Szijjártó és a RIA Novoszty

Kamala Harris, aki jó eséllyel (de minimum ötven százalék) az Egyesült Államok következő elnöke lesz, az ott zajló kampányban interjút adott, amelyben a magyar miniszterelnököt elhelyezte a történelem egy polcára. Ezt a helyet bízvást nevezhetjük szemétdombnak, de Harris voltaképp semmi újdonságot nem mondott, csak azt, amit az Európai Parlementben is a magyar kedves vezető képibe dörgöltek.

Ez erőteljes visításokat és rángásokat váltott ki a magyar kormányzó erőkből és magából miniszterelnök urunkból is, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy mint az amerikai elnökjelölt is megmutatta, az emberi faj rosszabbik típusához sorolnak minket. Olyan egyedek közé, mint akik ártanak szűkebb és tágabb környezetüknek is, s mint akik kapcsán az lenne a kívánatos, ha eltakarítanák őket. Hogy söprűvel vagy mással az mindegy.

Harris tökös lány, nem sokat lacafacázott, nem beszélt rébuszokban és a píszí terhe alatt, egyenesen azt nyilatkozta abban az interjúban, hogy Donald Trump olyan államfőkkel keresi a kapcsolatokat, mint Orbán Viktor, Hszi Csin-ping kínai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor, ezek a vezetők pedig mind „diktátorok, autokraták és olyan emberek, akiket joggal lehet gyilkosnak nevezni”. Az ilyesmi bír fájni és szájnyalogatást okozni.

Reagálni is illik rá a diplomáciában, főleg, ha az ember valami rongyos cafatot meg akar őrizni a méltóságából és abból az illúzióból, hogy nem oda tartozik, mint amit a szemétdomb metaforával jellemeztünk. Viszont Kamala Harrist nem lehet megfogni, Szijjártó nem rendelheti be, sőt, az amerikai nagykövetet sem hívhatja meg egy kis ordításra, mert elnökjelölt lévén ez nem tekinthető hivatalos álláspontnak.

Majd a novemberi választás után, ha úgy alakulnak a dolgok, bár a mostani amerikai adminisztráció sem gondolkodik másként, csak nem fogalmaznak ilyen karcosan. Ők most úgy fejezik ki – mint az Unió is – nemtetszésüket, hogy sztaniolba csomagolva arról mesélnek, nem szerencsés, hogy Orbán oly közel került Putyinhoz, mert olybá tűnik, mindenhol az ő érdekeit képviseli, nem az Unióét, de még csak Magyarországét sem.

Ennél lájtosabban erről beszélni nem lehet. Viszont a vádakat látványosabban igazolni sem, amikor Orbán Strasbourgban történt tetemre hívása után, s az ott elhangzottakat mintegy igazolva Szijjártó legott Moszkvába röpült. Már tizenegyedszer a háború kitörése óta, jegyezték meg azok, akik ezt számon tartják (EU), s joggal nem tetszik nekik. Mai mesénk szempontjából azonban nem is ez az érdekes igazán, hanem ami ekkor vagy ezután történt.

Kamal Harris jogos bírálatát ugyanis nem a külügy, sem a kormány, sem a magyar hírbigyó (MTI) csatornáin keresztül cáfolta vagy ordított miatta Szijjártó, hanem az orosz állami hírügynökség, a RIA Novoszty tette közzé a szokásos magyar lamentálásba ágyazott ordítást, ami azért így ebben a formában tényleg delikát. A RIA Novoszty szidja Harrist Szijjártó szájával, és még így is tagadni próbálják, hogy Putyin seggéből üzengetnek a világnak.

Csak ezzel egycsapásra igazolódik minden vád, de ezek szerint Szijjártónak még annyi esze sincs, hogy ezt fölfogja, vagy pedig valakik kényszerítik erre. Vagy az oroszok, vagy Orbán, de a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Meglehetős diplomáciai bakinak lenne nevezhető ez a ránk nézve szerencsétlen eset, ha Szijjártó kapcsán egyáltalán diplomáciáról beszélni lehet, de az a tapasztalat, nem igazán. Vagy egyáltalán nem. Lehet választani.

Hogy aztán mit mondott az oroszoknak, és rajtuk keresztül a nagyvilágnak, illetve ebben az esetben Harrisnak, az már másodlagos, de a tényszerűség kedvéért azért megmutatjuk, mert nem tanulságok nélkül való: „Először is, ez egy botrány. Botrány így beszélni a miniszterelnökről. Elfogadhatatlan. A tisztelet teljes hiányát mutatja nemcsak a miniszterelnök, de a magyar emberek felé is”. – Ezt már rogyásig ismerjük, nem is forszíroznánk többet.

Mármint, ahogyan a magyar emberek nevében csinálják a gazságaikat, tehát, én nyájasom, te vagy a Fidesz leple, veled takarózva teszik, amit tesznek, azaz, akár ki is kérheted magadnak, ha már eleged van belőle, de nagyon.  Ám Szijjártó még előhúzta az aduászt is: „Ha tetszik, ha nem, a realitás az, hogy hazánk biztonságos és kedvező áron történő földgázellátása nem lehetséges az Oroszországgal való együttműködés nélkül”.

Nos, ezt aztán az amerikai nagykövet tette helyre, miszerint „a profit, és nem a béke érdekében” ragaszkodik Szijjártó az orosz olajhoz és gázhoz, ami elég súlyos vád. David Pressman azonban már behívható volna emiatt a külügybe, feltéve, ha Szijjártó egyáltalán hazatér Moszkvából, s nem nyit ott egy kis irodát, mint Putyin EU-s és magyarországi gauleitere, mert mindezek után már csak tényleg ez van hátra.

Kellene ide, mint minden jó színmű (vagy más irodalmi alkotás) végére egy kis feloldozó katarzis, ami azonban egyáltalán nincs, sőt, nem is várható. Az igen, hogy erre az oroszokkal üzengetésre valami reakció érkezik a világ boldogabbik részéből, ám lehet, ők is úgy vannak vele, hogy már csak legyintenek, mint olyan ügyre, ami végleg elveszett. Velünk együtt, ezt azért tegyük hozzá, hogy ne sok mindenben reménykedjünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Szijjártó és a RIA Novoszty
  1. polyvitaplex szerint:

    Csak úgy lehetne véget vetni ennek a diplomáciai gubancnak, ha a békepárti Orbán Viktor lenne az amerikai elnök. Ez nemcsak soha nem látott világgazdasági fellendülést eredményezne, meg tartós világbékét, globális rezsicsökkentést, budapesti olimpiát stb., hanem Szijjártónak sem kellene Moszkvába szaladgálnia. Szaladgáljanak az oroszok őhozzá.

    • Ultron szerint:

      Én egy sokkal egyszerűbb megoldást is tudnék javasolni a problémára, amivel megkímélhetnénk az USA-t (és a világot) a végtelen kellemetlenségektől.
      Kell hozzá pár erős kötél és ugyanennyi masszív lámpavas. Az újjongó tömeg meg jön magától.

  2. Coolman szerint:

    Ez remek ötlet. Csak hát vannak olyan országok, amelyekben sokan nem szeretik Amerikát (USA). Mit szólnál egy olyan pozícióhoz, hogy VILÁGELNÖK? Az lenne aztán a világbéke záloga, no meg minden többié. 🙂

    Egyébként meg kikérem magamnak, hogy bármelyik szaralak az én nevemben beszéljen.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nekem meg csak eszembe jutoott az a 35 év elötti egyetemista társasag október 23.-án a Kossuth téren .
    Érdekes, hogy senki nem beszél róla, hogy mmennyire kínosan ügyelnek , hogy elfelejtsük . Szűrös, Németh, Horn, Pozsgay és a többiek nem is létezetztek, csak a kollegistak harcoltak.. Röhej, idióta történelemhamisító hazug náci banda.
    Persze ahol az állam nevéből ki lehetett törölni a köztársaságot, ott mit várjon az ember ??
    Szóval én ezen a Szijártó ügyön már meg se lepődök.

  4. hj szerint:

    Mindig elgondolkodtat, amikor Szijjártó és Orbán a tiszteletet vagy annak hiányát emlegeti. De persze nem az erkölcsi ütközés okán, mert az már rég közhely, hanem pszichológiai szempontból. Eleve meglep a saját környezetemben is, ha valaki az általa másoktól kapott tiszteletre mint pozitívumra hivatkozik, mert egyrészt annyira ridegen hivatalos jellegű kifejezésnek érzem, másrészt a valódi pozitívumok helyetti, végső érvként bedobott szánalmas önigazolásnak gondolom. Ám ahogy Orbán és Szijjártó refrénszerűen követelik a nekik – ja nem, hanem Magyarországnak és a magyar embereknek – járó tiszteletet… Pont mint egy leghülyébb ovis a középső csoportban, aki azt akarja, hogy minden nap csakis ő játszhasson a legnagyobb kerekű kisautóval. (Jut eszembe kedves Rezeda, hiányzik a dömperes kedvencem…)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum