A magyarok inzultálása

Élénk, mondhatni túlmozgásos volt az elmúlt napokban külügyminiszterünk, és úgy működött, ami a védjegye: hangosan, arrogánsan és kioktatóan. A legszebb, hogy sikerült új ellenfelet – akikből, ha így folytatja még akár ellenség is válhat – szereznie, akik épp most a horvátok volnának. Az ő nagykövetüket hívta raportra jó külügyminiszter urunk, mert (és itt figyeljünk a szóhasználatra) ők „inzultálják” a magyarokat.

Sok mindent hallottunk már, hogy mely nemzetek mit tesznek velünk, illetve azért ezt itt szögezzük le, a Fidesszel és annak tagjaival, szóval eddig hazudoztak rólunk, tiszteletlenek voltak, a belügyeinkbe avatkoztak vagy épp legújabban bábkormányt küldenének a nyakunkra. De inzultálás eddig még nem volt. Ez pedig csupán abból állott, hogy Ivan Anusic védelmi miniszter egy parlamenti vitában attól félt, hogy hazája hozzánk hasonlóvá válna.

Egészen pontosan egy Ukrajnáról szóló vitában föstötte fel azt a veszedelmet, hogy Horvátország az Oroszországot nyilvánosan támogató Szerbia és Magyarország oldalára kerülne egy bizonyos esetben. S amennyire a féltés hangja volt ez Anusic úrtól, Szijjártótól annyira az ordításé, viszont föl nem foghatjuk, ebben a kijelentésben mi az inzultálás, s az hogyan valósul meg. Ez titok marad, hogy a horvátokkal is elcsesztük, az nem.

Mesélhetnénk aktuálisan Litvániáról is, bár ők már nagyon régóta jó külügyminiszterünk bögyében vannak, mégpedig ezúttal olyannyira, hogy a Budapesten a kubai kollégájával tartott sajtótájékoztató (képünkön) kínálta neki az alkalmat, hogy a baltiakba belerúgjon. A litvánok voltak régebben már árulók, ezúttal csupán kivételezettek, mert nem helyezik őket egy polcra Magyarországgal csupán azért, mert az EU-Kuba párbeszédről szóló flepnit nem ratifikálták.

Megjegyeznénk, hogy azért ez nem egy NATO bővítés, s mint kitetszik, a ratifikáció elmaradása Szijjártót nem zavarja a kubai kapcsolatok építgetésében. Sőt, azzal is dicsekszik, hogy negyvenegy éve nem volt ilyen. Azaz, most már bizonyíthatóan és látványosan demonstrálva folytatja ott, ahol Kádár apánk idején abbamaradtak a dolgok. S erről többet nem is érdemes, arról azonban igen, hogy ráadásként még Minszkbe is készül újra. És büszke rá.

Ezzel kapcsolatban pedig azt látjuk, van annyira tuskó, hogy ugyan erről a látogatásról még senki nem szólt egy szót sem – pedig majd fognak, ez bizonyos -, mégis okát érezte Szijjártó és alkalmat talált arra, hogy az amerikai nagykövetnek beszóljon, aki pedig ezúttal nem is inzultálta a magyarokat. Mégis megkapta a magáét, egészen pontosan a külvárosi fiatalok stílusában azt üzente David Pressmannak, hogy „szokjon hozzá”. Delikát.

Már csak az hiányzott épp: pofád befogod, hogy kerek legyen a történet. Ugyanakkor az is biztos, ha megtörténik a nagy minszki utazás, akkor, mint már az elsőnél is, a világ civilizált fele nemtetszésének fog hangot adni, amire pedig majd kapnak a képükbe újra valami pökhendi dumát. Látszik, hogy mintha Szijjártó szarta volna a spanyolviaszkot, bennünket pedig nem először önt el a szekunder szégyen, ami amúgy majd túlél minket.

Azért mégpedig, mert mindazt az ocsmányságot, amit Szijjártó és a Fidesz külpolitika néven előad, ránk mutogatva teszi, fennen hangoztatva, hogy erre kapott felhatalmazást, holott rossebeket. Ez is egy aljas játék. Orbán apánk is boldog volt tegnap, a kezében lobogtatta az új nemzeti konzultáció papírját, hogy most hozta a nyomdából, és tudatva, hétfőn indul útjára az újabb gyönyör, ami a jelek szerint soha nem ér véget. Hogy lassan belefulladunk.

Viszont azt is tudjuk, teljesen mindegy, mi lesz az amúgy ellenőrizhetetlen konzultáció eredménye, hangoztatva aztán az következik, hogy a magyarok – mondjuk – nyolcvan százaléka helyesli, amit a Fidesz művel, azaz, bármely bírálat a nemzet, sőt, egyenesen Feri bátyám elleni támadás, aki amúgy nem tud semmiről, mert éppen a kocsmában dülleszkedik. De a nevében kérik ki az „inzultációt”. Tehát jobb, ha lehajtott fejjel lépjük át a határt.

Mindenki tudja ugyan, de mégis újólag rá kell mutatnunk, milyen mérhetetlen károkat okoznak ezek az országnak kívül és belül is. Lerohasztják és kifosztják, ugyanakkor azt a képet alakítják ki róla, s így rólunk is, mintha olyanok volnánk, mint ők. Momentán pedig erre semmilyen orvosság nincsen. Egy van, ami azonban iszonyú nehéz, elzavarni őket a hatalomból, hogy bejöhessen a fény az országba, amit már nagyon régen kizártak onnan.