Nagy Márton miniszter urunknak olyan a fogyasztóvédelem, a GVH, a NAV meg a többi furkósbot, mint a dagadt óvodásnak a vödör a homokozóban. Nélkülözhetetlen kellék, hogy érezze a hatalmat, meg, hogy zavartalanul tudjon játszódni. Jó miniszter urunk ahelyett, hogy tenné, ami a dolga, mostanság azzal tölti az idejét, hogy mindenre és mindenkire ráküldi a fent emlegetett hatóságokat, mert azt érzi, hogy valami nem komilfó, de nem látja be, hogy a baj vele van és a NER-rel. Látványosan handabandázik Orbán egyik kicsi ökle.
Nagy valószínűséggel mérik a közhangulatot, valahogyan úgy, mint a Svejkben a csendőrök, s ezek a mérések azt állapítják meg, hogy a lakosság hangulata mondjuk II/B, a forrongást netán meg kell szelepelni, hogy föl ne robbanjon a kukta. Így találja meg mostanság jó miniszter urunk a kereskedőket, és az általa sugallt világképből az bontakozik ki, hogy ők dolgozó népünk ellenségei, többnyire családnyúzó imperialisták, hogy az az ember kényszerképzete – ami viszont biztosan nem állja meg a helyét -, hogy Nagy et. olvasta a Hábi Szádit.
Füst Milánról volna szó, az „Ez mind én voltam egykor” című mesterműről, amelyben maga Hábi Szádi fejti ki a körülötte lévő kardkovács-filozófusoknak, gyermekkorában milyen nagyot kellett csalódnia a kereskedőkben. Eleinte – így Hábi Szádi – azt hitte, hogy a kalmárok csupa szívbéli jóságból látják el a népeket mindenféle földi jóval, s aztán mekkora kiábrándulást okozott neki az a ráismerés, hogy ezek az alakok ezért hasznot is szednek. Mintha így működnék Nagy et., pedig biztos, hogy nem olvasott Füst Milánt egyáltalán.
Sőt, még a Ryanair vezér által számára házi feladatul kiadott „Közgadaságtudomány hülyéknek” kötetet sem tanulmányozta nagy valószínűséggel, mert nem látszik, hogy ténykedése azidő óta változott volna valamit is. Illetve romlani látszik. Mert ki gondolta volna, hogy most éppen az autókereskedők a magyar családok életének megrontói, pedig megtudtuk, hogy igen, ezért rájuk küldte jó miniszter urunk a fogyasztóvédelmet, ha majd a Sparral végeztek. Ebben az egészben azonban a permanens családokra hivatkozás a leggyönyörűbb.
Ezek ezzel kelnek és fekszenek. Viszont a legszebb ebben a lehangoló históriában, hogy mindaközben, midőn Nagy et. ráuszította a szabadcsapatait most épp az autókereskedőkre, a forint bájosan benézett négyszáz fölé, ami azonban valóban semmi jót nem jelez az imádott és egyfolytában hivatkozott magyar családok számára. Mert ettől éhen bírnak dögleni, míg az autókereskedők szerződéseinek apróbetűs részeitől meg nem. Nagy et. aztán hiába csodálkozik, hogy nem fogyaszt a magyar proletár, és nem jön az ÁFA.
Sőt, bozontos szemöldjeivel hiába sugallja azt is, hogy a népség inkább megtakarít ahelyett, hogy ebédelne, ezek az álmok soha nem bizonyulnak igaznak. Helyette az viszont igen, hogy a forint szarrá menése épp az ő – és párttársai – elcseszett gazdaságpolitikája miatt történik, azaz, azon kellene változtatni a magyar családok védelme érdekében, és nem a kereskedőket nyektetni. Bár az utóbbi is inkább bevételi forrás a költségvetésnek, ha már másképpen nem megy. Így állnak össze a dolgok egy kerek egésszé az esős őszön.
No meg, úgy is, hogy nagy gonoszságunkban azt is tételezzük, hogy mivel a hiány úgy elszállt, mint lufi a szélben, megint előkerült az a módszer, hogy ezt a forint rombolásával nagyon könnyű elinflálni, ami szintén nem a proletároknak kedvező módszer a csőd elkerülésére. Amúgy ezen kívül is olyan számok láttak napvilágot, amelyek nyomán az a csoda, hogy kies hazánk még úgy-ahogy elpöfög, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, mert egyszer mindennek meg kell fizetni az árát, és azok nem a fideszisták lesznek, hanem mi.
Ilyen egyszeregy-szerű történetek játszódnak kies hazánkban a gombák és moszatok elől jól elrejtve, s indulataikat, ha fölhorgadnak egyáltalán, így terelik Brüsszel, a kereskedők, a népnyúzó multik és mindenki más felé, aki él és mozog, és akiket így vagy úgy le lehet nyúlni – vagy le szeretnének – egy kis pénzre, hogy a gyalázatukat eltakarják. Nagy et. ehhöz adja az arcát, de nem azért, mert föláldozná magát a pártért meg az eszméért, hanem, mert ennyit tud. És belőle lesz majd a gazdasági csúcsminiszter. Remek kilátások.
Régebben mindig a halálbüntetés ellen voltam.
Régebben.