Fel, Brüsszelre!

Az olaszországi Pontidában gyűltek össze Matteo Salvini feltétlen hívei, élükön Orbán Viktorral. Elsősorban azért, hogy az olasz elleni büntetőeljárás miatt tiltakozzanak, ami azért zajlik, mert még belügyminiszterként akadályozta meg a menekültek hajójának kikötését. Ez a Pontidában megjelentek szemében hőstett, mások szerint embertelen eljárás, a per folyik, a jobboldal (szélső, fasiszta) pedig tiltakozik. Ahol ilyesmik történnek, ott Orbánnak ott kell lenni, de ezen kívül is látszik, hogy valami különös vonzalmat érez a köztörvényesek iránt.

Lehetne itt sorolni a neveket, ki mindenkivel parolázott, akit már elítéltek, vagy ezután fognak, az ő szemében azonban mindig ideológiai olvasata van a dolgoknak, mint kies hazánkban is. Minket (Orbánt) azért büntetnek, mert embertelen volt a menekültekkel. Szerinte ez honvédelem és szabadságharc, s e kettő mezsgyéjén történnek aztán egészen különös dolgok, amelyek nyomán ma már nehezen eldönthető, hogy a magyar miniszterelnök röhejes, vagy nagyon veszélyes jobboldali szarkavaró alak. Gusztus kérdése.

Mielőtt azonban a pontidai hősökről mesélnénk, mintegy in medias res vágunk a dolgok közepibe, helyére téve mintegy a dolgokat, ahogy felrémlik előttünk a hős Svejk alakja. Mint emlékezhetünk, ő a téboly kitörése előtt, elébe menve a történéseknek, Müllernével utaztatta magát a tolókocsijában, s közben a mankósbotjával hadonászva ordibálta, hogy „fel Belgrádra”. Valami ilyesmit adott elő Orbán is a taljánoknak, illetve mutat be rendszeresen mind az összes széljobbos cimboráinak szerte a világon, mert odakint elvetemültebb, mint idehaza.

Ha lehet egyáltalán különbséget tenni a pörformanszok között. Továbbá úgy is működik ő immár tizenöt hosszú éve, mint a „Jöttünk, láttunk, visszamennénk” című filmalkotás egyik főhőse, a nemes Godefroy de Montmirail herceg, aki családjának idióta jelmondata, hogy „Harcra fel, győzni kell”. Sőt, ebben a filmben ő is szembetalálkozik az istentelen jövőben a szaracénokkal, és már helyben is vagyunk. Nem árt e két szemüvegen keresztül szemlélni jó Orbán Viktorunk agyamenéseit, s innen nézve tényleg röhejes a manus.

Fel, Brüsszelre, ez az ő kiáltása, ahogyan most Pontidában is, ahol egyeneset hadjáratot vizionált, amelyben ő kéz a kézben Salvinivel fogja tenni a következőket: “Nincs megállás. A küzdelem végén megfordul majd Párizs, visszavesszük Varsót és Európa legnagyobb politikai ereje leszünk. Akkor kézbe vesszük a brüsszeli politikát, és újra naggyá, erőssé, biztonságossá, gazdaggá és szabaddá tesszük Európát”. Ezt mondta a mi jó Orbánunk üdvrivalgások közepette, csak arra kell ügyelnie, hogy az olaszt addig ne dugják rács mögé.

Ahogyan annak idején leesett állal, s ajkainkon méretes vigyorral néztük Montmiral herceg kalandjait, valahogyan így vagyunk már Orbánnal is azzal a különbséggel, az egy film, ez pediglen a valóság. Ez azonban annyira abszurd vagy groteszk, hogy nevetésünk olykor sírásba vált át, jobb esetben együtt tesszük a kettőt, de könnyebb ettől nem lesz nekünk egyáltalán. Tovább megyünk azonban, mint ahogyan doktorminiszter urunk is kikerekítette a meséjét az olaszoknak, azzal bíztatva őket, hogy kövessék a példáját.

Amúgy egyébként héroszi magasságokba is emelte önnön alakját, aki olyat tud, mint a világon más senki, azaz, le tudja győzni a mitikus baloldalt, s ki is emelte: “mi már ötször legyőztük őket”. Azt várhattuk volna, hogy az olaszok, mint Brian követői fölsóhajtanak, „taníts minket mester”, de ez nem történt meg, pedig még azt is hozzá fűzte: “Sohasem adjuk meg magunkat, sohasem adjuk fel a szabadságunkat, és sohasem engedjük át az országunkat idegeneknek”. Itt, ezen a részen hangosan felsírt Orbán Balázs, de ez nem hallatszott el Pontidáig.

Akadt még megjegyzendő és felidézendő mondat – mert gondolatnak nehezen nevezhető -, miszerint: „Nem engedjük, hogy viccet csináljanak a házasságból, nem engedjük, hogy bohócot csináljanak a családjukat szerető emberekből”, majd újólag ígéretet tett arra, hogy „migránsokat” fog utaztatni Brüsszelbe. Mindebből is kitetszik az a sajátos katyvasz, ami amúgy jellemző egyetlenünk agyára, ahogyan gomolyognak benne a dolgok, és szivárognak ki a száján keresztül. Ezt azonban elég szomorú nekünk látni.

Azért mégpedig, mert hiába látszik világosan és egyértelműen, hogy ennek az alaknak most már tényleg elment az esze, ha a moszatok emiatt bálványozzák, sőt, még az ellenfelei is politikai zseninek tartják, aki az ilyen színjátékokkal viszi győzelemre önmagát. Tény, hogy nyer, sőt ötször nyert, mert ebben éppen nem hazudott, ami azonban nem az ő érdeme, hanem a mi gyalázatunk, akik engedtük és engedjük neki mindezt, mert a Gyurcsány, most meg a Magyar a fanyalgás oka. Csak közben eltelik az élet, Orbán meg él és virul.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Fel, Brüsszelre!
  1. Yeti szerint:

    A mienk nevezet elüle! Az volt régen, amikor még hihettem a mi szóban.
    Hogyan kell nem engedni? Ha egyszer,ötször gombákok kikövetelik maguknak a megváltójukat?
    Igenis alkalmatlanok ezek a megváltójelöltek annak a rendszerváltoztatásnak a végrehajtására, vezetésére amit szeretnék.
    Pláne, hogy leginkább csak kósza szövegeket eregetnek csalogatásképpen aztán az első adandó alkalommal pont telibe is szarják az előző dumájukat.

  2. tanyi szerint:

    Nem adjuk meg magunkat a nyugati demokratikus Brüsszelnek. De viszont a keleti komcsiknál már elmúlik a harci kedv sőt tárt kapuval fehér zászlóvar várja mi magyar utcai harcos vezérük dél Korea,Kína, Orosz harcos társait.

  3. Ultron szerint:

    Ha már említésre került ama bizonyos francia filmremek, nekem sokkal inkább a Ganéhordó Proszper figurája ugrik be erről a trottyos idiótáról. Ő az a sehonnai, szutykos gnóm, aki – nomen est omen – a ganajt hordja. Ennyi az élete. És ennyi a szerepe az univerzumban O1G-nek is, azzal a toldással, hogy itt ő maga is egy halom gané. Hordja, viszi őganéságát mindenfelé a világban, és ontja magából a fekáliát az arra fogékony döglegyek elé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum