Semmi sincs egészen úgy

Édesek ezek a walesiek. Mintha valami kisdedóvó középső csoportjában játszódnának a tiszta ideával, miszerint a politikusoknak törvényben tiltanák meg a hazudozást. Azt kell tételeznünk, hogy a javaslat előterjesztői egyáltalán nem járatosak az emberi faj történelmében, vagy fogalmuk sincsen arról, mi az a politika, amely voltaképpen természeténél fogva mindig is a hazugságon alapul, mert, ha mindenki mindig kimondaná az igazságot, akkor nagy valószínűséggel összeomlana a civilizáció.

Úgy játszásiból azért bele lehet gondolni, mi történne, mi történhetne, ha egy ilyen törvény megszületne, aztán valami lobogó humanizmusból fakadóan általánossá válna a használata, és kies hazánkban is alkalmaznák. Illetve betartanák, mert tudjuk, hogy kormányzó pártunk a törvények közt úgy mazsolázik a számára kedvezőket kiválogatva, másokat a kukába hajítva, ahogyan Hamupipőke válogatja a lencsét a mesében. Tehát már az alapok sincsenek meg a társadalmi scifihez, álmodozni azonban mindig jó.

Gondoljunk bele, ha itt a hazugság kiiktatódna a mindennapokból. Orbán (és az összes haverja) meg sem szólalhatna, szükségtelenné válna Rogán minisztériuma, nem lenne mit mondania az összes újságjuknak, tévéjüknek és rádiójuknak, megszűnnének a sajtótájékoztatók, nem jönnének tőlük a degenerált e-mailek, egycsapásra ugyan üresebb és csendesebb, de jóval szebb is lenne a világ. Ám nagy valószínűséggel képtelen is volna működni. Sőt és mi több, társadalmunk jó része számára megszűnnének az értelmet adó jelzőkarók.

Gondoljunk bele, hogy Mária néni a sparheltnél nem tudná, kitől kell félni, ki menti meg őt, nem lenne miért krumplit kapnia, a Kossuth csak magyarnótát sugározna, az M1 vicceket mesélne, a megyei lapban tényleg nem maradna egyéb, mint a gyászhirdetés, esetleg a receptek, amiket viszont nem tudna megfőzni. De senki nem hazudná neki, azért, mert háborús infláció van, és a Gyurcsány elitta a pénzét. Olyan kietlen-üres lenne a világ, mint amilyen valójában, de senki nem állítaná róla, hogy ez a lehetők legjobbika.

S hogy mi lenne a templomokban és a papokkal, abba jobb bele sem gondolni. Meg a szent könyvekkel és iratokkal, amiből arra a következtetésre kell jutnunk, hogy voltaképp a hazugságra épül itt minden. De és ugyanakkor fölmerül a mi az igazság és igaz, ezen a mezsgyén haladva pedig eljutunk a kanti magánvalóig, annak megismerhetetlenségéig, amiből aztán Schopenhauer tata előhozakodott azzal, hogy a világ az ő képzete. Így mindeközben el is feledjük Orbán ordas hazugságait, mert játszik velünk az a rohadt asszociáció.

Pedig Orbánból indultunk el, bármennyire is a walesi utópiáról kezdtünk mesélni, mosolyogva azon, milyen naivak is ezek a kelták, hogy hogyan is képzelik ezt. Ha jobban belegondolunk, olyan ez, mint a Nyomás utána! Bud Spencer filmjének gonosz K1-e, aki felfedezte, ha az emberiség tudatából kitörli a számokat, akkor minden megbénul, ezt akarta fegyverként használni, s úgy lenne ez is, hogy a hazugság megszűntével a feje tetejére állana minden, megbénulna, ugyanakkor pedig az igazság lenne káros. Tehát semmi nem jó nekünk.

Ebben az állapotban látjuk ma reggel, hogy kormányunk idén már tizenöt milliárdot szán az augusztus 20-i ünnepségekre, így és ezzel – guruló pléh Szent István – hazudja nekünk a nemzetet, mert meg akar kábítani, illetve mellékesen, hogy a Balásy nertárs ennyivel gazdagodjék, ami már a hazugsággal szemben – ami, mint láttuk, voltaképp nem törvényi, hanem filozófiai kategória – nagyon is materiális valami, mert zsömlére lehet cserélni ellenben azzal, amit Mária néni a Kossuthon hallgat. Nehéz dolgok ezek.

Messzire szaladtunk a walesi ötlettől vagy sem, ez is nehezen eldönthető, de ilyet nem is akartunk. Hanem csak azt, tessenek elgondolkozni a világ ostobaságán, nevessenek rajta vagy ne nevessenek, úgyis megbánják Kierkegaard mester tapasztalatai szerint. De be kell lássam, nem a kelták a röhejesek, hanem én, aki ilyesmi elmélkedésre adom magam, holott tudhatnám, semmi nem számít, csak a hatalom meg a pénz, amit viszont, mily érdekes, leginkább hazugsággal lehet megszerezni, tehát olybá tűnik, hogy a kör bezárult.

Derűs reggelt, pacsirtadalos ablaknyitást kívánok mindannyiunknak innen, a barlangból azzal az intéssel, máma a fentiek tudásával szemléljék a kajla világot, és minden bizonnyal érdekes dolgokra fognak rájönni. Annak ellenére, vagy épp azzal együtt, amit Füst Milán mester állít róla, hogy semmi sincs egészen úgy, ami igaz, csak az a kérdés, ebbe belefér-e az az orbáni állítás, ha nem ő győz, a fejünkre hullik az atom, amit senki nem kért rajta számon, pedig nyilvánvaló hazugság volt. És ennyi az egész voltaképp.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Semmi sincs egészen úgy
  1. Yeti szerint:

    Mit keres az a rusnya,potrohos izé itt az írás elején?
    Úgy különben a jóindulatú füllentés( jól áll neked az a ruci) meg az alávaló aljas permanens hazudozás(politikusnak lebegteti a szél a száját) között ég és föld a különbség.
    Az előbbi segíti az emberek egymást jobban elviseljék, az utóbbi egyenesen lehetetlenné teszi.
    Pacsirta helyett gerle jött hajnal 4 tájt, de ő is nagyon rendben van.
    Kívánságod tehát ha nem is teljesen, de azért teljesült.
    Légy szíves kívánj bátran sokkal nagyobb dolgokat – hátha,hátha.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum