Gépesített gatyalehúzás

Miközben elámultan és kellően iszonyodva néztük a napokban, ahogyan Orbán és kinyújtott kislábujja, Szijjártó, Virág elvtárs szellemében fokozza a nemzetközi helyzetet, hazánkat pedig valami alsó polcra tuszkolja be a kultúrállamok sorában (ha egyáltalán van még valami közünk ezekhez), nos, mindeközben a rezsimnek gondoskodnia kell a pénzügyekről is.

Mármint, hogy valami azért folyjon be az államkincstárba, ami annyira üres, hogy a mélyiről csak Varga Mihály cincogása hallatszik. Plusz még Matolcsi körmeinek kaparászása maximum, miközben Nagy Márton a gülü szemeivel figyel, mert semmit nem ért. Szerinte a németek a hibásak és a magyar lakosság, amely nem fogyaszt, mert óvatos.

És nem azért, mert nincsen miből neki. Egy átláthatatlan kupleráj az egész, amibe valami fix rendet régebben még az Unió utalásai adtak, amiről a kedves vezető nagy hangon kijelentette régebben, hogy anélkül is megvan, sőt, fütyörészik, ám amióta nem jön az apanázs, kitetszik, hogy nélküle kies hazánk úgyszólván működésképtelen, így mára meg is rogyott.

Hogy össze ne roskadjon egészen, ki kell találni valamit, ám a Fidesz képtelen egyébre, mint arra, hogy sok – és egyre több – pénzt szedjen be a világbajnok adórendszerével, ami mára olyan alakot öltött, hogy kitetszik, másra sem alkalmas, mint, hogy módszeresen fosszon ki mindenkit, kivéve a csókosokat, futballistákat és más, szívének kedves alanyokat.

Az ipari termelés bezuhant, az ÁFA-bevételek úgyszintén, mert képtelenek megérteni, hogy a lakosságnak a sikersztorik ellenére nincs pénze fogyasztani, ami van, azt meg a határon túl költik el, mert ott olcsóbb, Nagy Márton pedig sportot űz abból, hogy a multikat szidja, az online kereskedelmet okolja, amelyek elszedik a neki járó bevételeket.

Káosz van és kilátástalanság, a magyar gazdaság irányítóinak azonban halovány lövésük sincs arra, hogyan lehetne ebből kikecmeregni, mert kormányozni nem tudnak vagy nem is akarnak. Ehelyett kapjuk az elképesztő ideákat a gazdasági semlegességről, akciótervekről, s mindezek úgy pufognak a légüres térben, hogy a Holdról is hallatszik, eredmény azonban soha nem lesz.

Ilyen körülmények és állapotok között és közben jött aztán a hír, hogy megszületett a nagy terv az inflációkövető adókról, amelyekkel azon kívül, hogy a világtörténelemben eddig ilyen nem volt, amúgy is rengeteg a baj, mert azt a helyzetet, amit fentebb vázoltunk, csak fokozza majd, de az őket nem érdekli, a lényeg az, hogy dőljön a lé.

Vagy csordogáljon gusztus szerint, a magunk részéről azonban nem azért kötünk bele, mert a kákán is a csomót keressük, hanem, mert a magyar gazdaságot (és pénzügyeket) irányító maflákkal ellentétben tovább látunk az orrunk véginél, és rá kell mutatnunk, nem lesz ennek jó vége több szempontból sem. És megint mi (úgymint lakosság) szívjuk meg.

Azt már megszoktuk, hogy éppen ez, a mi jól létünk, de sokkal inkább már az, hogy egyáltalán élünk-e vagy halunk, a fiúkat egyáltalán nem érdekli. Már a kiinduló tétel is fura, illetve felér egy beismerő vallomással. Ugyanis az inflációról maga Orbán jelentette ki, hogy üstökön ragadta, levitte a földre mint sztrítfájgterhez illik, de ezek szerint meg nem.

Infláció ezek szerint mégis van, éspedig jelentősnek kell lennie, ha már törvényileg kell rendelkezni arról, hogy az adók kövessék. Másrészről az sem egy utolsó szempont, hogy maga ez a metódus önmagában gerjeszti is, kialakul tehát majd egy olyan ördögi kör, amiből nem lesz visszaút, ha egyáltalán jelen állapotunk alapján lenne remény ilyenre valaha is.

Nem biztos, hogy ennyire optimistának kellene lennünk, ezek után pedig még annyira sem. Mert ebből is kiderül, a fiúknak egyáltalán nincsen más módszere az államcsőd elkerülésére, hogy még a jelenleginél is jobban fosszanak ki mindent és mindenkit, mert eddig terjed a közgazdasági horizontjuk, aminek a láthatárán nagyon súlyos fellegek vannak.

Mégis, azt is lehetne mondani, hogy nem olyan nagy meglepetés ez a permanens adóemelés. Ami miatt kényszeresen megénekelte az ember így hét végén (plusz ünnep), az a szenvtelen szívatás, hogy elintézték ezzel, már foglalkozni se kelljen a dologgal, bíbelődni, módosítgatni netán, a fiúk fölfedezték a gépesített gatyalehúzást, az automatikus fosztogatást.

Sok mindent lehetne mondani a magyar adórendszerről, világbajnok ÁFA, mindenhonnan lenyúlás, extraprofitadó, meg a jóisten, megtetézve most épp még az iparűzési adó lenyúlásával is, ami mindezek viszont csak egy dologra bizonyságok, hogy ezek máshoz nem értenek. Lenyúlni mindenhonnan mindent, amíg csak a csontváz marad.

Meglepő, ha áldásos ténykedésük nyomán az Unióban a legszegényebbek lettünk szinte? Egyáltalán. „Nagyjaink” nem csak korruptak és a velejéig romlottak, de egyszersmind hülyék is, mert azt sem veszik észre, a saját aranytojást tojó tyúkjukat vágják le, a nekik fialó népeket. Igaz az a fészbúkon terjedő bölcsesség, miszerint „nem tudunk annyi adót fizetni, mint amennyit elloptok”. És most kezdünk a határra érkezni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Gépesített gatyalehúzás
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ezek nemcsak korrupt eszetlen nácik, hanem taj hülyék is.
    Ezek maradtak meg a csürhében.
    Minél hülyébb, annál jobb..
    Aztán nincs min csudálkozni, boldog karácsonyt !! 🤣

    Mi meg a sz@pott f@sz rosszabik oldalán állunk, már ameddig hagyjuk… 🙃

  2. Tom Sawyer szerint:

    Nézd, aki a csürhében megmaradt mostanáig az mind eleve idióta eszetlen, vagy idióta gazember. Ha van Jóisten sok különbséget nem csinál belőle.
    Fatornyosodban felhívnám figyelmed Hendére vagy Illés szekerére..
    Igazam van, vagy igazam van ?? 🙂

  3. Yeti szerint:

    Már hogy lennének hülyék? Csak a közönséget nézik hülyének, ráadásul többségében jogosan.
    Ha az összes tojó megdöglik, az sem baj. Majd folytatják egy másik baromfiudvarban.

  4. Balla Péter szerint:

    Tökéletes,ennél jobban megfogalmazni nem is lehetne!!! Sajnos!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum