Díszőrség

Arra kér minket a soknevű hadügyminiszter, a visszalépő ásványvizes férje, hogy menjünk a várba díszőrséget nézni, ami egy új tradíció kezdete. No most, nyelvi és időzavarba kerül az ember, mert a tradíció múltat és hagyományt jelent, ezt meg most akarják kezdeni, ráadásul terepruhában. Amúgy meg megy a rosseb díszőrséget bámulni, inkább a lányok szoknyás lábának ringását, mint a szép magyar vitézeket. Gyönyörű leventéket.

Az a barlanglakó (lásd: Kázmér) egyéni gusztusa, neveltetésének hiátusa a NER szempontjából ma már, hogy genetikusan irtózik az egyenruhától, amely képzeteiben erőszakszervezetek egyedeit takarja, vagy mindenféle olyan formális csoportot, ahol parancsolgatnak. Ettől a díszőrség még lehet szép, de leginkább mókás mégis, még az angol medvekucsmások is. Nos, az tradíció, de ez maximum egy miniszteri rendelet pöcséttel.

Őszintén szólva azonban meglepett az ásványvizes férje, aki sok nevének megfelelően eddig ilyen Noszty Feri módján élte a miniszteri életét, még, amikor katonalovakhoz ment látogatóba, akkor is parádés kocsival tette ezt, ezért nehezen értelmezhető, hogy a díszőrsége meg terepruhás lesz, aminek tán az az üzenete, hogy háborús időket élünk. Így még itt is permanens készültségben vannak a tartalékosok, ha hull az atom lefele, akkor el tudják kapni.

Visszatérve azonban még erre a terepruhára, ettől az lesz az ember érzete, mint amikor a járvány idején lettek a honvédők fegyveresen az utcára vezényelve, hogy lepuffantsák a vírusokat. Meg a kórházakba is ki lettek vezényelve, most meg már az iskolákban tanítják a betűvetést, amitől az embernek az a benyomása, hogy itt a hadsereg feladatai végzetesen összekeveredtek, és a nagy békeóbégatásban már azt sem tudják, mire való.

Ez valószínűleg nincs így, de látszik, hogy a kirakat nagyobb, mint a raktár, hogy ránézvést honvédjeinknek füstje van, de lángja nincs, magyarán, mint ahogy az ország cuzammen, ez is leginkább cirkusz, de a rosszabbik fajtából. Ítéletem akkor sem lehetne megengedőbb, ha a legzsinórosabb huszármentében állnának ott a díszőrök szoborként, mert az is csak a fecsegő felszín a hallgató mély mellett, de ez a terepruha azért fura egy üzenet.

Örömmel láttuk azonban mindeközben soknevű miniszter urunkat és ásványvizes nejét a meccsen, Németbe’. Ott ültek a VIP páholyban, sorban a többi mellett, mint a madarak a dróton. Tucatnyi – vagy több – oligarcha és csókos, és az összesnek a nyakában ott volt a mimagyari szurkolósál, feltehetőleg azért, mert a kedves vezető induláskor ilyennel fotózkodott, így az összes többi is szaladt a boltba egy sálért, hogy le ne maradjon.

No, ez az igazi egyenruha. A szervilizmus egyenöltözete, a hűség ruhadarabja, ahogyan a képen is látszik, egyek a bajban a főnökkel, csak arra a szenvedésre lennénk kíváncsiak, amit azok az alanyok élnek át ilyenkor egy ilyen mancsaftban, akik amúgy nem szeretik a focit. Ez a Szentkirályi eddig nem járt meccsre Schmidt Máriával ellentétben, a történelemhamisító most nem volt ott, Orbán visszalépő bábja viszont igen. Tegnap emlegettem a kremlinológiát.

Ma is eszembe jut látva a stadionban a díszes társaságot, ahogyan lefittyedő ajkakkal tekintik meg a meccset, mert a saját jövőjük szempontjából az a lényeg, minden más nem számít. Ez a soknevű is például annyira ért a hadügyhöz, hogy régebben, mint emlékezhetünk, a háborúra tekintettel mindenki számára engedélyezte a hadi öltözet viselését, kész csoda, hogy civilben látni mimagyart az utcákon, s nem alavjuőrmesterekkel van csurig a flaszter.

Mindemellett azt vethetik a szememre, és majd vetik is bizonyára, díszőrség mindenütt van, ennek semmi se tetszik, vagy más szemszögből mindenbe beleköt. Nem. De – többek közt – ebbe igen az emlegetett genetikus determináció miatt, másfelől pedig, hogy amiként a soknevű ezt kitalálta elég röhejes, de nekik valószínűleg így is jó. Meg a ló nélküli huszárok is jók a mimagyarnak, mint hungarikum. Színház az egész világ.   

Nem tudom, emlékszünk-e a Mr. Bean sorozat azon részére, amelyben Atkinson hülye turistát alakítva csinál bohócot az angol királyi testőrség medvekucsmás díszőrségéből, és nos, nagyjából a viszonyunk ilyesmi az egész teatralitáshoz, de ezekből a terepruhás magyar bábukból még bohóc sem lehet. Viszont – és ez már korunk szava – az ember emögött is tételez valami sunyiságot, valamit, ami majd akkor derül ki, ha olyan lesz a helyzet.

Mindemellett az is megjegyzendő, ez a soknevű a magyar kormány tagja, s mint ilyen, legalább kormányozni tudnia kellene, mint szinte immár állandó jelzője ez Orbán galerijének. No de, ez épp nem az a képesség, s ha még az összes többi munkálkodását is megnézzük, akkor összeáll a kép, ami az országé a csőd szélén, terepruhás díszőrséggel, futballmeccset bámulva, háborút nyüszítve, szotyolát zabálva. Röhej volna, ha nem lenne tragédia.