A külügyminiszter horizontja

Szombaton veszített a DVSC futballcsapata. Hazai pályán kaptak egy ötöst, amitől a „B” közép agya kollektíven elborult. Ennek lett aztán a folyománya, hogy a szurkolók levetették a játékosokkal a mezüket (hogy nem méltók rá), köztük Dzsudzsák Balázsét is. Furán nézett ki a külügyminiszter nagy barátja Lamborghini, mez és Szijjártó nélkül, ahogyan a tájékozatlan népek szerint kis női topot viselt a mez alatt, ami most kiderült.

Az összes többi debreceni láblabdás is ilyenben volt egyébként, de ez a kis top nem egyéb, mint egy mérőeszköz a gladiátorok testén, amely egy számítógépre küldi az adatokat. Maga a kép azonban, ami elterjedt a neten, nem is emiatt volt érdekes, hanem, mert a magyar futball elvetélt üdvöskéje olyan elesett volta rajta, hogy tényleg majdnem meg is sajnálta az ember. Szijjártó árnyéka azonban ezt megakadályozta.

Azonban kiderült, hogy a külügyes azért nem sietett személyesen kebelbarátja segítségére, mert éppen egy másik, hasonszőrű, vagy még rosszabb cimborájával ebédelt. A jövőre nézvést feltesszük, hogy a „B” közép vezetőjét majd berendelik a külügybe, és a probléma meg lesz oldva. Dzsudzsák karrierje ott tört ketté egyébként, mert annak idején a nyugat helyett az orosz érdekeltségű Anzsi Mahacskala csapatát választotta tenger pénzért.

Szijjártó pedig szereti az Oroszországból jött embereket. Ami azért is érthető, mert ő maga is állandóan onnan jön, s amikor épp nincsen ott, akkor milyen jó is neki, mert, ha épp itthon van, sem kell nélkülözze Oroszország Anyácska vonzásait. Mostanság azonban, amióta a háború kitört és zajlik, minimum kérdőjeles az onnan érkezők pedigréje, vagy mint mostani esetünkben esetleg szellemi állapota, de vizsgálatok nélkül nem mondanánk diagnózist.

Megtették azt az UFO-k, illetve az abban utazó kis, szürke emberkék, amikor annak idején elvitték Georg Spöttlét, aki azóta hordozza magában ezt a lelki terhet. Azt nem tudjuk, előtte is olyan volt-e, mint jelenleg, de most nagyon, ám történetünkbe nem ezért került bele, hanem, mert Szijjártó „munkaebéden” fogadta őt most, a hét végén szintén, amíg szegény Dzsudzsák a mezlevétellel szenvedett magára hagyatva nagy cimborájától.

Ez a Spöttle tehát az UFO-k óta bizonytalan állagú manus, a pedigréje pedig mostanság orosz propagandától terhes. Ő volt az – illetve jelenleg sem más -, akit az orosz védelmi minisztérium utaztatott Donbászba, Csecsenföldre, s e látogatások közös nevezője az volt, hogy hősünk onnan hamisítatlan orosz propagandát, ennek megfelelően méretes hazugságokat közvetített, ami aztán ki is derült. De ez a hírhamisítások országában nem olyan nagy vétek.

Nekik – jegyezzük meg gyorsan. S innentől már föl sem tesszük a kérdést, mit keres ez az ember a mi külügyminiszterünknél, főleg, mint tényező és komolyan veendő organizmus. Pedig ez történt, mert, mint olvashattuk Spöttle elvtárstól a Facebookon: „Munkaebéden Szijjártó Péter miniszter úrral. Volt témánk bőven az orosz-ukrán konfliktuson keresztül a Közel-Keletig…” A mellékelt képen pedig mind a ketten nagyon boldogok. Ők tudják.

Ugyanakkor Spöttle innentől kezdve nem is érdekes egyáltalán, mert terhelt emberekkel foglalkozni fölösleges. Hanem a Szijjártó, akinek eddig Dzsudzsákig és mellékesen Kis Grofóig terjedt a baráti horizontja, de mit is várna az ember mást egy futsalostól. Ez azonban mégis egy csöppet komolyabbnak tűnik, bár nagy valószínűséggel egyáltalán nem az. Szijjártó ezt az esélyét már rég eljátszotta, most csak egy lapáttal rátett.

Főleg, hogy ő maga is posztolt a Spöttlével elköltött munkaebédről, mégpedig ezt: „A világ mára nagyon bonyolult hellyé vált, megvitattuk ki hogyan látja…” – Valószínűleg több kérdésünk egyáltalán nincsen. Csak ide tesszük még, amit ez a Spöttle annak idején vallott az UFO-kkal való kapcsolatáról: „Éjszakánként a szolgálati fegyveremmel ültem az ágyamon, ha a szürke lények újra feltűnnének nálam”. Édes sztori, és egyszersmind lehangoló.

Történetünk azonban még inkább. Szijjártóról már sok mindent elmondtunk, rengeteg aljasságát megmutattuk, ez a mostani sztori azonban teljessé teszi a képet, ami eddig sem volt valami túlzottan vidám. Ez a munkaebéd azonban mindennek az alja. Ha úgy tetszik morálisan, intellektuálisan bekövetkezett mélypont, igaz, tudjuk, a fiúk képesek minden mélységnél még lejjebb süllyedni. Bár innen elég nehéz lesz, de Isten segedelmével csak sikerül ez is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “A külügyminiszter horizontja
  1. polyvitaplex szerint:

    Az „Éjszakánként a szolgálati fegyveremmel ültem az ágyamon…” mondatban van egy betűhiba: nem az ágyamon, hanem az agyamon.

  2. Ultron szerint:

    Munkaebéd…érdekes megfogalmazása annak, hogy meló helyett adófizetői pénzből zabál valami luxushelyen két elmebajos.
    Amúgy biztos jól megvitatták a semmit. Esetleg két gundel között megalakították a Szürke Lények Szuverenitása minisztériumot, aminek már meg is van a vezetője. Pedig Pataky is tepert érte erősen…

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Jó ez az „elvitték az UFO-k, aztán amikor visszahozták fideszes lett”. 😀
    Pataki, Feró, Reviczki, Szamóca, és még ki tudja hány levitézlett csepűrágó…

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Tudod ezek sokkal nagyobb spilerek ennél meg a Gundelnál..
    Szerintem meg csak simán megbeszélték a Ruszkiba, Tadzsikba, Kipcsakokhoz kilopott lóvé sorsát. Esetleg pár mondat még Dubairól, a Csádi gyémánt árfolyamról, meg a Gazsi vitézről.. 🤣🤣🙃

    Kit néznek ezek hülyének ?? 😜

  5. Ficzek53 szerint:

    Már nagyon régóta mondom, hogy a Georg Spöttle a németek szégyene!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum