Kerek egymillió

„Ha magasabb a bér, akkor könnyebben ki lehet fizetni még a magas árakat is. Én ezt tudom segíteni. Én nem tudom megígérni, hogy az árakat leszorítom vissza a földre, mert az tönkreteszi a gazdaságot.” – Ha nem tudná, ki mesélte ezt nekünk, az előadásmódból akkor is sejthetné, hogy egyetlen doktorminiszter urunknak ment ismét az agya. S mivelhogy péntek volt tegnap, persze, hogy a Kossuthon.

Hogy foglalkozunk az interjúnak álcázott monológgal, annak az az oka, hogy az elmúlt napokban többnyire a NER erkölcsi vonatkozásaival, helyével Európában és a világban, mintegy ideológiai jellegzetességeivel törődtünk leginkább. Pedig azt nem lehet megenni, míg a farhátat meg igen, így ez a szeánsz a gombák gyomrának szólt leginkább, ne aggódjanak, majd egyszer a jövőben kolbászból lesz a kerítés is.

Csak ki kell bírni addig száraz zsömlén és cikórián. Fölfedeztük azonban és egyébként Marquez mester alapigazságát megint az idő sajátos természetéről, aki felfedezte, hogy ez nem szubjektív jellegű, s ennek megfelelően hol gyorsabban telik, hol pedig egy helyben tapod, hanem sokkal inkább körben forog. Mindezt pedig az támasztja alá minálunk, akik pedig nem Macondo, hanem Magyarország lakói vagyunk, hogy mintha ugyanazt hallanánk ötven éve.

Nagyjából ennyi ideje loholunk Ausztria után, ami az eltelt fél évszázad alatt valami mitikus, és szinte elérhetetlen céllá vált, üldöztük őt Kádár apánk idejében, s mint kitetszik, azóta is. Azzal a módosulással – csak ezt épp senki nem vallja be -, hogy ugyan ma is a sógorokat emlegetjük utolérendő álomként, ám most már Bulgáriára gondolunk, ami viszont nem azt jelenti, hogy nekik lett annyival jobb, hanem nekünk sokkal rosszabb.

Ezek okozzák doktorminiszter urunk álmait is, amikor a stúdióban, a hangszigetelt falak között nekilát ígérni teljesen elfeledve hajdanvolt szavait. Mert mi emlékszünk rá, amikor személyesen ragadta üstökön az inflációt, birkózta le az ellent a földre, de mint nyitó idézetünkből kiderül, mára ezt a hős cselekedetet teljesen elfeledte, így ma már azt mondja, ezt nem teheti, képtelen „visszaszorítani az árakat a földre”. Tehát megkérdezzük, mi van.

Mi az anyánk nyavalyája történik itt, de be kell látnunk, csak a megszokott forgatókönyv az álmok színpadán, ezért jó doktorminiszter urunk a pénz romlása elleni héroszi küzdelmet feledve és feladva most legújabban azt garantálja, hogy akkor a fizetéseket fogja emelni. Valahogy úgy lehetett, hogy a hasára csapott, és a monológ egy másik fejezetében benyögte, hogy az átlagfizetés mindjárt egymillió lesz kereken.

Nem több és nem kevesebb. Ez egy olyan szám, amit a gombák könnyen megjegyeznek, ezt el is tudják képzelni, szemben az ellopott ezermilliárdokkal, mert arról vannak meggyőződve, hogy annyi pénz nincsen is, illetve nem ismerik a fogalmat magát, a megfoghatatlan milliárdot, mert leginkább deciben számolnak meg dekában, mint az ital és a parizer mérőmennyisége. Ezek kézzel fogható dolgok, aminek a felső határa a kerek egymillió.

És látják is magukat, miként doktorminiszter urunk a képen, ahogyan a markukban pörgetik a vastag bankóköteg darabjait, s ezen a ponton megfeledkeznek az átlagszámítás kétes és becsapós jellegéről. Arról, hogy nagyjából ez úgy jön ki most is, hogy a tűzhöz közel állók keresnek rohadt sokat, míg ő pedig alig, ennek ellenére a KSH most is olyan számokkal bombázza őket, amit a gyakorlatban el sem tudnak képzelni. Nemhogy megfogni.

Így van az, hogy jelenidőben a szerencsétlen gombák azt hiszik, amúgy mindenkire süt a nap, csak az ő egük felett van borulat, ám, ha jólneveltek és kellően odaadók, akkor elhatározzák, a jövőben még többet és még jobban dolgoznak, mint Bandi, a ló az Állatfarmban. De ő sem ment semmire ezzel, a gombák sem fognak, csak kaptak megint egy ígéretet a képükbe, hogy tudják, hová kell tenni az ikszet, nehogy visszajöjjön a Gyurcsány.

Igaz, most Magyar Péter képében. De amíg ettől rettegnek, elfelednek gondolkozni azon, doktorminiszter urunknak alig is van odahatása arra, hogy az aksigyárban több legyen a pénz, a sajátját viszont tudja emelni, s ahogyan látszik, nem is rest. Azaz, enkezével és a saját bőrével húzza fel az álombéli átlagot, hogy kijöjjön a soha nem tapasztalt végeredmény. Nem akarnánk jó doktorminiszter urunkat populizmussal vádolni, mert ez lassan annál is több.

Amúgy egyébként a józanabb mimagyarok megfejtették az egymilliós átlag elérésnek lehetséges tikát, elmondva azt, ez nagyon könnyen teljesíthető, ha az euró ezer forint lesz, ami elérése érdekében kormányunk már most is rengeteget tesz, így mindjárt kerekké válik a történet és igazzá. Nem lesz semmi látnivaló, és majd tetszünk oszolni. Egy kommentelő a hír alá írta a maga külön vágyait, hogy ő még ingyenkurvákat is szeretne. Megfontolandó.

Legalábbis a propaganda számára, amely népbutító eszköz másfél évtizede ezerrel pörög, s most a jelek szerint maga Orbán Viktor kapcsolta magasabb fokozatba. Mert abban biztosak lehetünk, most jön majd a házi médiában az, hogy ezt a képtelenséget addig szajkózzák, míg maguk is el nem hiszik, s velük együtt a törzsszavazó bázis is, akiknek eddig is mindegy volt, mi a valóság, mi a hazug és mi az igaz. Emberek, kezdődhet a mulatság meg a tánc.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Kerek egymillió
  1. Yeti szerint:

    Gondolom a nyugdíj ezzel egy időben pont szart sem fog érni.
    Esetleg nemsokára 360 lesz a kenyér is, csak most majd rubelben.
    Tegnap még 1,39 volt euroban, Rohoncon a Sparban.
    Meglepődtem, milyen sok magyar nyugdíjas volt ott, ahogyan tőle úgy száz méterre a Billában is. Valamint a dolgozók többsége is magyar.

  2. Ultron szerint:

    Emelgessen csak, aztán majd úgy járunk, mint anno szerencsétlen Románok: egymillió forintos bankókkal rohangászhatunk a tízmilliárdos kenyér után…
    De legalább a gombák is megtanulják az eddig elképzelhetetlen milliárdos matekot.

  3. Fáradt szerint:

    „Kedden, a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90 ezer pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 ezer pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 ezer pengőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135 ezer pengőbe, de a drágaság minden vonalon, minden terméknél ijesztő mértékeket öltött. S ha meg is veszi valaki ezt a 165 ezer pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180 ezer pengő, a fizetések nem emelkednek megfelelő arányban. 215 ezer pengőt csak az tud ma zsírért adni, aki feketézik. Mert a kisember számára ez a 238 ezer pengő bizony nagy pénz. 296 ezer pengőért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 ezer pengőt, amibe egy kiló zsír kerül, ugyancsak elfárad. Valamikor 470 ezer pengőért, vagyis egy kiló zsír áráért sarokházat lehetett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért, 540 ezer pengőért már csak háromnegyed kiló zsírt lehet kapni.

    Itt tenni kell valamit! A 768 ezer pengős zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 ezer pengőt adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül fél kiló zsír.”

    Tabi László/1945

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum