Majd ők eldöntik

Egyetlen virágszálunk, életünk értelme, azaz Orbán Viktor megint kampányeseményt tartott. No most, ezt úgy tessenek elképzelni, hogy a tér egy bizonyos darabját (magtár, presszó, utca gusztus szerint) lezárják. Mintegy hermetikusan, hogy illetéktelenek oda be ne hatolhassanak. Még a madarak se nagyon. A kampánygépezet pedig a Kubatov listája alapján gondosan kiválogatja a spontán közönséget, hogy flottul menjenek a dolgok.

És úgy is zajlik az összes. Orbán Viktor így még véletlenül sem találkozik a valósággal, mert talán elborzadna tőle, éppen ezért viszont teljesen érthető, ha az álomvilágának megfelelő hülyeségeket beszél. Tudjuk ezt, és nincs is benne semmi nóvum, csak épp felvázoltuk a közeget, amelyben egyetlen virágszálunk legutóbb épp delirált, monomániásan hajtogatva a háborút. A közönséget pedig azért válogatják, hogy véletlenül ne vágják pofán.

De mindegy is. Ennél sokkal érdekesebb az a mondat, miszerint „a baloldali politikusok a választások közeledtével legszívesebben letagadnák, hogy háborúpártiak”. Mondjuk akkor erre, hogy delikát, mert ennek megfelelően érdekes a duma. Szó szerinti fordításban tehát: a háborúpárti balosok ugyan eddig nem akarták tagadni, hogy háborúpártiak, de most, hogy közelednek a választások, már szeretnék, de képtelenek rá.

Látjuk Orbán fátyolos szemével mind a baloldaliakat, akik épp tagadnák, hogy mindenük a háború, azzal kelnek és fekszenek, álmodnak róla és verseket írnak neki. Tehát tagadnák, de nem megy nekik. Az a kérdés adódik, hogy miért nem megy az a nyüves tagadás, ha eddig viszont igen, hogy mi okozza az ellenállhatatlan őszinteségi rohamot ezeknél a balosoknál. Hogy csak ránéznek Orbánra, és lehajtott fejjel bevallják: háborúpárti vagyok.

De nem.  A dolgok nem így mennek. Mert ahogyan a kisebbik Orbán (a Balázs keresztnevű organizmus) Magyar Péternek megüzente, az nem úgy megy a NER-ben, hogy ő csak úgy a hasára csapva kijelenti, ő nem háborúpárti. Hanem majd ők billogoznak. Szó szerint így hangzott a verdikt: „…azt, hogy háborúpárti vagy-e, vagy sem, nem te döntöd el…  tök mindegy, hogy mit mondasz, te is háborúpárti leszel, illetve már most is az vagy”. 

Mint valami inkvizíció, amely istentagadást vagy eretnekséget kiált, mintha ilyen jogokkal vértezné föl magát ez az Orbán meg a nagyobbik (test, lélek, súly, kerület) is. Az az inkvizíció ideája, hogy a baloldalt (meg Magyart) Soros pénzeli, aki a pénzért cserébe háborúpártiságot követel. Mivel azonban erre semmi bizonyíték nincs, a kontextusból az fakad, hogy az orbánok, a Fidesz rábök valakire, hogy háborúpárti. És az akkor lemoshatatlan.

Konteónak jó, igazságnak kevés, mégis azt hiszik, hogy működik. Az a helyzet, hogy az elébb emlegetett, válogatott, szűrt és tenyésztett Orbán-közönségnél tán igen, amúgy meg nem igazán. Viszont a nagyobbik Orbánnak is volt erre utaló szava a kiürített utcán, miszerint mind az ellenzék szavait nem ők határozzák meg, hanem a Soros, aki fizet. Így mondta a kedves vezető: „Márpedig aki fizet, az rendeli a zenét”. – Köszönjük, hogy megmutatta.

Mert és ugyanis arra hívnánk fel a figyelmet, hogy az a pénz, amiből az orbánok, a Fidesz, a propagandistáik, azaz, az egész büdös kóceráj működik, az a miénk. A mi vérrel, verejtékkel megkeresett pénzünkből befizetett adó az, amiből a cirkusz zajlik, következésképp, a színtiszta logika szerint ezt akkor mi fizetjük, így mi rendeljük a zenét. És rámutatnánk, hogy nem ezt kértük és kérjük, sőt, csöndet és eltakarodást kérünk. Miheztartás végett.

És most, hogy így elmeséltük Orbánnak az ő nyomorult életét, és ahogyan befűztük a vonójába a húszezrest, azt mondjuk, hogy ácsi. Az ácsi után pedig mindenkinek a képzeltére bízom, mit rendel vagy mit kíván a prímástól illetve a prímásnak, és ím hallom, ahogyan a hangosfilmben csak kitartó sípolás van, amely a trágárságot hivatott elfedni, de ne szégyelljük, ha a fejünket fölemelve ilyesmik jutnak eszünkbe elsőként.

Mert mi is jutna másfél évtized után. Ugyanakkor azzal, ha bő teret engedünk érzelmeinknek, és végre elmondjuk a rezsimnek, mire is tartjuk, azzal nem sokra megyünk, azzal kitörölhetjük az arschunkat, tehát ennél azért többre van szükség. Kezdetnek peresze azért megteszi, a többi meg majd kiderül. Így elnézve ezt a légüres térben való kampányolást, olyan bizodalmak támadnak az emberben, hogy kellően kontraproduktív lesz.

Mert innentől az ember csak a józanság hangján azt gondolja, a mennyiség minőségbe való átcsapásának marxi tétele úgy is igaz lehet, hogy egy idő után nem csak mi, hanem néhány bávatag is arra jut, hogy ezt az egész óbégatást már rohadtul unja, és megvilágosodik, akárha valami kültelki Buddha. Az én kezem pedig ezen a ponton épp belelóg az éjjeli edénybe, rádöbbenve, 9-e messze van, és ki tudja mi történik akkor. Minden lehet.