Hol a pénz?

Kormányinfó volt tegnap, ami aktus mindig fölemelő, most pediglen különösen az volt. Hiszen eddig álltak a delikvensek, most meg ültek, ami hír volt a magyar médiában, és ez is jelent valamit. Mindezen túl, lehetett látni Gulyás G.-t, akinek a gerincével volt baj hirtelen, hogy Magyar P. történetébe oly alaposan belekerült, aztán debütált a K. Alexandrát pótoló Vitályos E., de ott volt Nagy I. agráros mufti és Varga M. pénzügyes is.

Ha ilyen sokan jelennek meg, egy ilyen, amúgy semmitmondó eseményen, akkor ott valamit mégis csak mondani szoktak, és így történt ez most is. Nem az én keresetlen szavaimmal, de elhangzott, hogy nagy a gebasz, de mi más is volna, amikor március végére az egész évre tervezett hiányt sikerült összehozni annak ellenére, hogy mindent és mindenkit szarrá adóztatnak. Ebből fakadólag föl kell tennünk doktorminiszter urunk kérdését: hol a pénz?

Hol volna, a ládafiában. Ami meg nem ott, azt mindenféle haszontalan szarságokra cseszik el. Kiinduló tételünk Varga pénzügyes bejelentése, miszerint közel hétszáz milliárd értékben ütemeznek át beruházásokat, mert a mostani kivérzett helyzetben nem futja rá. Arról nem lehetett hallani, melyek lehetnek ezek, de legyen akármi is, biztosan fontosabb, mint a reptér megvásárlása, amiről viszont az istennek nem akarnak lemondani.

Szánják biztosan valakinek. Mert azt is tudjuk, hogy mindig minden fontosabb, mint az ország ügye, pedig nekik állítólag az az első. De miképp is, ez a kérdés, mert nem tudjuk, milyen nézőpontból lehet a köz hasznának beállítani, hogy Magyar P. lejáratására a Megafon az utóbbi hetekben több mint százmilliót költött, ami pénz – bár bevallatlanul – de a közös kasszából megy. Igaz, arról meg tudjuk, hogy Orbán házikasszája.

S mert ilyen, és a nagyvezír focibuzi, az sem meglepő, hogy külföldi fociakadémiák támogatására is súlyos milliárdok mentek, amit most már állítólag a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgál. Ez egyébiránt nem tétel a lopásban, és nagy valószínűséggel nem találnak majd szabálytalanságot a derék nyomozók. Nem lesz semmi látnivaló, és mehetünk oszolni. Varga M. pénzügyes azonban sajátos úton menekült.

Itt van neki ez a háború, mint ok és indok, s bár ugyan szemenszedett hazugság, de jó arra fogni, hogy elcseszték ezt. Nem kicsit, hanem nagyon, de azt azért talán mégsem kellett volna benyögni, hogy a hétszáz milliárdnyi beruházás leállításának oka az, hogy „háborús idők vannak”. S mivel az ukránok harca nekünk igazán pénzünkbe nem kerül, a háborús idők kitételt tán a Brüsszel elleni harcra érthetjük, mert onnan már jönnek lukak a büdzsébe.

Illetve pénz nem jön, és ezért tátonganak a lukak, s emiatt látjuk azt, hogy ezek kormányozni csak addig tudtak, amíg számolatlanul ömlött a pénz. Most pedig, hogy saját kútfőből is kellene valamit csinálni, teljes a kudarc. Azaz kormányunk, és annak vezetője, maga Orbán Viktor alkalmatlan, de nem csak azért, mert segghülyék a kormányzáshoz, hanem leginkább, mert emellett a lopáshoz viszont nagyon értenek. (Többek között ezért is nem jön a pénz.)

Mert mit ád isten, épp akkor, amikor Varga pénzügyes ezen a kormányinfón bohóckodott, az is napvilágra került, hogy az általa irányított minisztériumban korrupciós botrány miatt tizenkét ember ellen folyik eljárás. Régi ügy, mondta Varga, s ha 2022 annak számít, akkor az is, de milyen érdekes, hogy az igazságügy után itt is megborult a bili, amitől az embernek az a képzete támad, csak kicsit kellene megvakargatni akármely tárcát, és mindenütt akadna ilyen.

Ha maffiaként működünk, akkor nem meglepő, viszont az az érdekes, hogy milyen sunyiban mennek az aljas dolgok. Mert például annak nevezhető az is, hogy Orbánnak egy portugál cimborája, bizonyos Pedro Vargas Santos David részben magyar (negyvenöt millió euró) pénzből vette meg az Euronews nevű tévécsatornát, amitől a magyar családoknak biztosan sokkal jobb lesz. Mindenre van pénz tehát, csak arra nem, amire kellene.

Egyébiránt lapokon keresztül lehetne sorolni, hová cseszték el a magyar adófizetők pénzét, de felesleges, mert több mint egy évtizede megy ez, s hozzánk csak a legfeltűnőbb lopások híre jut el, de ma már az sem nagyon rázza meg a bávatag közönséget. Sőt, a nyáj úgy van ezzel, miközben a csirkelábat szopogatja, hogy lopnak ugyan, de legalább az országban marad a pénz. Viszont a fenti történetekből kiderül: nem igazán.

Közkeletűen – és olykor alapos számolások után – ezermilliárdokban mérik, amit elcsesztek és eltulajdonoltak. A baj azonban most abból keletkezett, hogy az üzelmeket már nem lehet uniós pénzekből finanszírozni, marad a hazai bevétel, ami meg csak arra elég, hogy ellopják, így a büdzsé meg lukas lesz, és az elvtársak visítanak. Ezt majd valamikor számon kell kérni, és ami pénzt lehet, visszaszerezni az ország számára, hogy ne lógjon ki a segge a gatyából.

De milyen érdekes is az, szintén tegnap jött a hír Vietnámból, hogy halálra ítéltek egy üzletasszonyt ott, aki ellopta az ország GDP-jének három százalékát. Orbáni mértékkel nem is olyan nagy az összeget, tizenkét milliárd dollárt. Minálunk ennek a többszöröse vándorolt a maffia zsebébe, így ezen a ponton elővesszük a gyermekkori játékot, és azzal tesszük fel az adekvát kérdést, miszerint mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van.