Ha eljő Donald Trump

Mint a gyerekek a Jézuskát decemberben, úgy várja Orbán Trump eljövetelét, amitől viszont nem tudjuk – tán még ő maga sem – mit remél. Miben bízik a nagy magyar hatalomtechnikus, ami ettől neki jobb lesz, mert az előrejelzések és elemzések szerint az országnak egyáltalán nem lesz az. Viszont ránézve a magyar külpolitika helyzetére, arra az állapotra, amibe lavírozták magukat, a csodavárás mégis érthető, mert más jószerivel Orbánnak már nem maradt.

Pedig milyen nagy remények voltak még a tavasszal, az uniós választások előtt, amikor egyetlenünk mélyen meg volt győződve arról, hogy kis, európai fasiszta cimboráival beveszik Brüsszelt, s akkor szüret. Nem jött össze, helyette maradt a megvetett és elszigetelt patrióta frakció, pedig mi pénzt ölt abba is, támogatva spanyol hasonszőrű kollégáit, Le Pent, meg még ki tudja ki mindenkit nem a mi pénzünkön. Mára kiderült, semmire sem ment vele.

Így az is világossá vált, hogy semmi egyéb nem maradt, amitől a renoméja jobbra fordulását várja vagy remélheti, mint, ha Trump cimborája győz. Ez azonban olyan, mint a kutya vacsorája, amelyről tudjuk, hogy bizonytalan, sőt, a helyzetet bonyolítja, ha Orbán nagy álma megvalósulna a tengeren túl, elemzők szerint nagyon rossz volna Európa – s benne kies hazánk – gazdaságának, amely már amúgy is rég nem látott ramaty állapotban van.

Nincs mit tagadni azon, hogy Magyarország ma már az aksigyáraival, a hitelekkel pénzügyileg és a gazdaság nagy szeletében is kínai gyarmat, a szalmahajú Trump pedig épp a kínai gazdaság túlhatalma ellen vezetne be a legutóbbi tudósítások szerint egyenesen hatvan százalékos védővámot a kínai termékekre. Így a legkevesebb, amit mondhatunk, hogy Orbán az ő győzelmével két szék között a pad alá esne, ha nincsen ott már most is.

Azt sem tudjuk, ilyen körülmények között miért jelentette be azt is, hogy abban a pillanatban, amikor a félőrült amerikai cimborája győz, ő a fiókból előhúz egy „békeköltségvetést”, amitől egycsapásra heppi lesz minden idehaza. De megszokhattuk, egyáltalán nem kell foglalkoznunk azzal, miket beszél, hanem azt kell figyelnünk, amit tesz. Trump eljövetelére várva semleges gazdaságot ígért, ami csak akkor volna megvalósítható, ha nem lennénk az Unió tagja.

Sem a NATO-é. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk, és az a szerencsénk, hogy emiatt nem is lehet semleges gazdaságpolitikát folytatni, ami az ország végét, vagy még nagyobb gyarmatosítását jelentené. Ehhez amúgy a szalmahajúnak semmi köze, ha van, akkor annyi, amit fentebb vázoltunk. Ebből is látszik, hogy Orbánnak és a kormányának halovány gőze sincs arról, hogyan hozzák helyre, amit elcsesztek, ha egyáltalán van ilyen szándékuk.

Marad ehelyett ez a mitikus Trump-várás, ami abból indult ki, hogy a győzelme után pár másodperccel véget ér a háború, és akkor haligali, ami tereléssel az a cél, hogy ne kelljen bevallani, a háborútól függetlenül süllyedt az ország szekere valami kilátástalan posványba. Semmi garancia nincs a békére Trumppal, és a fentiek miatt arra sem, hogy a magyar gazdaság elindulna valahová is a jelenlegi zuhanórepülésből. Viszont álmodozni jó.

De mit tesz a Fidesz, ha amúgy teljesen tehetetlen? Nemzeti konzultál. Éppen ezért, mint tegnap kiderült, erről a bizonytalan állagú semleges gazdaságpolitikáról terveznek újabb levelezést, amiben az a legszebb, hogy nagy valószínűséggel ők maguk sem tudják, mit takar ez az Orbán által kreált fogalom, viszont minden körülmények között végrehajtják, ha Rózsika néni a sparhelt mellől áldását adja rá. Ilyen blődséget még nem látott a történelem.

Viszont most sem fog, ebben teljesen biztosak lehetünk. Ez a konzultáció sem lesz egyéb, mint az összes többi eddig, azaz, terelés, etetés és pénzosztás a cimboráknak. Ami közben, s amitől teljesen függetlenül szélsebesen száguldunk a szakadék felé Trump eljövetelében bízva, s éppen ezért kell föltennünk a miért teljesen egyszerű kérdését, mert, hogy a magyar családoknak – hogy populisták legyünk – ettől egyáltalán nem lesz jobb.

Sőt, egyre rosszabb lesz, ami azonban a történetben nem játszik szerepet egyáltalán. Akkor mi lehet a mozgatórugó vajon. Ez a nagy kérdés, a válasz pedig Trump kampányszerepléseiben rejlik, s anélkül, hogy részleteznénk, arra kell jutnunk a szalmahajú delirálásaiból, hogy győzelmével minden bizonnyal a káosz jönne el. Olyan zavaros korszak, amiben Orbán aztán újra teljes boldogsággal lubickolhat, mert a trutymó az ő igazi terepe.

A zavaros, amiben lehet még jobban kavarni, függetlenül attól, hogy az ország belegebed, de újra el lehetne bábozni az „Orbán mint világpolitikai tényező” című előadást, ami azonban már eddig is rohadt unalmas, mi több, meglehetősen káros volt. Kicsire, országra viszont ezek nem adnak, azt is mondhatnánk, hogy utánuk az özönvíz, csak rossz azt nézni, ahogyan a szemünk előtt züllesztik le az hazánkat Orbán kétes nimbusza miatt.

Ha akadna a Fideszben normális ember, mint ahogyan nincsen, akkor szélsebesen véget vetnének ennek a pokoljárásnak. A pénz azonban nagyobb hatalom a józan észnél és a morálnál, így azt kell megállapítanunk, remény sincs arra, hogy kiszabaduljunk egy narcisztikus, pszichopata hatalomőrült fogáságából, pedig olyan egyszerű lenne. Mégsem megy. Jön hát a végromlás, viszont ütemes tapsra és trombitaszóra. Jó lesz nekünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Ha eljő Donald Trump
  1. tanyi szerint:

    Az egyértelmű ha nem trump győz akkor a mi magyarokat és orbánti szuverenitást támadják. (NEMECSEK ERNŐ megérdemli a nagybetűs nevet) ezek még nevet sem érdemelnének.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Én egyre jobban meg vagyok győződve, hogy a fidesz szavók jó része egyszerűen gyáva. Gyáva tükörbe nézni, és azt mondani: látod Mari/Józsi megint becsaptak, és kiraboltak, Te meg csak tapsoltál nekik, ahogy mindig is szoktál.
    Bizony, kell hozzá erő, mert sokkal egyszerűbb tovább menni leming módra a lejtőn lefelé , mint megfordulni az emelkedőnek. Tudom mert úgy 10 éve megcsináltam..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum