rohadt le minden, de föstögették az álmok színes kis lufijait, amelyek rend szerint nagyon gyorsan kipukkadtak. De mindig van újabb készleten, mint ahogyan a zenebohócnak is mindig van másik. Mindemellett egy bizonyos folyamatosság is felfedezhető az álmokban, ez pedig az, hogy Nagy M. szereti a rengeteg nullát.

Mása sincs eszközei között, mint hatalmas számokkal dobálózni. Most is, midőn a kormány csodatévő huszonegy pontos gazdaságpolitikai akciótervéről delirál nekünk, úgy röpködnek az ezermilliárdok a levegőégen, mint a már emlegetett színes lufik. Ezek hasbaakasztásnak jók, tényeknek kevesek. Megtudtuk az eljövendő mennyországról, hogy azt az hozza el, kormányunk Nagy M. vezérletével „négyezer milliárdot mozgat meg”, amiből kétezerhatszáz jut a családoknak, ezernégy pedig a vállalkozásoknak, de, hogy miből, az nem ismeretes.

Mert ehhez az álomhoz azért nem árt társítani, amiről a békeköltségvetés nem szól, hogy az idei hiány annyi, amennyi soha nem volt, hogy hozzáértők a horrort emlegetik ennek kapcsán. És tán jogosan is, hiszen a háromezer milliárd az jókora luk, tán még a Marsról is látszik, ahogyan doktorminiszter urunk Trump győzelmét tolta tovább a Holdról a világegyetemben, amiből szintén kitetszik, hogy szavakkal – meg számokkal – dobálózni azt tudnak, kormányozni viszont nem annyira. Ígéretekkel viszont teli van a padlás, hogy most készülünk söpörni.

Nagy M. a fogyasztás növekedésének jóslatával és a szembe jövő valósággal néhányszor már megfejelte a földet, de olybá tűnik, Keljfeljancsi ő, és mindig újra nekilát annak, ami már többször fájt. Most például abban (is) reménykedik, hogy az állampapírok kamatára jövőre kifizetendő háromezer milliárdot a lakosság egyből farhátra költi, csak azzal nem számol, hogy aki ilyen papírt vett, az nem a szájától vonta meg a falatot, hanem inkább befektetett, s ha most megkapja a pénzét, akkor sem rohan hanyatt-homlok a boltba.

Mindezen kívül is előadott jó miniszter urunk rengeteg szépnek tűnő és hasba akasztós számot, amelyekkel egy baj van, hogy nem sok közük van a valósághoz, de működése során megszokhattuk, ez kevéssé zavarja őt. Így várjuk a szeptemberi sokadik mélypont után kijövő októberi számokat, hogy mi lesz a kommunikáció, ha azok még rosszabbak lesznek, vagy abban bízik, mint eddig permanensen, hogy össze-vissza beszélhet mindent, úgysem emlékszik rá senki. Aki meg igen, arra magasról tesznek. Mert ez a módi.

Illetve még azzal sem számolnak, hogyha Trump istenük valóra váltja a védővámos álmait, az úgy állítja bele a földbe a magyar ipart, hogy csak füstöl, bár ez épp illik a romokhoz. Az egy dolog, hogy Márton most is úgy él, mint Marci hevesen, ő azonban és a cimborái a lakosság igen kis szeletkéjét teszik ki, viszont épp az ő tevékenységük miatt – ami rendszerint a mostanihoz hasonló csodavárás – a nagy többségnek nem igazán jó, de ezen nagyvonalúan tovább lépnek. A lényeg a vízió és a hasbaakasztás, ami viszont mesterfokon megy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Marci Hevesen
  1. Yeti szerint:

    Hízott disznó elvtársnak velem nem lesz szerencséje, már most szólok nem költök a kamatyokból farhátra!
    Kilövésről is más esemény jut az eszembe.
    Habár ezek nem kóser sonkák lennének, a sárvári ATEV meg rég megszűnt.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Ungváry Krisztián: „Orbán Viktor és az orosz kapcsolat”
    https://youtu.be/HAxm43L6-3Q?si=3rYykz3BOBqK52Vy

    Lassan helyére kerül minden. Gyakorlatilag 2010 óta Magyarországnak orosz bábkormánya van… 🙁

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Na, elkezdődött a fideszes, vállról indítható rakéta, az Evelin bevetése… :/

    Meg ezek szerint lefizették a nőt is, akitől a gyerekét elrabolták. Gusztustalan amit művelnek ezek a fideszes nemúriemberek. Ráadásul megint hülyének néznek. A nő is miért fordult volna Magyarhoz, a helyett, hogy keresett volna egy ügyvédet. Nem ismerem a történetet, de nem is igazán érdekel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum