Örömmel tudatom, hogy az első adag popcorn kipattogott, és a cola is kellően lehűlt. Bár magam inkább tonicos volnék, de kicsire nem adunk. Honnan is kezdjük el. Talán képünktől, amit fentebb (vagy alább, tördelés kérdése az egész) közreadtunk, s amelyen Meloni asszony néz oly különösen a mi fiunkra. Hogy mit takar a megörökített arckifejezés, azt mindenki döntse el maga, abban azonban közös nevezőre juthatunk, hogy semmiképpen sem szerelmet.
Inkább ilyen válás előtti, mindjártfejbeverlekafazékkel feelingje van a dolognak, pedig milyen szépen indult minden. Emlékszünk még, amikor az olasz győzött az országában, a mi fiunk pedig üdvözölte őt a csapatában, most viszont már teljesen más mezben játszanak, pedig nem is telt el olyan túl sok idő. Itt Meloni tán annak az utálatnak ad arcizmos kifejezést, hogy O. V. ellopta tőle Le Pent és népes csapatát a patrióta frakciójába, és egyből helyben is vagyunk.
Hétfőn alakult meg az Orbán kezdeményezésére összegrundolt patrióta frakció. Tegnap péntek volt, de már azt lehetett olvasni a lapokban, hogy „áll a bál a Fidesz új frakciójában az egyik alelnök miatt”. Mondom, ekkor tettem a kukoricát a mikróba, hogy kezdődik az amúgy előre látható mozi, a dili, ahogyan ezek a nácik és fasiszták fölfalják egymást, mert jellegükből adódóan nem tehetnek mást. Elkezdődött tehát a belháború. Meg a külső viharok is.
De menjünk sorjában. Ezek a patrióták a frakciójukban közfelkiáltással választottak elnököt meg alelnököket. A maga és pártja (Fidesz) legnagyobb dicsőségére Gál Kinga is alelnök lett, de ő ma minket egyáltalán nem érdekel, hanem egy bizonyos olasz Vannacci tábornok (ez is de szép és milyen jellemző) szintén alelnökké avanzsálása. Ő pediglen olyan látványosan homofób, hogy kiverte a biztosítékot Le Pen egyik emberénél.
Ő Jean-Philippe Tanguy névre hallgat, és azt óbégatta, hogy ezt az egészet felül kellene vizsgálni, a tábornok nézetei e téren ugyanis tarthatatlanok, pedig ő is milyen jó patrióta. Amúgy nem igazán lehetett mást várni, mert a patrióták közös jellemzője, hogy amúgy mindenkit utálnak, s hogy ki mit vagy kit jobban önmagán kívül, az élénk súrlódások táptalaja lesz, aminek ím, a szemünk előtt megszületett az első bimbaja.
A Fidesz tizenegy képviselője, élükön ezzel a Gál Kingával kussol az ügyben, pedig igazán megnyilvánulhatnának úgy, ahogyan idehaza szokott a pártjuk, s akkor kiderülne, hogy a tábornokkal vannak egy nézeten. Ez még mindig csak egy kis nüansz azonban, lesznek itt még más komoly kurvaanyázások is, a magunk részéről tehát elégedetten – popcornt majszolva – nézegetjük a fasiszták nyomorát, ami viszont ennél sokkal nagyobb.
Kiderült ugyanis mindeközben, vagy ezzel párhuzamosan, hogy Orbán frakciója büdös az EP-ben. Szaga van, de olyan penetráns, hogy a nagy többség máris fogja be az orrát, s azon dolgozik, hogyan tegye őket teljesen a partvonalra, hogy szét ne verhessék a közösséget, amely semmiféle együttműködést nem szeretne „ezekkel”. Sőt, teljesen el akarják szigetelni őket, hogy az egész bagázs úgy működjön, mint amikor Orbánt kiküldték kávézni.
Történelmi léptékkel is érdekes indoklások és viták zajlanak, amelyek egy részét nem árt megmutatni. A legszebb, hogy a demokráciák teszetoszaságának megfelelően akad olyan álláspont, hogy ez a (patrióta) tömörülés Európában mégis csak harmincmillió embert képvisel, tehát engedni kellene őket „dolgozni”. Egy bizonyos Alex Johnson (a zöldektől) azonban tisztábban lát. Ő mondta, hogy a szélsőjobbosok nem demokraták (köztük a Fidesz).
Ebből fakadóan pedig (így Johnson képviselő) „náluk egy kicsit más megközelítésre van szükség”. Ez a „más” lehet, hogy Orbán frakcióját karanténba zárnák, mint ahogyan annak idején az ID-t, semmilyen tisztséget nem kapnának az EP-ben, mert „nem akarják, hogy ilyen EP-tagok képviseljék az intézményt”. Delikát. De ennél is lehangolóbb az említett Johnson képviselő egy másik gondolata: „nincs időnk újrapróbálni veszélyes és idejétmúlt ideológiákat”.
Tessenek eldönteni mire gondolt a költő, nagy valószínűséggel arra, mint önök is. Innen is kitetszik, ez nem egy sikersztori, sokkal inkább Orbán (és a Fidesz) szempontjából az út vége. Ez pedig a liberálistól a konzervatívon keresztül vezetett a legszélső jobbra, ahonnan már nincsen hová menni, mert a következő lépés már a történelem szakadéka, ahová a mostani szemétdombról fognak aláhullani a magyar patrióták.
Két dolgozattal ezelőtt már csak úgy magamban morfondíroztam azon, hogy a fideszesek ezt akarták-e ifjú álmaikban, amire a választ nem nekem kell megadnom, hanem nekik. Illetve a szavazóknak, akik azon tépelődhetnének, hogy erre adtak-e felhatalmazást, s nekik kettejüknek kellene egymás szemébe nézni. Aztán eldönteni, mennek-e tovább a mocsokban, illetve elválnak csendben. Vagy hangosan. Ez vérmérséklet és gusztus kérdése. Nem egyébé.
Nehéz úgy vidáman eszegetni a popcornt, hogy a vásznon pergő pofonok kivétel nélkül a mi arcunkon csattannak. Pedig ez a marha nagy helyzet.
Mert az lehet, hogy a történelem szakadéka a következő állomás, de a bérletet úgyis velünk fizettetik ki. Azon a bizonyos szemétdombon pedig az egész ország ott fog rohadni.
Tehát a szemétdomb egy Csomolungma amiről majd a történelem szakadékába fognak esni.
Meglehet, de ez már semmit sem segít az országon.
Amelyik népesség ennyiszer kiköveteli magának a putriótákat, azt nyugodtan lehet hagyni elrothadni akár a szemétdombon akár a szakadékban.
Aki pedig nem segítette elő ezeknek a hatalomba kerülését/maradását az így járt, oszt jónapot 🙁
Így jártam.