Autó, forint, Nagy Márton

Nagy Márton miniszter urunknak olyan a fogyasztóvédelem, a GVH, a NAV meg a többi furkósbot, mint a dagadt óvodásnak a vödör a homokozóban. Nélkülözhetetlen kellék, hogy érezze a hatalmat, meg, hogy zavartalanul tudjon játszódni. Jó miniszter urunk ahelyett, hogy tenné, ami a dolga, mostanság azzal tölti az idejét, hogy mindenre és mindenkire ráküldi a fent emlegetett hatóságokat, mert azt érzi, hogy valami nem komilfó, de nem látja be, hogy a baj vele van és a NER-rel. Látványosan handabandázik Orbán egyik kicsi ökle.

Nagy valószínűséggel mérik a közhangulatot, valahogyan úgy, mint a Svejkben a csendőrök, s ezek a mérések azt állapítják meg, hogy a lakosság hangulata mondjuk II/B, a forrongást netán meg kell szelepelni, hogy föl ne robbanjon a kukta. Így találja meg mostanság jó miniszter urunk a kereskedőket, és az általa sugallt világképből az bontakozik ki, hogy ők dolgozó népünk ellenségei, többnyire családnyúzó imperialisták, hogy az az ember kényszerképzete – ami viszont biztosan nem állja meg a helyét -, hogy Nagy et. olvasta a Hábi Szádit.

Füst Milánról volna szó, az „Ez mind én voltam egykor” című mesterműről, amelyben maga Hábi Szádi fejti ki a körülötte lévő kardkovács-filozófusoknak, gyermekkorában milyen nagyot kellett csalódnia a kereskedőkben. Eleinte – így Hábi Szádi – azt hitte, hogy a kalmárok csupa szívbéli jóságból látják el a népeket mindenféle földi jóval, s aztán mekkora kiábrándulást okozott neki az a ráismerés, hogy ezek az alakok ezért hasznot is szednek. Mintha így működnék Nagy et., pedig biztos, hogy nem olvasott Füst Milánt egyáltalán.

Sőt, még a Ryanair vezér által számára házi feladatul kiadott „Közgadaságtudomány hülyéknek” kötetet sem tanulmányozta nagy valószínűséggel, mert nem látszik, hogy ténykedése azidő óta változott volna valamit is. Illetve romlani látszik. Mert ki gondolta volna, hogy most éppen az autókereskedők a magyar családok életének megrontói, pedig megtudtuk, hogy igen, ezért rájuk küldte jó miniszter urunk a fogyasztóvédelmet, ha majd a Sparral végeztek. Ebben az egészben azonban a permanens családokra hivatkozás a leggyönyörűbb.

Ezek ezzel kelnek és fekszenek. Viszont a legszebb ebben a lehangoló históriában, hogy mindaközben, midőn Nagy et. ráuszította a szabadcsapatait most épp az autókereskedőkre, a forint bájosan benézett négyszáz fölé, ami azonban valóban semmi jót nem jelez az imádott és egyfolytában hivatkozott magyar családok számára. Mert ettől éhen bírnak dögleni, míg az autókereskedők szerződéseinek apróbetűs részeitől meg nem. Nagy et. aztán hiába csodálkozik, hogy nem fogyaszt a magyar proletár, és nem jön az ÁFA.

Sőt, bozontos szemöldjeivel hiába sugallja azt is, hogy a népség inkább megtakarít ahelyett, hogy ebédelne, ezek az álmok soha nem bizonyulnak igaznak. Helyette az viszont igen, hogy a forint szarrá menése épp az ő – és párttársai – elcseszett gazdaságpolitikája miatt történik, azaz, azon kellene változtatni a magyar családok védelme érdekében, és nem a kereskedőket nyektetni. Bár az utóbbi is inkább bevételi forrás a költségvetésnek, ha már másképpen nem megy. Így állnak össze a dolgok egy kerek egésszé az esős őszön.

No meg, úgy is, hogy nagy gonoszságunkban azt is tételezzük, hogy mivel a hiány úgy elszállt, mint lufi a szélben, megint előkerült az a módszer, hogy ezt a forint rombolásával nagyon könnyű elinflálni, ami szintén nem a proletároknak kedvező módszer a csőd elkerülésére. Amúgy ezen kívül is olyan számok láttak napvilágot, amelyek nyomán az a csoda, hogy kies hazánk még úgy-ahogy elpöfög, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, mert egyszer mindennek meg kell fizetni az árát, és azok nem a fideszisták lesznek, hanem mi.

Ilyen egyszeregy-szerű történetek játszódnak kies hazánkban a gombák és moszatok elől jól elrejtve, s indulataikat, ha fölhorgadnak egyáltalán, így terelik Brüsszel, a kereskedők, a népnyúzó multik és mindenki más felé, aki él és mozog, és akiket így vagy úgy le lehet nyúlni – vagy le szeretnének – egy kis pénzre, hogy a gyalázatukat eltakarják. Nagy et. ehhöz adja az arcát, de nem azért, mert föláldozná magát a pártért meg az eszméért, hanem, mert ennyit tud. És belőle lesz majd a gazdasági csúcsminiszter. Remek kilátások.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Autó, forint, Nagy Márton
  1. Yeti szerint:

    Régebben mindig a halálbüntetés ellen voltam.
    Régebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum