A gomolygó felhők megtekintése

Végül megtudtuk, hogy Hszi Csin-ping elvtárs és Orbán Viktor elvtárs, miután végeztek a gyarmatosítási tárgyalásokkal, „a búcsúebéd során a két vezető az ablak mellett ült, és együtt figyelték a gomolygó felhőket.” Ezt a Hszinhua, a kínai hírügynökség tálalta így a hazai közönségének, amiből is kitetszik, az MTI-nek még rengeteg tanulnivalója van keleti mesterétől, mert hazudni ugyan már profi módon tud, de romantikus képeket fösteni a mi kedves vezetőnkről még nem. Több Szabad Népet kellene olvasni gyakorlásképpen.

Amúgy szintén a kínai híriroda szerint a két vezető és házastársaik együtt tekintették meg Budapestet, és gyönyörködtek a Duna mindkét oldalát felölelő panorámában. Ez az idill, és a bűnös város állapota nagyon messze van attól a képtől, amit Szentkirályi elvtársnő mutat be a kampányában az ő gombáinak és moszatainak zebrák után sóhajtozva (és egyebek), de a hadügyminiszterné annyira nem játszik, hogy fölösleges is vele foglalkozni. Orbánnal is csak azért, mert az orrunk előtt adja el az országot szerelmetes révedezés közben.

Az ünnepi – az adásvételt megpecsételő – ebéden kívül interjút is adott ez a mi egyetlenünk a kínai állami tévének, és végignézve az ott elhangzottakat azt kell meg megállapítanunk, hogy a Kossuth rádió az kutyatöke ahhoz képest, amit itt még ellenőrizetlenebbül összedelirált a mi elvetélt futballistánk. Mert kezdjük akkor ezzel. Azt mondta a kínai kérdezőnek, hogy „a fociban, akárcsak a politikában nem az a kérdés, hol van most a labda, azt mindenki láthatja. A kérdés az, hol lesz a labda”. Igaz. Most épp Hszi Csin-ping elvtársnál.

Az ő hóna alatt pihen a bőr, mert az övé, és a grundon mindig a labdatulajdonos diktál. Egyébiránt, amikor Erdogan itt volt, akkor a mimagyarok velük voltak rokon nép, most a vendégnek megfelelően a kínaiakkal Orbán szerint, amiből kitetszik, a mi kedves vezetőnk olyan, mint egy rossz prímás, mindig annak a nótáját húzza, aki épp fizet. Viszont éppen ezért volt meglepő a közös néplélek efféle leföstése tőle: „a közös bennünk az is, hogy mi nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket”.

Sőt, de ezt csak én teszem hozzá, „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Erre a legszebb, legfrissebb példa, hogy épp akkor, amikor a két kedves vezető – és b. nejeik – szerelmetesen ebédelgettek, a magyar bíróság ítéletet hozott. E szerint a „gyülekezési törvénnyel való visszaélés” miatt Mészáros Dávid, a DK politikusa a kegyelmi botrány kirobbanása után, a kormányülés soproni helyszínének közelében kérdéseket próbált feltenni az Orbán-kormány tagjainak, s ezért közmunkát kapott.

Ez nagyon idekívánkozott Orbán trillái után, mert például tankkal is el lehetett volna tiporni őt kínai módra, vö.: Tienanmen tér, azaz, a mennyei béke tere, ami hangulatában majdnem az, mint a gomolyfelhők kéz a kézben való csodálata. Amúgy ebben a kínai állami tévének adott interjúban az is elhangzott, hogy a mi vezérünk „speciális laboratóriumként” tekint az országára, amelyben a kínaiakkal való együtt dolgozást kísérletezi ki. Önök pedig, mint valami fehér egerek, szagolhatják az akkumulátorgyárakat, és ihatják annak vizeit.

Visszatérve azonban még a felhőnéző ünnepi ebédre, a kínai kommunista azt mondta a magyar fasisztának a tudósítás szerint, hogy „nemcsak átérezte Budapest történelmi hagyományait, hanem látta itt azt a friss életerőt is, amely segített neki jobban megérteni Magyarországot”. Mindez csak azért érdekes, mert azt pedig mi tudjuk, hogy amerre járt és kelt Hszi elvtárs, arra mást nem láthatott, mint a saját honfitársait egyenpirosban kínai zászlót lengetve, s ha ez a friss magyar életerő, akkor nekünk már régen rossz. De ezt érezzük amúgy.

Azért is, mert az ebéd – és romantikus felhőnézés közben – a vendég mesélt Orbánnak a Kínai Kommunista Párt évszázados történetéről, valamint a pártvezetés és az államirányítás fontos filozófiáiról, azt viszont nem tudjuk, a mi főnökünk eközben jegyzetelt, vagy ez fölösleges, mert neki is a kisujjában van a diktatúra üzemeltetése. Ami viszont még hiányzott a tökéletes idillhez, hogy Orbán azért érti Kínát, és az is közelebb hozza őket egymáshoz Hszivel, hogy mindketten faluról származnak. Mondjuk ezt nem kellett volna, igaz az egészet sem.

Nem történt egyéb amúgy, mint a gombáknak (vö.: alavju népség) való rózsaszín lufi fújdogálása. S ha ez a múlt század ötvenes éveinek stílusában sikerült, hát mit lehessen tenni, ha egyszer annyira közel áll az a módi mindkét kedves vezető habitusához. Ám, és ezt el ne feledjük, ez csak a nagy közös ünnep, ezután következnek a szürke, dolgos hétköznapok, amelyek során Kína kolonizálja hazánkat, s mint kitetszik, trombitaszóra és ütemes taps közepette. Mondjunk hazaárulást? Az is fölösleges.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “A gomolygó felhők megtekintése
  1. hj szerint:

    Majdani történelemkönyvek szemelvénygyűjteményébe kívánkozó írás! 👏

    • Ultron szerint:

      A történelmet a győztesek írják, és azok sajna nem mi leszünk…
      Az egyetlen ok, ami miatt Rezeda írásai még egyáltalán megvannak, az az, hogy a kormány hackerei még nem találtak rájuk. Ha ez megtörténne, ugyanúgy taccsra tennék, mint a huppa-t.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Remélem visszahívják látogatásra a Náci gazembert és b. nejét Ürümcsibe, hogy megnézze az Ujgur testvéreink milyen szabadon élnek.. Habár ezeknek a pofájához még az is hozzáférne..

    U.i.:
    Azért M.P. mondott valamit az Aniko őnagyságáról, ami úgy elsikkadt a sok mocsok között. Nem tudom meg van-e ?

  3. polyvitaplex szerint:

    – Nézze azokat a gomolygó felhőket, pont úgy néznek ki, mint az ellenzéki tüntetők!
    – Azok nem felhők, hanem az arcfelismerő program.

  4. Yeti szerint:

    Részemről pedig az a fontos, ki képes kipukkantani a labdáját.
    A grund majd hozzáidomul hamar, mindig is így szokta.

  5. Tom Sawyer szerint:

    Látjuk a kínai alternatívát. Nincsen messze Szombathelytől, Kőszegtől.
    Nekem ha otthon vagyok Kapuváron a mindennapi élet.
    Örülök hogy nem vagyok részese.
    Gratula a Fidesz- Náci bandának !
    Dee hogyan adták el a lelküket a haverok ?? Asszem 30 ezüst ?? Röhej az egész, mint a gomolyfelhő nézegetés.
    Naa ilyen ez a f@sz, így kell mától rátekinteni.

    És mielött félreértés lenne, ő az a gazember, aki tönkrevágja -már nem is a gyerekeink – hanem az unokáink életét is..
    Így szavazzatok erre a mocsokra !

    Gondolom capito ?
    Hallgass a szívedre, és köpjél a Fideszre. 💕 De brutálisan nagyot !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum