Békeharc, beszarás

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Piliscsaba KDNP-s polgármestere, meg a helyi fideszes választókerületi elnök „összecsinálta magát, és teljesítette azt a parancsot, amit a helyi háborúpárti baloldali politikusok kiadtak”. Delikát. Mármint, az, hogy eleddig nem volt tudomásunk róla, miszerint baloldaliak kényszerítenének hivatalban lévő fideszistákat bármire is. Ez a téboly új szintje.

Mégpedig a múlt század ötvenes éveinek lendülete, amely a párt soraiban kereste és találta meg az elhajlókat meg árulókat, mint amilyenek 2024-ben az emlegetett polgármester és választókerületi elnök. Csakhogynem azt a parancsot adta ki Menczer kommunikációs igazgató, hogy éberség, elvtársak, és akkor rögtön tudnánk, hol is élünk, bár sejtésünk most is van róla, hogy a NER-ben. Ami viszont ezek szerint ilyen.

Arról volt szó egyébként, hogy ott, Piliscsabán is telefosta Menczer pártja a köztereket a háborúpártis plakátjaival. Jutott belőle bőséggel az egyik iskola közelébe is, ami nem tetszett a szülőknek. Protestáltak a polgármesternél, aki ezek szerint még halványan emlékezett, miért választották meg őt, és intézkedett a műalkotások eltávolításáról. Ez nem tetszett Menczernek, erre volt a reakciója az, ami. A baloldali parancs.

No most, azt tudjuk, hogy az a szülő is háborúpárti, aki nem a Fideszre szavaz, de ezek szerint a polgármester meg pláne, ahogyan beállt a fősodortól eltérő gondolatiságba, amely szerint a gyerekeket hagyni kellene gyerekeknek lenni, és nem megzavarni a fejlődésüket idióta, uszító plakátokkal. Menczernek erről is megvolt a maga véleménye, amikor kifejtette, a gyerekekre nem a plakát jelent veszélyt, hanem a háború.

Menczernek még igaza is volna, ha Putyin – mint ahogyan a Magyar Nemzet nem is olyan rég ígérte – Piliscsabára dobálná az atomot. De hiába szeretné ezt Menczer, egyelőre nincs így, a plakát viszont ott van. Az iskola mellett, és még csak a bűvös kétszáz méter sincsen betartva, amin belül kocsma és mostanában már könyvesbolt sem lehet, ha pedig igen, akkor fóliáznia kell a közjószágok védelme érdekében. A plakátokat is be lehetne vonni folpackkal.

De nem is ez, hanem Menczernek ez a mindent elsöprő lendülete, ahogyan a butaság bátorságával teljesíti azt a parancsot, amit talán meg sem kapott, csak azt gondolja, hogy ezt így kellene csinálni. Mindent és mindenkit eltaposni, ami a Párt útjában van, és ezért nem is irigyeljük a polgármestert és a választókerületi elnököt, akiket, ha Menczeren múlna, azonmód vinnének a máglyára, hogy a lelküket megmentsék a baloldaltól.

Ezen a gondolati ösvényen haladva nagyon messzire lehetne jutni, de lehet, hogy már ott is vagyunk. A kommunikációs igazgató ugyanis saját hatáskörben kiadta a két elhajlóra a kilövési engedélyt, mondván: „nincs helyük közöttünk azoknak, akik gyáván kiszolgálják a baloldalt”. Ha az elébb tébolyról beszéltünk, akkor most újra meg kell tennünk azt bemutatva, hogy ez már olyan foka a vicsorgásnak, ami megemlékezésre méltó.

Ezt tesszük most, ugyanakkor kicsinyég vigyorgunk is, mert látjuk annak a folyamatnak a kezdetét, amikor a tébolyda belülről fog szétrohadni, és az is lehet, hogy ez a két szerencsétlen ember lesz ennek az első két mártírja, akiket aztán majd követ a többi is. Bár ez nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, csak azt mutatja, a sors – és a történelmi szükségszerűség – hogyan teljesíti be önmagát, mert láttunk már ilyet nem egyszer.

Ugyanakkor a tragédia ebben mégis az, hogy a Menczerrel szimbolizált kormány ezzel is megmutatta, szarik a választópolgárra (jelen kontextusban a szülők), hogy ők mit szeretnének, az számára teljesen érdektelen. A Párt – és annak fölsőbb tagjai – érdeke számít csak, az egyes ember, de most már embercsoportok jól léte, szabadsága, boldogulása (boldogságról nem is merünk beszélni) nem érdekes. Minden diktatúra így működik.

És mindnek ez is a vége, amikor az egyén elnyomása olyan mértékű lesz, amit már képtelen elviselni. Ez azonban csupán elmélet. A gyakorlat majd attól függ, hányan világosodnak meg, lázadnak föl, vagy csak hallgatnak a józan eszükre megunva a harci dobok permanens püfölését. Lehet, hogy minden távol van, de a vég elkezdődött, és örömünkre ez a Menczer nem is tudja, hogy ez az ilyen kirohanásokban mutatkozik meg.     

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Békeharc, beszarás
  1. Ultron szerint:

    Abban az attoszekundumban, ahogy rápillantottam a mai diliházi krónika legelső szavára („Menczer”), tudtam, hogy fájni fog…bár igazából mindegy is, melyik közpénzparazita böffen fel éppen, mert úgyis tudjuk: a végére így vagy úgy, de könnyes lesz a szemünk…

  2. polyvitaplex szerint:

    Kíváncsi vagyok, mit csinálnak majd a piliscsabai szülők, amikor a háborús zűrzavarban egy atombomba pont ráesik a fejükre. Akkor már biztosan megengednék kitenni a plakátokat, csakhogy akkor már késő lesz!

    Ha rajtam múlna, Menczer lenne a főminiszter, mindjárt rend lenne Piliscsabán!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum