Vargának nem áll módjában

Varga J. minisztert eléggé bőbeszédűnek ismerjük, amikor Brüsszelről van szó. Árad belőle a mondanivaló, dől a szó jogállamról, annak értelmezhetetlenségéről, kettős mércéről, boszorkányokról és azok üldözéséről. Egyáltalán, ha Brüsszel anyukájáról van szó, akit szidni kell, akkor be nem áll a szája. Szinte naponta tapasztalhatjuk ezt, a legkreténebb és legaljasabb vonyításokat rendre meg is énekeljük. Varga nacsasszonyt ilyen sokbeszédűnek ismertük meg, és így nem szeretjük. Viszont nem nagyon kellene már a hivatalában lennie, ha olyan jogállamban élnénk, amelynek definícióját az állítólag jogász végzettségű Varga nem ismeri. Már rég le kellett volna mondania.

Elég csak arra utalnunk, hogy a Völner, plusz a Schadl, illetve az általuk megtestesített mocsok.

Jegyezzük meg mindenek előtt, hogy a Fidesz és Varga szerint Brüsszel a korrupció mocsarában bűzölög, és, mint azt Orbán Viktortól magától tudjuk, pártunk és annak jeleseinek Istentől elrendelt feladata az, hogy ezt a televényt lecsapolják, és a magyari erkölcs hűs szellőivel felszárítsák. Varga tehát fújja is ezeket a szeleket bőszen, kifogást viszont csak annyit találhatunk a misszió ellen, hogy a nacsasszony nyakig ül a szarban, s hogy a feje még kilóg belőle, az azért van, mert Orbán húzza őt felfelé a hajánál fogva. A Völner-Schadl buliról egyre vadabb dolgok derülnek ki. Az jelesül többek között, hogy a „jó miniszterasszony” is tárgyalt az érintettekkel.

Ha csak receptet cseréltek, akkor is az a minimum, hogy a mocskos ügy jó része a Varga által vezetett intézmény (minisztérium) falain belül zajlott, így tehát minden jóérzésű emberben felvetődik az egy igazán fontos kérdés, hogy akkor most mi van. Bugyuta példa, de éppen ezért megfelelő, hogy a távoli és érthetetlen Japánban, ha egy percet késik a szupervonat, már lemond a közlekedési miniszter. De nem kellene ennyire messze mennünk, hogy mi minden piszlicsáré ügyek miatt van szokásában minisztereknek lemondani még a rothadó Nyugaton is. Ezzel szemben minálunk Varga ül a bársonyszékében, és hallgat.

Már ez önmagában mutatja, milyen hely az, ahol élünk.

Tegnap már az is csodaszámba ment a NER-ben, hogy egy független újság újságírója Varga közelébe került, és megszólíthatta őt. Kérdéssel zaklatta úgymond az értinthetetlen személyt, hogy miszerint akkor hogy is áll ez a Völner-Schadl dolog, mondana már valamit a miniszterasszony több okból is. Egyrészt, mint egészen biztosan érintett, másrészt, mint állítólag igazságügyminiszter, akinek csak kell legyen mondanivalója az évszázad korrupciós ügyéről, és harmadjára már csak azért is, mert az egész panama jórészt az általa dirigált intézmény falain belül zajlott. Többesek az indokok, hogy kinyissa a száját.

De nem áll módjában beszélni – mondta.

Egészen pontosan: „Völner úr már több mint egy éve nem tagja a magyar kormányzatnak, ez meg egy folyamatban lévő büntetőügy, amit se magánemberként, se miniszterként nem áll módomban kommentálni”. – Delikát. Mielőtt azonban levonnák azt a következtetést, amit minden józan paraszt le tudna vonni, jegyezzük meg, hogy ez előtt utoljára nyílt levelet intézett Varga miniszter az EB egyik alelnökének, beárulva Márki-Zay külföldi pénzeit, és egyben utalva arra is, hogy netán maga az EB is értintett a Fidesz által nem bizonyítottan, de mocskosul felfújt ügyben, ami azt mutatja, tud ez a Varga beszélni, ha akar.

Illetve, ha engedélyt kap rá. Vagy arra egyenesen utasítják felsőbb helyről, ami csak egy lehet esetünkben, mégpedig a gazda maga.

A metódus is onnan jön. Varga, amikor nem áll módjában kommentálni az évszázad mocskát, akkor így kíván „boldogkarácsonyt” a gazda módján. Előbb-utóbb függöny mögé bújik ő is, mint az istene, amivel arra szeretnénk rámutatni, nem Varga egyéni sajátossága és akciója a hallgatás, hanem a párt sajátja. A párt tele van ganyéval, ezért nem állnak szóba az őket kérdésekkel provokáló újságírókkal, ami közlekedés a világban sehol másutt nem megengedett, csak a NER-ben, és a hozzá hasonló diktatúrákban, ha másképp nevezzük a berendezkedést, akkor is.

Ez sehol másutt nincs szokásban, és el sem tűrik.

Mi azonban, illetve újságíróink és a közvélemény, szendén nyugtázzuk, hogy ez a Varga és a maffiája megint az arcunkba köpött. De ez sem elég, azt is tudjuk mindezek fényében, azért, mert most is mocskosul lopnak. Illetve ezzel párhuzamosan azon munkálkodnak, hogy ne legyenek büntethetők ezért azon a pár emberen kívül, akiket a közvélemény számára koncként odadobnak. Ezt jeleni Varga megnyilatkozása, akitől most már nem pár mondatért kellene könyörögni, hanem feltenni neki az egyetlen releváns kérdést, miszerint mikor takarodik el a jó francba. A gazdájával együtt, természetesen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum