A tolvaj rohamosztagos

Ha nem tudnák, kire gondolt az ember a címben, amit adott a dolgozatának, megértenénk, mert nem lenne egyszerű ilyen alanyt találni. Lop is, meg katonák élin csattog, de megkönnyítjük a ráismerést, hogy Magyar Péterről volna szó. Igaz, más összetételekkel is operálhattunk volna, ahogyan a tegnapi tévészékház előtti tüntetés hellyel-közzel megjelent a közmédiában, de talán ez e legjellemzőbb, hogy mivel etetik a moszatokat.

Mint kitetszik, az eposzi gombát lecseréltük, mert a fideszista birkatömeget eleddig ekként aposztrofáltuk, ám többen jelezték, hogy a gombának most van a szezonja, ők pedig szépek, kedvesek, s amelyik nem öl meg, az finom is. Ezért – így az intés, amit kaptunk – ne gombázzuk le a bávatagokat. Jól van, megteszi a moszat is, velünk lehet beszélni, s ha ez sem felelne meg, kiegyezhetünk akár zúzmóban is, a lényegen ez mit sem változtat.

No de, ide nekünk a közmédiát, amely ellen Magyar Péter és meghívott vendégei azért tüntettek összefoglaló szóval, mert hazudik, bővebben, mert fideszes és orosz propagandát tol, így legfőképpen nem felel meg törvényileg annak, ami az előírt feladata volna. Tüntetni ellene, követeléseket megfogalmazni tehát nemcsak indokolt, hanem hazafias kötelesség is, sőt, még az is az volna, ha a felindult tömeg elfoglalná az épületet, egyebek.

Lásd korábban Landerer és az ő nyomdája, mint a média és a háborgó tömeg, az elnyomás és a forradalom, a cenzúra és a sajtó szabadsága közti korrelációkat, de nem március 15-öt vagyunk itt ma ünnepelni, hanem a tegnapi tüntetésről elmélkedni, másképpen szólva temetni jöttünk Cézárt, nem dicsérni. De lássuk be, ez rohadt nehéz föladat fizikailag és szellemileg is. A közmédia épülete ugyanis egy erődítmény, szelleme pedig aljas.

Ha például Magyar Péternek tankja lett volna, mint a 2006-os csőcseléknek, akik aztán az összes Túró Rudit is elvitték a tévé akkori székházából, akkor sem mentek volna semmire, mert ez az épület a golyóálló üvegjeivel, a beléptető zsilipjeivel egy háborúnak is ellenálló monolit tömb, nem véletlenül van hozzá Orbán sajtósának beléptető kártyája, hogy számára a behatolást egyszerűvé tegye. Ő tehát kivételezett helyzetben van.

Más azonban nem annyira. Sőt, Magyar és meghívott vendégei is tisztában voltak a fölemlített fizikai akadályokkal, tankjuk sem volt, éppen ezért lőttek ki Orbán propaganda Maginot-vonalára nemzeti színű konfettiket, s ahogyan a papírdarabkák szállongtak az őszi langy levegőégen, úgy jött létre a közmédia újabb hazugsága, amivel a moszatokat (gusztus szerint zuzmó) táplálták 2024 elcseszett októberének elején.

Majd alább és az elkövetkezőkben mondunk pár szót a történésekről, amiket annak fényében kell szemlélnünk, mit is várunk egy olyan hírintézménytől, amelynek vezetője dokumentáltan és papírokkal igazoltan hírhamisító. Azaz, nem mond igazat, s mind az összes beosztottja és alkalmazottja is erre van trenírozva, a hazugságtól úgy csorog a nyáluk, mint Pavlov kutyáinak a csengő hangjától, velük ellentétben azonban ezeknek a szája még habzik is.

És most, hogy elmeséltük az egész nyomorult életünket, ennek kajla fényében tekintsük át, miket delirált a közmédia a tegnapi tüntetés kapcsán, amitől garantáltan nem lesz jó kedvünk, de voltaképp efféle igényeink nekünk már nagyon régóta nincsenek. Úgy másfél évtizede fagyott a mosoly az arcunkra, ilyen megmerevedett arcélű organizmusok vagyunk, s így is maradunk, amíg a regnáló hatalom el nem takarodik. Ez azonban még odébb van.

Nos tehát, Buddhában testvéreim, a köztelevízió beszámolt a tüntetésről, s e közlésben tudottan várhatóan nem volt sok köszönet, mert az alaphangját azzal adták meg, hogy “baltákkal, csákánnyal támadnák meg az MTVA-székházát Magyar Péter szélsőségesei”, „Magyar Péter rohamosztag felépítésével bízott meg valakit”, „a közmédia feletti politikai felügyeletet is visszaállítaná”. Delikát, amikor mindeközben Orbán monológjaira gondolunk.

De nem is ez az érdekes igazán, hanem a balta, a csákány meg a rohamosztag, ami a moszatokban (zuzmó) azt a képzetet kelti, hogy bő gatyás útszéli horda fenyegeti a szent székházat, annak makulátlan zsoldosait, s ekkor sóhajt fel Mari néni a sparhelt mellett, énédesjóistenem, hová jutott ez a világ, esetleg, mi lesz velünk nagymama. Illetve még az jut az eszünkbe, mi lenne, mi történhetne, ha tényleg le akarná rohanni őket a tömeg.

Ha átjutva a védvonalakon tényleg a talpára állana végre, hogy ki menekülne és merre, ki tenné fel a kezét, hogy csak parancsot teljesített, de előtte az volna a leginkább érdekes, hogy a most is túlzóan nagy számban jelen lévő rendőrök gumilövedékkel mennének szemre, mint a legendáriumban, vagy pediglen élessel szívre, illetve fejre, hogy az elégedetlen tömeg meg ne sántuljon. Ez lesz a jövő igazi zenéje, és nem lesz egy Örömóda.